2019. december 7.
Bejutottunk a kupadöntőbe!
Magabiztos játékkal nyert az elődöntőben FTC-Telekom, amely vasárnap megvédheti Magyar Kupa-címét.

Előzetesen nehéz lett volna megmondani, hogy milyen meccsre számíthatunk az FTC-Szolnok Magyar Kupa elődöntőben, ugyanis néhány hete Varga Zsolt csúcsrajáratott együttese 18-7-re legyőzte a Dózsát saját otthonában. Akkor a Zsivko Gocic csapata nagyon rossz napot fogott ki és egyszer sem tudott vezetni, most viszont megvolt az esélye arra, hogy megszerezze az első gólt, ám Bátori Bence kapufára lőtte az első támadásból megítélt büntetőt. A Fradi ezt kihasználva gyorsan berámolt kettőt Nagy Viktornak. Giannis Fountoulis és Varga Dénes két szép találatának köszönhetően 2-0-s előnyre tettünk szert három perc elteltével. A két csapat novemberi bajnokiján 5-1-es első negyedet produkáltunk. Nos, azt a rajtot most sikerült felülmúlni egy 5-0-val, hiszen a hátralévő időben Fountoulis és Vámos Márton ötméteresből volt eredményes, míg Zalánki Gergő hatalmas bombával köszönt be korábbi együttesének (5-0).

Az ominózus bajnokin ellenállhatatlanul játszott a Ferencváros és a meccs feléhez közeledve úgy tűnt, hogy arra a produkcióra még egy lapáttal rá tud tenni a címvédő, amely 7-0-ra is vezetett. Az első negyed két ötméterese után újabb két büntetőt ítéltek meg a javunkra, amit Jansik Szilád és Varga Dénes is kíméletlenül bevágott (7-0). A Dózsa gólcsendjét korábbi játékosunk, Dőry Farkas törte meg a játékrész végén (7-1), de erre Vámos Márton akkora góllal válaszolt, hogy a Fradi kispadján helyet foglalók is fogták a fejüket (8-1).

A fordulás után Vogel Soma gyönyörű védést mutatott be, ami már a nyolcadik volt kilenc lövésből. Ez 89%-os védési hatékonyság, ami után vezetőedzőnk meg is köszönte neki aznapi munkáját és Gárdonyi Andrást küldte a helyére. Elől ifistánk, Nyíri Balázs adott remek keresztpasszt Német Toninak, aki a kapu torkából már nem hibázott (9-1). A következő hat percben egyszerűen nem tudtunk egy támadást se végigvinni, mert a játékvezetők folyamatosan kontrákat ítéltek centereink ellen. A Szolnok képes volt a maga javára billenteni a meccs alakulását és zsinórban négy gólt is szerzett, amivel 9-1-ről 9-5-re alakította az állást a harmadik negyed végére.

Sajnos, a negyedik játékrész is szolnoki góllal kezdődött, 9-6-nál pedig nagyon nagy szükségünk volt arra, hogy megtörjük a lendületüket. Jött is Varga Dénes, aki büntetőből volt eredményes (10-6). Öt és fél perccel a vége előtt Nagy Viktor cserés kiállítást kapott, a Dózsa pedig nem tudta rendezni a sorokat kapusuk nélkül, Fountoulis pedig az üres kapuba passzolt (11-6). A kezdeti bizonytalanság után Gárdonyi is elkapta a fonalat, támadásban pedig újra elővettük jobbik énünket. Ugyan most nem arattunk 11 gólos sikert, de ezúttal is végig kézben tartottuk a mérkőzést és 13-8-ra legyőztük a Szolnokot a kupa elődöntőjében. Az FTC-Telekom ezzel bejutott a vasárnapi döntőbe, melyet 16 órától rendeznek a Komjádiban. Jegyet az eventim oldalán vásárolhatnak a fináléra ITT, míg a televízióban a Duna World-ön lehet élőben követni az aranyéremért zajló csatát.

Frissítés: A másik ágon OSC-Miskolc meccset rendeztek, ahol az újbudaiak 11-9-re nyerni tudtak, és kvalifikálták magukat a Fradi elleni döntőbe. 

BENU FÉRFI VÍZILABDA MAGYAR KUPA NÉGYES DÖNTŐ

Budapest, Császár Komjádi Sportuszoda

Elődöntő, december 7., szombat

FTC-Telekom – Szolnoki Dózsa 13-8 (5-0, 3-1, 1-4, 4-3)

Gólszerzőink: Fountoulis 3, Varga 3, Vámos 2, Jansik 2, Német 2, Zalánki 1

Cikkajánló

„2025 volt a tökéletes év” – Nyéki Balázs

Minden fronton címet védtek férfi pólósaink, de vezetőedzőnk szerint továbbra is motiváltak.

Manhercz Krisztián kislánya beragyogja az ünnepeket

Pályafutása eddigi legjobb évének tartja 2025-öt az FTC-Telekom pólósa, a BL-döntő hőse - INTERJÚ

Így értünk ismét csúcsra a BL-ben!

Férfi vízilabdázóink 2025-ban is elhódították a legrangosabb európai klubtrófeát – VIDEÓ!

Egygólos vereség az olaszoktól a Komjádiban

15-14-re kikapott a magyar férfi vízilabda-válogatott az Eb előtti felkészülési mérkőzésen.

Fradi Zóna Plusz Nyíri Zoltánnal és Nyéki Balázzsal

Ügyvezető alelnökünk és férfi vízilabdacsapatunk edzője az elmúlt évet értékelik.

Keszthelyi és Manhercz az év magyar vízilabdázói

A két FTC-klasszist választott 2025 legjobbjának a Magyar Vízilabda Szövetség elnöksége.

Nyéki Balázs: „Ez a sport része, fel kell állni belőle”

Vezetőedzőnk higgadtan értékelte a Brescia ellen elveszített BL-találkozót - VIDEÓ!

Közel négy év után kikaptunk a Komjádiban

Megszakadt az FTC nagy sorozata, miután ötméterespárbajban alulmaradt a Bresciával szemben a BL-ben.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin