2019. április 5.
Bejutottunk az elődöntőbe!
Legyőzte Montenegrót a magyar férfi vízilabda-válogatott és bejutott az Európa Kupa elődöntőjébe.

Nincsenek túl jó emlékeink a montenegrói válogatottról, ugyanis 2018-ban négyszer is összemértük az erőnket, ám mindannyiszor kikaptunk, ráadásul ebből kétszer a budapesti Világligán a csoportmérkőzésen, majd a fináléban ötméteresekkel. Ezúttal az Európa Kupa elődöntője volt a tét, és ezzel együtt a Világliga Szuperdöntője, ugyanis a belgrádi tornára az első három csapat kvalifikálja magát.

A magyar csapat ezúttal irányította a meccset Montenegró ellen, 2-2 után egy háromgólos sorozatot produkáltunk és elhúztunk 5-2-re. Úgy tűnt, hogy nem lehet gond a továbbiakban, de a félidőre 6-5-re magunkra húztunk ellenfelünket. Egyenlíteni viszont már nem tudtak, hiszen a válogatott és a Fradi csapatkapitánya, Varga Dénes kétszer is a legfontosabb pillanatban talált be. 6-5-nél és 7-6-nál is kettőre növelte a különbséget. Ezek után Zalánki Gergő kezében volt a lehetőség, hogy eldöntse a találkozót, de hibázott ötméteresből. Nem sokkal később azonban már gólt szerzett a Szolnok balkezese és lezárta a meccset (9-6). Összességében sokkal jobban játszottunk ellenfelünknél, hiszen a meccs második felében csak két gólt kaptunk, ezzel pedig 11-7-re megnyerte Magyarország az Európa Kupa negyeddöntő mérkőzését és bejutott a négy közé. 

A nemzeti együttesben ezúttal öt ferencvárosi játszott, közülük Varga Dénes lett a meccs legeredményesebbje a maga három góljával, de rajta kívül eredményes volt még Sedlmayer Tamás, Vámos Márton és Pohl Zoltán is, Német Toni pedig kiállításokat harcolt ki centerben.  Nagy Viktor végigvédte a meccset, így a Vogel Soma nem kapott szerepet a kapuban, míg Jansik Szilárd ezúttal kimaradt a meccskeretből. 

FRISSÍTÉS:

Közben az is kiderült, hogy szombat este 18:30-tól Olaszországgal kell megküzdenie a magyar válogatottnak a fináléba jutáshoz, hiszen az olaszok 11-9-re legyőzték az oroszokat. Meglepetésre a spanyolok nyerni tudtak Szerbia ellen 13-12-re, ezzel pedig az is eldőlt, hogy dobogón kell végeznünk ahhoz, hogy kijussunk a Világliga Szuperdöntőre. 

FÉRFI VÍZILABDA EURÓPA KUPA NYOLCAS DÖNTŐ

Negyeddöntő, 2019. április 5., péntek

Magyarország - Montenegró 11-7 (4-2, 2-3, 1-1, 4-1)

Gólszerzőink: VARGA 3, Zalánki 2, POHL, SEDLMAYER, VÁMOS, Hárai, Manhercz, Bátori 1-1

Cikkajánló

„Meccsről meccsre készülünk a BL-re”

Nyéki Balázs vezetőedző és a háromgólos Vigvári Vendel értékeltek a Vasas legyőzését követően – VIDEÓ!

Győztes rangadóval őrizzük veretlenségünket

Magabiztos, 15-12-es sikert aratott az FTC-Telekom Waterpolo férfi csapata a Vasas elleni hazai bajnokin.

Rangadók hete

Három napon belül két bajnoki mérkőzést is játszik a Komjádiban az FTC-Telekom férfi vízilabdacsapata.

Sikerült nyerni Bresciában!

Óriasi hajrával fordított az FTC-Telekom férfi pólócsapata, és két forduló után hibátlan a BL-csoportban.

Megtörnénk a jeget Bresciában

Szerda este a BL-szezon egyik legnehezebb feladata vár az FTC férfi vízilabdacsapatára.

Fölényes siker a rangadón

Kilenc góllal győzött a listavezető FTC-Telekom vízilabdacsapata a második helyen álló BVSC ellen.

Leszakíthatjuk üldözőinket

Két BL-rangadó között a bajnokságban is kiemelt meccs vár az FTC-Telekom Waterpolo férfi csapatára.

Gyászol a Fradi-család: elhunyt Wiesner Tamás

Életének 74. évében elhunyt az FTC egykori vízilabdázója, szakosztályvezetője, az Európa-bajnok Wiesner Tamás.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin