2025. május 19.
Bajnoki bronzérmesek serdülő pólósaink
Az FTC fiú vízilabdacsapata bronzéremmel fejezte be a 2024/25-ös országos döntőt Szegeden.

Május 16. és 18. között Szegeden megrendezésre került az országos fiú serdülő bajnokság nyolcas döntője, amelyre címvédőként, de a középszakasz harmadik helyén végezve utazott Korényi Balázs együttese. A háromnapos tornán a fiúk komoly csatákat vívtak, és bronzéremmel térhetnek haza.

Fradi-roham az elődöntőben

A Ferencváros pénteken az OSC ellen ugrott a medencébe, amelyet egy gólerős, 6-3-as első negyeddel indítottak. A mérkőzés hátralévő részében ezt az előnyt végig meg tudták tartani a mieink, így 16-12-re legyőzve az újbudaiakat az éremért küzdhettek tovább.

Hatalmas csata a fináléba jutásért

Szombaton az UVSE ellen folytatódott az utánpótlás torna. Az elődöntő már sokkal szorosabb csatát hozott, ahol végig fej-fej mellett haladtak a csapatok. Bár a mieink végig küzdöttek, végül egy góllal alulmaradtak, és 11-10-re kikaptak az újpestiek ellen, így vasárnap maradt a bronzcsata.

Fölényes győzelem a bronzéremért

A vasárnapi helyosztón a Szolnok csapata várt a Fradira. Az első pillanattól kezdve irányítottunk a bronzmérkőzésen, és a két negyed után már 8-2 volt a javunkra. Ezt az előnyt pedig tovább növelve nagyarányú 15-8-as győzelmet aratott Korényi Balázs együttese, ezzel a Fradié lett a bajnoki bronzérem!

Gratulálunk az egész csapatnak és a szakmai stábnak!

Játékoskeret: Apágyi Márton, Arató Bercel, Bakulya Ádám, Bárány Máté, Czibók Belián, Ditzmann Barnabás, Donauer Mór, Fábián Bence, Farsang Aurél, Hajdú Mátyás, Horváth Levente, Ivánka Benjámin, Jámbor Csaba, Kárász Buda, Kovács Zete, Kucsay Bende, Pereházy Zalán, Petrik Olivér, Szakály Ádám, Tempfli Gergő, Térpál Benjámin, Varga Kean, Varga Ákos, Vizsnyovszki Gábor

Szakmai stáb: Korényi Balázs, Szűcs Levente, Felkai Mátyás

Fiú Serdülő Országos Utánpótlás Vízilabda Bajnokság

Nyolcas döntő, 2025. május 16-18.

Szeged, Tiszavirág uszoda

 

Negyeddöntő – 2025. május 16., péntek 17:30

FTC-TELEKOM WATERPOLO – GENESYS OSC ÚJBUDA 16-12 (6-3, 1-0, 4-5, 5-4)

Gólszerzőink: Jámbor 6, Varga 3, Bakulya 2, Czibók 2, Farsang 2, Kucsay 1

 

Elődöntő – 2025. május 17., szombat 14:00

UVSE I. – FTC-TELEKOM WATERPOLO 11-10 (1-1, 3-3, 3-2, 4-4)

Gólszerzőink: Jámbor 6, Bakulya, Bárány, Farsang, Kárász 1-1

 

Bronzmérkőzés – 2025. május 18., vasárnap 14:30

SZOLNOKI DÓZSA – FTC-TELEKOM WATERPOLO 8-15 (1-3, 1-5, 1-4, 5-3)

Gólszerzőink: Varga 4, Kárász 3, Czibók 2, Farsang 2, Bakulya, Bánhidy, Jámbor, Vizsnyovszki 1-1

Cikkajánló

Hétközi túra a hétvégi rangadó előtt

A címvédő FTC-Telekom pólósai Szentesre utaznak a Honvéd elleni összecsapás előtt.

Nyéki Balázs: „Szeretnénk mindenkit legyőzni”

Az FTC-Telekom Waterpolo vezetőedzője reagált a BL hétfőn elkészített sorsolására – INTERJÚ!

Kőkemény sorsolást kaptunk a BL-ben

Az FTC-Telekom férfi pólósai francia, görög és román csapattal találkoznak a csoportkörben.

Hatalmas fordítás után nyertük meg a Telekom Kupát

Férfi pólósaink az Olympiakosz 14-12-es legyőzésével hibátlanul zárták a felkészülési tornát.

Így győztük le sorozatban harmadszor a Vasast

Férfi vízilabdázóink végig vezetve nyertek a Telekom Kupa második meccsén - VIDEÓ!

Ismét legyőztük a Vasast

Férfi vízilabdacsapatunk ezúttal a Telekom Kupán találkozott magyar riválisával.

Gálajátékkal győztük le a brazilokat

Az FTC-Telekom férfi pólósai 28-7-es sikerrel kezdték a Telekom Kupát.

Manhercz: brutálisan sok meccsel kezdjük a szezont

Férfi vízilabdacsapatunk klasszisa értékelte a felkészülés ezen szakaszát a Telekom Kupa előtt.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin