2020. január 12-26. között rendezik a Duna Arénában a 34. LEN Vízilabda Európa-bajnokságot, melyre elindult a jegyértékesítés az eventim.hu oldalon ITT. A csoportmérkőzésekre 1490 Forint, míg a döntőre 5490 Forintért lehet belépőt vásárolni.
Hazai Európa-bajnokság lévén az éremszerzés a célja a magyar válogatottaknak, ám emellett az olimpia lebeg csapataink szeme előtt. Budapesten az aranyérmes kap kvótát, ám a nőknél Spanyolország már kijutott a 2020-as tokiói ötkarikás játékokra, míg a férfi mezőnyből a szerbek, az olaszok és a spanyolok biztosították helyüket az olimpián. Ha csak ezek a csapatok előzik meg válogatottunkat, akkor negyedik hellyel is lehet indulási jogot szerezni.

Az FTC-Telekom és a válogatott csapatkapitánya, Varga Dénes hangsúlyozta, azért is kiemelten fontos neki a hazai rendezésű Európa-bajnokság, mert 2014-ben Eb, 2017-ben pedig világbajnoki döntőt veszített el Budapesten. „Az a folyamat, ahogyan akkor eljutottunk a fináléig, olyan élmény volt, amelyet nagyon szeretnék visszaadni. Ráadásul három évvel ezelőtt az olimpiai kvalifikációs tornát követően azt mondtam, hogy ebből én soha többet nem kérek, azért az a cél lebeg a szemem előtt, hogy ezt az Eb-t megnyerjük” – mondta klasszisunk.
Nagyon sűrű szezon elé néznek játékosaink, hiszen idén is több fronton kell megméretniük magukat. A Bajnokok Ligája, a bajnokság és a Magyar Kupa mérkőzései mellett ismét harcba szállnak az Európai és a Magyar Szuperkupáért. Ráadásul a válogatottal Világliga-selejtezőket is játszanak majd, ezért nagyon fontos lenne, hogy az Eb-n megszerezze a magyar férfi válogatott az olimpiai kvótát, hogy tavasszal ne kelljen kvalifikációs tornán részt venni.
Az Európa-bajnokság sorsolását október 22-én tartják.
A Fekete Tenger Kupa első csoportmérkőzésén a Novi Belgrád ellen ugrott vízbe Nyéki Balázs csapata - VIDEÓ!
Férfi pólósaink könnyed, 23–11-es győzelemmel folytatták a Fekete-tengeri Kupa küzdelmeit.
Férfi pólósaink 20–14-re verték a Novi Belgrádot a Fekete-tengeri Kupa első játéknapján.
Az FTC-Telekom pólósai a georgiai Batumiban csapnak össze nemzetközi topcsapatokkal.
Két FTC-Telekom-játékos is bekerült a World Aquatics év férfi vízilabdázója címének öt jelöltje közé.
Férfi vízilabdacsapatunk játékosa reméli, ennél csak izgalmasabb meccsek jönnek a BL-ben - VIDEÓ!
Férfi pólósaink 23-7-es győzelmet arattak a Steaua Bukarest ellen a Bajnokok Ligája nyitófordulójában.
Adásunkban férfi vízilabdázóinkkal beszélgetünk az előttük álló kihívásokról.