2022. május 17.
Bajnokok lehetünk szerda este
A bajnoki döntő második mérkőzésén lezárhatjuk a párharcot, Varga Zsolt visszatér vezetőedzőként.

A bajnoki döntő első mérkőzésén magabiztos játékkal, 18-9 arányban sikerült győzni az OSC ellen. Ezzel nagy lépést tettünk a két győzelemig tartó párharc és a bajnoki cím megnyerése felé. Ahhoz, hogy ne csak a gólarány, de a győzelem értéke is erőre emelkedjen, szerda este ismét jobbnak kell lennünk ellenfelünknél, akár csak egyetlen góllal.

Az első meccs már több mint 10 napja volt, az azóta eltelt időben mindkét csapat lejátszotta utolsó csoportmeccsét a Bajnokok Ligájában. Az OSC 15-9-re győzött a Bukarest ellen, míg mi egy küzdelmes találkozón, bravúros fordítást bemutatva gyűrtük le a Bresciát 8-6-ra. Szintén azóta történt, hogy vezetőedzőnk, Varga Zsolt sikeres szívműtéten esett át, orvosi jóváhagyással visszatérhet a kispadra, állapota stabil.

Vele beszélgettünk röviden a második meccs előtt; egészségi állapotáról és a szerda este döntő faktorairól.

E.ON FÉRFI OB I, DÖNTŐ, 2. MÉRKŐZÉS
2022.05.18., 18:30, Nyéki Imre uszoda
OSC-FTC-Telekom Waterpolo

(Az egyik fél második győzelméig tartó párharc állása: 1-0 az FTC-Telekom javára)

Cikkajánló

Vismeg Zsombor és Fekete Gergő egy barátságkvízben

Vízilabdacsapatunk játékosai egy rendhagyó barátság kvízre vállalkoztak - VIDEÓ!

Ezüstérmes lett az FTC a Komjádi Kupában

16-12-re kikaptunk a BVSC-től az utánpótlás torna döntőjében, így az FTC-Telekom nem tudott címet védeni.

A brillírozó Nagy Ákos vezette győzelemre a Fradit

Parázs hangulatú bajnoki rangadót nyert meg 19-15-re az FTC-Telekom a Honvéd otthonában.

Tökéletes hozzáállással 30-2-re nyertek férfi pólósaink

A Pro Recco elleni vereség után az Eger elleni győzelemmel vett új lendületet az FTC-Telekom.

Újra lendületet vennének férfi pólósaink

Pénteken indul a bajnokság középszakasza, az FTC-Telekom az Egert fogadja a Népligetben.

Nyéki Balázs: „Leblokkoltunk valahogy fejben"

BL-címvédő férfi vízilabdacsapatunk 13–9-re kikapott az olasz Pro Reccótól a negyeddöntős csoportkörben.

Ez nem a mi napunk volt, kikaptunk a Reccotól

13-9-re kikaptak férfi pólósaink olasz riválisuktól a Bajnokok Ligája negyeddöntős csoportkörében.

Játékosaink extrém kihíváson - Reformer pilates óra

Jansik Szilárd és Lakatos Csongor egy extrém pilates órán vett részt - VIDEÓ!

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin