2025. március 16.
Az FTC nyerte a Komjádi Kupát!
Óriási izgalmak után 19-17-re megnyerte a rangos utánpótlástorna döntőjét az FTC-Telekom a BVSC ellen.

2023 után szerette volna újra elhódítani a Komjádi Kupa-trófeáját az FTC-Telekom, amely eltiltás miatt nem számíthatott az utánpótlástorna döntőjében egyik legjobbjára, a felnőtt csapatban egyre nagyobb szerepet kapó Varga Vincére. Ezzel ellentétben BVSC-nél több rutinos OB I-es játékos is helyet kapott, akik alaposan bekezdtek.

A főszereplő azonban nem Tátrai, vagy Ekler volt, hanem a 17 éves Horváth Levente, aki elképesztő parádéval kezdett az U23-as fináléban, hiszen ziccert és ötméterest is védett saját nevelésű kapusunk. Az első gólt Nagy Ákos lőtte közel három perc elteltével (1-0). Aztán az új szabályoknak is köszönhetően beindultak a csapatok, ugyanis a kisebb pálya, és a rövidebb támadóidő miatt potyogtak rendesen a gólok mindkét oldalon. A BVSC bár átvette a vezetést, válaszul Nagy Ákos hét méteren túlról bombázott a kapuba, ami a Komjádi Kupában kettőt ér, így 2-3 után 4-3 volt a javunkra.

Hatalmas lökést adott ez csapatunknak és Bakulya Bence, Nagy Ákos, Zeman Márton majd Bella Csanád, aztán egy újabb Zeman-góllal már 9-4 volt az FTC-nek. Mint később kiderült, ez az időszak nagy hatással voltak a meccs végkimenetelére. A több percen át tartó sokk után a zuglóiak megrázták magukat és ötről kettő találatra tudták csökkenteni a hátrányukat (10-8). Elkapta a fonalat a BVSC kapujában a ferencvárosi nevelésű Gyapjas Viktor, aki többször is hatalmasat védett, ám a BL-győztes Molnár Erik megtörte a ritmust, így a finálé felénél 11-8 volt a Fradinak. A torna eddigi meccsei alapján tudtuk, hogy a nagy iram miatt egy pillanat alatt meg lehet fordítani az állást. Riválisunk egy gólra zárkózott is (12-11), és nagyon közel volt az egyenlítéshez, de Molnár és Nagy Ákos nem hagyta ezt és vezérletükkel 15-12-re ismét sikerült elhúzni a harmadik negyed végén.

Zeman találatával 16-12-re alakította az állást, de ahogy a Komjádi Kupában már megszokhattuk, jött a fordulat, mert két duplát érő góllal 16-16-ra egyenlítettt a BVSC. Lugosi Csongor és Tóth Artúr voltak, akik visszabillentették a Fradit a győztes ösvényre (17-15), ám az utolsó percek még hoztak izgalmat bőven, hiszen a Tátrai, Mészáros, Ekler hármas próbálkozott bőven távoli bombákkal, de álltuk a sarat. Horváth Levente ismét megmutatta, hogy miért is tartják az egyik legígéretesebb magyar kapusnak. Fantasztikus védéseket mutatott be tehetségünk. A Vasas elleni elődöntőben halványan játszó Nagy Ákos ezúttal klasszis játékkal jelentkezett, és meglőtte nyolcadik gólját is a fináléban, de még ki kellett védekezni egy utolsó BVSC-támadást. Horváth az utolsó másodpercben óriásit védett, így az egyenlítés elmaradt, maradt a 19-17 az FTC-nek.

Kezdődhetett a Fradi-ünneplés a telt házas Komjádi uszodában! 2023-ban még Nyéki Balázs irányításával, ezúttal pedig Szücs Leventével a kispadon megnyerte a kupát az FTC-Telekom. A döntő legjobbjának teljesen megérdemelten a nyolcgólos Nagy Ákost választották, míg a legjobb kapus a 18 védést bemutató Horváth Levente lett.

GRATULÁLUNK A CSAPATNAK ÉS A SZAKMAI STÁBNAK!

FÉRFI VÍZILABDA KOMJÁDI KUPA

Döntő, 2025. március 16., vasárnap 18:00

Budapest, Császár-Komjádi Sportuszoda

BVSC-ZUGLÓ – FTC-TELEKOM 17-19 (4-6, 4-5, 4-4, 5-4)

Gólszerzőink: Nagy 8, Molnár 3, Zeman 3, Lugosi 2, Bella, Bakulya, Tóth 1-1

 

A KOMJÁDI KUPA-GYŐZTES FTC-TELEKOM WATERPOLO

Játékosok: Bakulya Bence, Balla Ferenc Pál, Bárány Máté, Bella Csanád, Farsang Aurél, Horváth Levente, Jámbor Csaba, Losó Zsombor, Lugosi Csongor, Molnár Erik, Nagy Ákos, Paján Viktor Bátor, Pápai Márton, Sárfalvi Áron, Szabó Patrik, Szöllősi Nándor, Tóth Artúr, Varga Kean William, Varga Vince Dániel, Varga-Pergel Krisztián, Vismeg Zsombor, Zeman Márton

Edző: Szücs Levente, Korényi Balázs

Cikkajánló

„Merhetünk nagyot álmodni a vb-n!”

Keszthelyi Rita és Manhercz Krisztián is optimistán várja a közelgő vízilabda-világbajnokságot – VIDEÓ!

12 vb-kerettagunk lesz, Vogel Soma kihagyja a vb-t

A férfiaknál kilenc, a nőknél három FTC-vízilabdázó került be a Szingapúrba utazó magyar válogatottakba.

Az olimpiai bajnok legyőzésével ezüstérem a BENU-Kupán

Szépen zárta a hazai tornát a magyar férfi vízilabda-válogatott, amely 13-12-re nyert Szerbia ellen.

Manherczék felőrölték Montenegrót

15-8-ra győzött második meccsén a magyar férfi vízilabda-válogatott a BENU-Kupán, vasárnap jönnek a szerbek.

17 lőtt gól sem volt elég a spanyolok ellen

Kikapott 21-17-re nagy riválisától a magyar férfi vízilabda-válogatott a BENU-Kupa első meccsén.

Köszönünk mindent, Tonya!

Nyolc, sikerekben gazdag szezon és 21 megnyert trófea után távozik az FTC-ből Német Toni.

Negyedik hely az U20-as vb-n

Nem sikerült érmet szereznie a négy FTC-játékossal felálló korosztályos magyar póló-válogatottnak.

Európa élén az FTC!

Már a friss BL-címvédő vezeti a European Aquatics ranglistáját, míg női pólósaink a 7. helyre jöttek fel.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin