
Óriási irammal kezdte a BVSC elleni idegenbeli rangadót az FTC-Telekom, amely két meghatározó játékosa, Dusan Mandics és Edoardo Di Somma nélkül is megmutatta erejét. Bár a zuglóiak szereztek vezetést, de három távoli bombával – Vámos, Argiropulosz és Jansik révén gyorsan fordítottunk 3-1-re.
Öt és fél percnél és 5-1-es Fradi-vezetésnél időkérést és kapuscserét kellett meghúznia BVSC-t irányító Varga Dánielnek, de sokáig ez sem változtatott a meccs menetén. Vogel Soma két bravúrral megadta hátul a stabilitást, elől pedig könyörtelen volt a címvédő és Fekete, Vigvári, valamint Vismeg góljaival 6-1-re vezetett az első negyed végén.
SZOROSABB LETT A CSATA
Sorozatban hét FTC-gól és közel 10 perc után tudott eredményes lenni a hazai csapat (2-7), de nem tudott közelebb zárkózni. Egy szép összejáték után Jansik Szilárd szerzett gólt, majd Nagy Ákos villant, így 9-3-as állással fordultak a csapatok. A harmadik negyedben nagyon feljavult a védelem mindkét oldalon, de mellette rengeteg hiba csúszott a támadásokba is, így több mint hat percig nem láttunk gólt. Egy megúszás után Manhercz Krisztián törte meg a gólcsendet (3-10), de erre még volt válasza a BVSC-nek (4-10).
REMEK KAPUSTELJESÍTMÉNYEK MINDKÉT OLDALON
Az első félidő 12 gólja után, a meccs második felében mindössze 3-3 találat esett. Gyapjas Viktor többször is bravúrral hárított, megakadályozva ezzel a nagyarányú Fradi-győzelmet, de a Vogelt váltó Szakonyi Dániel is jól szállt be a rangadóba. Egy-két hazai támadásnál az is benne volt a levegőben, hogy közelebb tud zárkózni a BVSC, de Varga Vince átlendítette a mieinket a holtponton (5-11).
A jó rajtunknak köszönhetően végül 12-6-ra nyertünk, ezzel pedig továbbra is hibátlanul vezeti Nyéki Balázs együttese az E.ON férfi vízilabda OB I tabelláját 16 győzelemmel. Jövő héten Hannoverbe utazik az FTC-Telekom, amely szerdán nagyon fontos meccset játszik majd a Bajnokok Ligájában.
E.ON FÉRFI VÍZILABDA OB I
Középszakasz 3. forduló – 2026. március 21., szombat 20:00
Budapest, Laky Károly Uszoda
BVSC-ZUGLÓ – FTC-TELEKOM 6-12 (1-6, 2-3, 1-1, 2-2)
Gólszerzőink: Vámos 2, Manhercz 2, Jansik 2, Argiropulosz, Fekete, Vigvári, Vismeg, Nagy, Varga 1-1
Az FTC-Telekom pólósai a georgiai Batumiban csapnak össze nemzetközi topcsapatokkal.
Két FTC-Telekom-játékos is bekerült a World Aquatics év férfi vízilabdázója címének öt jelöltje közé.
Férfi vízilabdacsapatunk játékosa reméli, ennél csak izgalmasabb meccsek jönnek a BL-ben - VIDEÓ!
Férfi pólósaink 23-7-es győzelmet arattak a Steaua Bukarest ellen a Bajnokok Ligája nyitófordulójában.
Adásunkban férfi vízilabdázóinkkal beszélgetünk az előttük álló kihívásokról.
Az új kiírás nyitómérkőzésén férfi pólósaink a Steaua Bukarestet fogadják a Komjádiban.
Két FTC-Telekom játékos is jelölt a World Aquaticsnál az év férfi pólósa címre.
Az FTC-Telekom férfi pólósai 20-9-es sikert arattak a SOSC ellen az OB I negyedik fordulójában.