Óriási csatát hozott a vízilabda serdülő bajnokság döntője, és ez a megállapítás még akkor is igaz, ha a helyzeteit jobban kihasználó és nyugodtabban kezdő KSI 5-1-re ellépett az első negyedben. Összekapta azonban magát Korényi Balázs együttese és lehozott úgy 12 és fél percet, hogy riválisa nem tudott betalálni, Horváth Levente többször is bravúrral mentette meg társait az újabb bekapott góltól. Mindeközben Varga Keán és Vizsnyovszki Gábor révén 5-3-ra zárkóztunk a harmadik negyedben. A KSI megtörte hosszú gólcsendjét (3-6), de a háromgólos hátrány nem tört meg minket, ugyanis volt válaszunk még a játékrész vége előtt Sárfalvi Áron révén (4-6). Őrült utolsó negyed vette kezdetét, amelyben jött az óriási Fradi-feltámadás. Bella Csanád, majd Sárfalvi bombájával egyenlítettünk 6-6-ra! A vezetést még nem tudunk átvenni, a KSI még kétszer előnybe került, de tapadtak a zöld-fehérek. Fantasztikus hangulat uralkodott a Nyéki Imre Uszodában, ahol mindkét csapat szurkolótábora, a barátok, az utánpótlásjátékosok és a szülők biztatták övéiket. Az utolsó percben tudtuk, hogy aki betalál, az megnyeri a finálét. Már úgy tűnt, nem tud élni az emberelőnyeivel egyik fél sem, ám AZ UTOLSÓ MÁSODPERCBEN Szöllősi Nándor a jobb szélről bepattintotta a mindent eldöntő, győztes gólt.
2023 UTÁN 2024-BEN IS AZ FTC LETT A MAGYAR BAJNOK A SERDÜLŐK KÖZÖTT!!!
A drámai döntő visszanézhető ITT.
Gratulálunk a szakmai stábnak és a játékosoknak.

AZ ARANYÉRMES FTC-TELEKOM WATERPOLO SERDÜLŐ CSAPATA:
Játékosok: Bárány Máté, Bella Csanád, Dér Barnabás Tamás, Ditzmann Barnabás, Faragó Szabolcs, Farsang Aurél, Horváth Levente, Jámbor Csaba, Kovács Mátyás, Kucsay Bende, Matthews Joseph, Paján Viktor Bátor, Sárfalvi Áron, Simon Domonkos, Szalkai Zalán, Szirovicza Ruben, Szöllősi Nádor, Tanka Bendegúz, Tempfli Gergő, Varga Kean William, Varga Ákos, Varga-Pergel Krisztián, Vizsnyovszki Gábor
Edzők: Korényi Balázs, Felkai Mátyás, Szűcs Levente
FIÚ SERDÜLŐ BAJNOKSÁG
Final8, Döntő - 2024. május 12., vasárnap 15:15
Budapest, Nyéki Imre Uszoda
FTC-TELEKOM - KSI 9-8 (1-5, 1-0, 2-1, 5-2)
Golszerzőink: Sárfalvi 2, Kovács M. 2, Varga-Pergel, Varga, Vizsnyovszki, Bella, Szöllősi 1-1
Az FTC-Telekom férfi pólósai 18–12-es győzelmet arattak a Debrecen ellen az OB I-ben.
Az FTC-Telekom férfi pólósai a szerdai, Panathinaikosz otthonában elért siker után pénteken a DVSE-t fogadják.
Az FTC-Telekom férfi pólósai 19–14-re győztek a nagyszerű hangulatú Bajnokok Ligája-rangadón.
Varga Zsolt tíz FTC-játékost hívott be a válogatott novemberi összetartására, köztük a fiatal Jámbor Csabát.
Az FTC-Telekom férfi pólósai a Panathinaikosz otthonában folytatják a Bajnokok Ligája küzdelmeit.
Férfi pólósaink a két, a bajnokságban még hibátlan csapat összecsapásán 14–11-es győzelmet arattak.
Az FTC-Telekom férfi vízilabdázói a szezon vélhetőleg legnagyobb hazai riválisával, a BVSC-vel küzdenek meg.
Férfi pólósaink 18–15-re legyőzték az olasz bajnokot, ezzel megnyerték a Fekete-tengeri Kupát.