2022. október 1.
Belgrádi torna: döntőben a fiúk
Minden új igazolásunk megszerezte első góljait a Fradiban, kiélezett meccset játszottunk a Partizannal.

A belgrádi felkészülési torna délelőtti programján nem a győzelem volt a legnagyobb kérdés, hanem annak aránya, és hogy mennyit játszik ki magából csapatunk a fiatal Vukovi ellen. A taktikai fegyelmezettség és a türelmes támadásszövések mellett a védekezésben bőven adódtak pontatlanságok, a tucat kapott gól nyilvánvalóan sok, de a 20 lőtt gól szintén magáért beszél.

Először a lelkes belgrádi csapatnak sikerült a gólszerzés, és bár furán hangozhat, sokáig fej-fej mellett haladtak a csapatok. A fent említett okok mellett azt is ki kell emelni, hogy Varga Zsolt vezetőedző nagyon sokat kísérletezett ezen a találkozón, több játékos is megfordult olyan poszton, amin amúgy nem szokott.

Gratuláció illeti új igazolásainkat, Nagy Ádámot és Vadovics Viktort, mindketten meglőtték első ferencvárosi góljaikat. A győzelemmel a Fradi a csoportja élén végzett, és ezzel elődöntőbe jutott, a másik ágon a Partizan Beográd a második helyen végzett csoportjában, így velük mérkőztünk a biztos éremszerzés lehetőségéért.

Ennek a meccsnek a hangulata és a hőfoka is magasabb volt, mint a korábbi két összecsapásé, az utolsó támadásig az sem volt biztos, hogy a rendes játékidőben lezárul a parti. A kapuban Szakonyi Dániel rögtön három védéssel kezdett, míg támadásban egy értékesített büntetővel Vigvári révén megvolt a vezetés. Ezt követően a Partizan aktív bemozgásokkal, és a támadásokban elkövetett hibákat kihasználva ellépett 3-1-re.

A mérkőzésen végig mindkét csapat nagyon sokat hibázott, pontatlan passzok, rossz döntések jellemezték a támadásokat, a lövésekbe pedig blokkok és a kapusok is jól nyúltak bele. Ebből a kavalkádból végül Danyiil Merkulov döccentette tovább a játékot, az első negyedben kétszer is betalált (4-3). A második negyedben Fekete és Vadovics akciógóljaival átvettük a vezetést, de a negyed vége már döntetlen volt ismét, mert a Partizan továbbra is jól élt a hibáinkból.

A harmadik játékrészben két góllal is el tudott lépni a hazai csapat, mert büntetőből, akcióból és emberelőnyből is eredményesek tudtak lenni, míg nálunk csak Argiropulosz kitartó próbálkozásai találtak utat (10-8). A hátrány ledolgozását görög légiósunk folytatta rögtön a záró felvonás elején, két emberelőnyt is gólra tudott váltani. Nemanja Ubovics és Fekete Gergő egyébként fantasztikusan centereztek, folyamatosan szállították a kiállításokat.

A vezetést ismét a Partizan szerezte meg, de ezt Vadovics Viktor rögtön lereagálta, majd szétszakadt a mezőny. Az úszóbemutatónak Merkulov vetett véget egy irtózatos erővel elengedett szabaddobásból, 12-11 ide. Másfél perccel a vége előtt megint egyenlített a Partizan egy hat az ötös szituáció végén. Az utolsó támadásunkban azonban ismét előnybe kerültünk, időkérés után pedig a végletekig kipasszolt helyzetet Merkulov fejezte be. A fennmaradó 10 másodpercben már nem hagytuk kapuralövésig jutni a kapusukat is felhozó szerbeket, irány a döntő!

A másik elődöntőben a házigazda Novi Beográd gyűrte le a Szolnokot magabiztosan, így vasárnap déltől ellenük vívjuk a felkészülési torna döntőjét.

Varga Zsolt vezetőedző a győzelem ellenére látja a nagyképet, ezzel kapcsolatban pedig így fogalmazott:

- A játék képe nagyon nem jó. Teljesen szezon eleji, kifejezetten rosszul játszottunk az elődöntőben is. Pozitívum, hogy kétszer nyertünk ma, hátrányból is meg tudtuk fordítani a meccset, ezt a csapatot öt-hat gólon kellett volna tudnunk tartani. De rangadót csináltunk belőle, nehezebb a sok kapott gólt túllőni. Bízom benne, hogy napról napra, meccsről meccsre jobbak leszünk. Kemény mérkőzésre számítok a Novi Beográd ellen, sokat erősödtek tavaly óta, fontos értékmérője lesz a jelenlegi állapotunknak.

Vlaho Orlics emléktorna, Belgrád
2022.10.01., szombat, csoportmérkőzések

FTC-Telekom - Novobeogradski Vukovi 20-12 (5-4, 4-3, 5-3, 6-2)
Az FTC gólszerzői: Argiropulosz 5, Varga Dénes 4, Fekete 3, Merkulov 2, Vigvári, Varga Bence, Nagy Á., Vadovics, Damote, Pohl 1-1

Partizán Beográd – Noisy 15-14


Elődöntők

Partizan Beográd – FTC-Telekom 12-13 (4-3, 2-3, 4-2, 2-5)
Az FTC gólszerzői: Merkulov 4, Argiropulosz 4, Vadovics 2, Vigvári, Fekete, Nagy

Novi Beográd – Szolnok 10-5

A torna további programja

2022.10.02., vasárnap

9.00: Novobeogradski Vukovi – Noisy
10.30 - A 3. helyért: Szolnok - Partizan Beográd
12.00 - Döntő: Novi Beográd - FTC-Telekom

A csoportkör végeredménye

A-csoport

Novi Beográd (szerb) 4p
Partizan Beográd (szerb) 2p
Noisy Le Sec (francia) 0p

B-csoport

FTC-Telekom Waterpolo 4p
Szolnok 2p
Novobeogradski Vukovi (szerb) 0p

Cikkajánló

„Mindig jó érzés visszatérni a Népligetbe!”

BL-címvédő férfi vízilabdacsapatunk a Szegedet fogadja 2026 első mérkőzésén a Népligetben.

Maratonfutásra készül az 50 éves Hesz Máté

Vízilabdaszakosztályunk vezetője az elmúlt időszak sikereiről és a célokról is beszélt a FradiMédiának.

Könyvet írt a Fradi pólósainak erőnléti edzője

A 120 éves terv címen írt könyvet Pozsonyi Zsolt, az FTC-Telekom férfi vízilabdacsapatának erőnléti edzője.

Jansik Szilárd: "Nyerünk mi még!"

Játékosaink értékelték az elvesztett Eb-döntőt Belgrádban - VIDEÓ!

Eb-ezüst a belgrádi katlanban

Nem bírt a házigazda olimpiai bajnokkal és 10-7-re kikapott a döntőben a magyar válogatott.

Magyar–szerb finálé: Vogelék szeme az aranyérmen

20:30-tól ugrik vízbe a magyar férfi vízilabda-válogatott az Európa-bajnoki döntőben, Belgrádban.

„Büszkévé akarjuk tenni Magyarországot” – Manhercz

A nagyszerű görögök elleni elődöntő után értékeltek magyar válogatott játékosaink.

Bravúros második félidővel ott vagyunk az Eb-döntőben!

15-12-re nyert vízilabda-válogatottunk a görögök ellen, így újra aranyért küzdhetünk a kontinensviadalon.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin