2019. május 31.
Ambrus Miklós 86 éves
Vízilabda szakosztályunk legendáját születésnapja alkalmából köszöntjük - INTERJÚ!

Ambrus Miklós vízilabda szakosztályunk igazi legendája. Játékospályafutása során öt bajnoki címet nyert a Ferencvárossal, ráadásul a magyar válogatottal fradistaként lett 1962-ben Lipcsében Európa-bajnok, 1964-ben Tokióban pedig olimpiai bajnok. Pályáját egy korábbi interjúban ITT elevenítettük fel részletesebben is. 1953-ban igazolt klubunkhoz, ahol egy rövid ausztrál kitérőt leszámítva egészen 1968-as visszavonulásáig szerepelt. Igazi többgenerációs fradista család feje is lett, fia, a tragikusan fiatalon elhunyt Ambrus Tamás is a ferencvárosi vízilabdázás kiemelkedő alakja volt.

Ambrus Miklós 1933. május 31-én született, így már 86. születésnapja alkalmából köszönthettük.

- Miklós bácsi, a teljes Fradi-család nevében nagyon boldog születésnapot kívánunk! Az első és legfontosabb kérdés: hogy szolgál az egészsége?
- Nagyon szépen köszönöm! Sajnos az utóbbi időben kicsit betegeskedtem, már egy kicsit nehezen is közlekedek, hamarabb fáradok, mint régebben, ezért sajnos mostanában nagyon sokat vagyok itthon. A feleségem szerencsére most is, mint mindig mellettem van, segít mindenben, így nem panaszkodom. Emellett a családom is támogat, az unokáimmal például rendszeresen tudok találkozni, ez azért erőt ad a mindennapokban.

- Ha személyesen már nehezen is látogat ki mérkőzésekre, azért követi a Fradival kapcsolatos eseményeket?
- Természetesen! Rendszeresen olvasok újságot, és a televízióban is követem a híreket, a Fradi TV például nagy kedvencem! Nagyszerű eredményeket érnek el a Ferencváros csapatai, nagyon jó érzés látni, hogy jó kezekben van a klub, és jó dolga van a csapatoknak, a szakosztályoknak is. Egyértelmű, hogy a vízilabdát kísérem figyelemmel a legközelebbről. Nagyon erős csapatunk van, és nagyon tetszik, hogy nem csak a rutinos klasszisok viszik a hátukon a csapatot, de a saját utánpótlásunk is nagyon rendben van, bízom benne, hogy folyamatosan épülnek majd onnan is be a jövő nagy játékosai az együttesbe.

- Nem csak a vízilabda él szép napokat mostanában.
- Láttam a labdarúgók bajnoki címét is, aminek rettentően örültem, akkor is, ha az ő életüket nem követem már olyan szorosan, sajnos már nem tudok kijárni mérkőzésekre, mint régen, amikor jártunk egymás meccseire szurkolni. De természetesen nagyon fontos ennek a klubnak a labdarúgók sikere, én pedig boldog vagyok, ha jól megy a Fradinak, mert nagyon sokat köszönhetek ennek a klubnak. Innen lehettem olimpiai bajnok, bajnokságok sorát nyertem, az egész pályafutásom összefonódott a zöld-fehér színekkel. Hálás vagyok, hogy maradandót tudtunk alkotni.

- Régen volt arra példa, hogy a vízilabdázók zsinórban két bajnoki címet nyerjenek egymás után. Hasonlít ez a mostani csapat az Önök időszakának nagy csapatához?
- A Fradihoz méltó csapategység és küzdőszellem mindenképp hasonlít arra, ami minket is hozzásegített a bajnoki győzelmeinkhez. A Fradiban mindig is fontos volt a szív, és szerencsére ezt a mostaniakon is látom. Más a játék, és az egész világ manapság, de szerencsére a Fradi-szív úgy látom, örök.

- Nemrég kapott egy magas rangú kitüntetést is…
- Elég sok kitüntetést kaptam életemben, de ez még az eddigieknél is különlegesebb, ugyanis állami kitüntetésről van szó. Tavaly augusztusban vehettem át a Magyar Érdemrend Tisztikereszt polgári tagozatát. Nagyon megható volt az ünnepség, megtiszteltetés volt remek pályafutással bíró tudósok, színészek között ott lenni.

- Hogyan telik majd a mai jeles nap?
- A mai nap pihenéssel, szombaton jön majd össze a család. Tartunk egy ünnepi vacsorát, szűk családi körben.

 

Ambrus Miklóst Isten éltesse, az egész Fradi-család nevében nagyon jó egészséget kívánunk neki!

Boldizsár Márton

Cikkajánló

„2025 volt a tökéletes év” – Nyéki Balázs

Minden fronton címet védtek férfi pólósaink, de vezetőedzőnk szerint továbbra is motiváltak.

Manhercz Krisztián kislánya beragyogja az ünnepeket

Pályafutása eddigi legjobb évének tartja 2025-öt az FTC-Telekom pólósa, a BL-döntő hőse - INTERJÚ

Így értünk ismét csúcsra a BL-ben!

Férfi vízilabdázóink 2025-ban is elhódították a legrangosabb európai klubtrófeát – VIDEÓ!

Egygólos vereség az olaszoktól a Komjádiban

15-14-re kikapott a magyar férfi vízilabda-válogatott az Eb előtti felkészülési mérkőzésen.

Fradi Zóna Plusz Nyíri Zoltánnal és Nyéki Balázzsal

Ügyvezető alelnökünk és férfi vízilabdacsapatunk edzője az elmúlt évet értékelik.

Keszthelyi és Manhercz az év magyar vízilabdázói

A két FTC-klasszist választott 2025 legjobbjának a Magyar Vízilabda Szövetség elnöksége.

Nyéki Balázs: „Ez a sport része, fel kell állni belőle”

Vezetőedzőnk higgadtan értékelte a Brescia ellen elveszített BL-találkozót - VIDEÓ!

Közel négy év után kikaptunk a Komjádiban

Megszakadt az FTC nagy sorozata, miután ötméterespárbajban alulmaradt a Bresciával szemben a BL-ben.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin