A tavalyi év után ismét várható volt, hogy 26 forduló után a Ferencváros rendelkezik majd a legtöbb gyűjtött ponttal a férfi OB I-ben. Csapatunk szinte minden mérkőzését megnyerve, az OSC ellen egyszer döntetlent játszva 6 ponttal vezeti a táblázatot két fordulóval az alapszakasz zárása előtt, ez pedig behozhatatlan előny a második újbudaiak számára az egymás elleni eredmények miatt.
Annak ellenére, hogy 24 óra sem telt el azóta, hogy játékosaink kimásztak egy Vasas elleni magabiztos győzelem után a medencéből, ismét vízbe ugrottak, ezúttal a Pécs ellen, és szinte semmi nem látszott a tegnapi mérkőzés fáradtságából, olyan lendülettel kezdtük a találkozót.
Ami azonban egyezett az angyalföldiek ellen vívott meccsel, hogy ismét 4-0-val kezdtük a mérkőzést. Vigvári Vendel nyitotta a sort, majd Nemanja Ubovics és Vadovics Viktor után Vigvári zárta az első negyedet. A másodikban sem álltunk meg, a szerdán öt gólt szerző Varga Dénes ötméteresből szerezte meg az ötödik találatot, majd Luca Damonte is feliratkozott a góllövők közé.
Ekkor a Pécs több mint 10 perc után először hatolt át védelmünkön, és a kapuban álló Szakonyi Dániel sem tudta megállítani a löketet. Folytattuk a sormintát, először Jansik Szilárd, majd Luca Damonte növelte előnyünket, majd ismét a vendégek gólja követte a két hazait, Nagy Ádám duplázott, így 10-3-ra vezettünk a félidőben.
Kiegyenlítettebb harmadik negyed következett, inkább a fiatalokról szólt a játékrész, hiszen egy-egy pécsi találat után tehetséges centerünk, Lugosi Csongor, majd Haverkampf Bence is betalált, valamint két légiósunk, Ubovics és Danyiil Merkulov is eredményes volt a részünkről, egy pécsi lövés még utat talált a hálónkba, ezzel 14-6 állt az eredményjelzőn egy negyeddel a hármas sípszó előtt.
Az utolsó negyedre már csak a tízgólos különbség kiharcolása maradhatott a cél. Damonte gólja után hibáztunk hátul, majd Vigvári szállt be az olasz légiosunkkal vívott góllövő-versenybe, és egy vendég találat után a negyedik gólját is megszerezte, ezzel a legeredményesebb játékossá avanzsált a mérkőzésen. Haverkampf Bence először állította be a tízgólos vezetést, ami majdnem veszni látszott, de Paján Bátor gondoskodott arról, hogy 19-9 legyen a végeredmény.
Ezzel a győzelemmel megnyertük az alapszakaszt, és várhatjuk, hogy melyik csapat zár majd a negyedik helyen, hiszen azzal az ellenféllel csapunk majd össze az elődöntőben.
E.ON FÉRFI VÍZILABDA OB I
Alapszakasz 24. forduló, 2023.04.13.
Budapest, FTC-MVM Népligeti Sportközpont
FTC-TELEKOM WATERPOLO – PVSK-Mecsek Füszért 19-9 (4-0, 6-3, 4-3, 5-3)
Góllövőink: Vigvári 4, Damonte 3, Nagy 2, Ubovics 2, Haverkampf 2, Varga D., Jansik, Merkulov, Vadovics, Lugosi, Paján 1-1
13-7-es vereséget szenvedtek az U20-as férfi pólósok a várnai Európa-bajnokságon.
Elkészültek a 2026/27-es vízilabda Bajnokok Ligájának selejtezőinek csoportjai.
A címvédő FTC-Telekom férfi együttese szeptember 9-én, a Vasas otthonában kezdi meg az idei OB I-es szezont.
15–14-es vereséggel a vb- és az Eb-ezüst után a Világkupán is második lett a pólóválogatott.
A férfi pólóválogatott nagy csatában, 13-12-re győzte le a hazai ausztrál együttest az elődöntőben.
Fordulatos mérkőzésen nyert a hét FTC-játékossal felálló magyar vízilabda-válogatott Horvátország ellen.
Éremesélyekkel kezdi meg a Szuperdöntőt szerdán a magyar női és férfi vízilabda-válogatott Sydney-ben.
20-11-re győzött a magyar férfi vízilabda-válogatott a házigazda ellen egy felkészülési minitornán.