2023. június 1.
BL FINAL8: Merkulov döntött a végén
Az FTC-Telekom Waterpolo legyőzte a Bresciát, az ötödik helyért játszhatunk az Olympiakosszal.

Két csalódott csapat csapott össze az 5.-8. helyért folyó küzdelem első meccsén. A Brescia lehetett a csalódottabb, hiszen csoportelsőként a másik négyes utolsó helyezettje, a Vouliagmeni ellen szenvedtek vereséget, míg minket az esélyesebb Pro Recco búcsúztatott. Ennek megfelelően jobban is kezdtük a találkozót, Argiropulosz-Kanakakisz egy labdaszerzés után robogott végig a pályán, kiharcolt egy kiállítást, majd gólt lőtt. Ezt követően is jöttek a helyzeteink, de nem találtunk be, ezt az olaszok pedig megbosszulták, és egyenlítettek.

A vezetésre is nagy esélyük volt, de figyelmetlenek voltak a kapu előtt az ellenfél játékosai, így Varga Dénes értékesített ziccerével 2-1-re vezettünk. Nyugalmat nyújtó 3-1-es állásnál zártuk az első negyedet, hiszen Vigvári Vendel egy szépségdíjas ejtésgólt szerzett.

Hatalmas dicséret illeti a szurkolóinkat, akik annak ellenére, hogy az 5. helyért harcolunk, így is bíztatták a csapatot, és a tőlük volt hangos az uszoda. A második negyed ellenfelünk zárkózásával indult, de később egy szépen megjáratott emberelőnyös támadás után Varga másodjára is betalált, így maradt a kétgólos előnyünk. A Brescia viszont összeszedte magát, és nemhogy zárkózott, de döntetlenre módosította az állást (4-4).

A harmadik negyedet is jól indítottuk. Vigvári után Jansik Szilárd is egy ejtéssel próbálozott, ami ezúttal is utat talált a kapuba. Danyiil Merkulov tett rá még egy lapáttal, így a mérkőzésen harmadjára is kétgólos előnyre tettünk szert, ami ezúttal is elolvadt a negyed végére, 6-6-os állásnál az utolsó felvonásra maradt a döntés.

A végén a megszokott forgatókönyv következett. Argiropulosz büntetőböl volt eredményes, de az olaszok az egyenlítésen felül előnyhöz is jutottak először a mérkőzésen (8-7). Ezt leginkább Varga érezte igazságtalannak, és gyorsan egyenlített. Egészen az utolsó percig nem esett gól, Merkulov pedig fél perccel a vége előtt szerzett vezetést. Egy dolgunk volt, kivédekezni a Brescia utolsó rohamát. Először egy blokkban akadt el Renzuto lövése, majd Vogel Soma is kellett, hogy az ismétlést hárítsa, ezzel megkoronázva mai stabil teljesítményét.

Ezzel a győzelemmel az ötödik helyért folytathatjuk. A mérkőzést pénteken 21.00-kor kezdjük, a Vámos Mártont és Giannis Fountoulis-t is soraiban tudó Olympiakosszal.

FÉRFI VÍZILABDA BAJNOKOK LIGÁJA

Helyosztók – Belgrád, 2023. június 1. 18.30

AN BRESCIA – FTC-TELEKOM 8-9 (1-3, 3-1, 2-2, 2-3)

Az FTC gólszerzői: Varga 3, Argiropulosz-Kanakakisz 2, Merkulov 2, Jansik, Vigvári 1-1

Cikkajánló

Vogel: „Vártam a pillanatot, hogy visszatérjek”

Az FTC-Telekom kapusa sérülés után jó teljesítménnyel rukkolt elő Málta ellen az Eb-n.

Dominált a csapatmunka – gólzápor Málta ellen

Magabiztos, 21-6-os győzelemmel készült a férfi vízilabda-válogatott a középdöntős csoportkörre.

Fekete bombáival nyertük meg a csoportrangadót

Férfi pólóválogatottunk 13-10-re nyert Montenegró ellen, így csoportelsők lettünk a belgrádi Eb-n.

15-ből 12 gólt FTC-játékos szerzett az Eb-rajton

Nagy Ákos és Fekete Gergő értékelte a franciák elleni magabiztos Eb-rajtot Belgrádban.

FTC-játékosok vezérletével arattunk fölényes győzelmet

15-7-es, magabiztos sikerrel indult a belgrádi Európa-bajnokság a magyar férfi vízilabda-válogatott számára.

Szavaztak a társak – Manhercz volt 2025 legjobbja

A magyar férfi vízilabda-válogatott játékosai az FTC BL-döntős hősét találták a legkiemelkedőbbnek.

Az FTC adja az Eb-keret több mint felét

Nyolc BL-győztes férfi pólósunk került be a magyar válogatott 15 fős Európa-bajnoki keretébe.

Négy pólósunk is tagja az év csapatának

A Total Waterpolo versenyében Manhercz óriási csatában maradt le Az év játékosa-díjról.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin