2026. május 20.
BL-győzelemmel készültünk a bajnoki döntőre
A Mladost Zagreb elleni 16-10-es sikerrel zárták férfi pólósaink a Bajnokok Ligája negyeddöntős csoportkörét.

A BL Final Fourban már biztosították helyüket férfi pólósaink, ugyanakkor a bajnoki döntő előtt még egy Bajnokok Ligája-mérkőzés várt Nyéki Balázsékra. A Mladost Zagrebet fogadtuk, amely ellen nehéz mérkőzésen, a továbbjutás szempontjából létfontosságú, 15-10-es győzelmet arattak Manhercz Krisztiánék.

KŐKEMÉNY FELKÉSZÜLÉS VOLT A BAJNOKI DÖNTŐRE

Bár egyik csapat számára sem volt tétje az összecsapásnak, a Mladost hatalmas elánnal vetette bele magát a mérkőzésbe. A mieinknek is fel kellett venniük a tempót, ezzel tűzben tartva magukat a Honvéd elleni finálé előtt. A kaotikus második negyedben sikerült elhúznunk 6-3-ra, majd egy gyengébb periódusnak köszönhetően ellenfelünk visszajött 6-6-ra, de Vámos és Jansik góljaival 8-6-tal mentünk a nagyszünetre.

FELŐRÖLTÜK A KŐKEMÉNY HORVÁTOKAT

Góllal kezdte a második félidőt a Mladost, de a sokszor méltatott fizikai erőnlétünk ismét megmutatkozott, és jobban bírtuk a mérkőzés második felét. Ezt mi sem bizonyítja jobban, mint hogy hat góllal is válaszoltunk a találatukra, védekezésben pedig falat húztunk, és blokkokkal, valamint labdaszerzésekkel fojtottuk el támadásaikat (14-7). Az utolsó nyolc percben magabiztosan tartottuk előnyünket.

Végül 16-10-es győzelmet arattunk a Mladost Zagreb ellen, és második helyen végeztünk a negyeddöntős csoportunkban a Pro Recco mögött. Már a mérkőzés előtt is sejtettük, de mostanra bizonyossá vált, hogy FTC-Barceloneta és Pro Recco-Olympiakosz mérkőzéseket rendeznek majd a máltai négyes döntőn június 11-én. Addig még a bajnoki címet kell megszereznünk, ehhez először szombaton, május 23-án tehetünk lépést, amikor a Honvédot fogadjuk a Komjádiban.

FÉRFI VÍZILABDA BAJNOKOK LIGÁJA

Negyeddöntős csoportkör 6. forduló – 2026. május 20., szerda 20:30

Budapest, Császár-Komjádi Sportuszoda

FTC-TELEKOM (magyar) – HAVK MLADOST ZAGREB (horvát) 16–10 (5–3, 3–3, 5–1, 3–3)

Gólszerzőink: Manhercz 3, Vigvári 3, De Toro 2, Argiropulosz, Fekete, Jansik, Lugosi, Madics, Nagy, Vámos, Vismeg 1-1

Cikkajánló

„A címvédésről álmodtunk, de a bronzot kell megnyerni.”

Nagyon csalódottan nyilatkozott Fekete Gergő és Nyéki Balázs az elvesztett BL-elődöntő után – VIDEÓ!

Nem lesz címvédés, alul maradtunk az elődöntőben

Végletekig szoros mérkőzés után ötméteresekkel kikaptak férfi pólósaink a Bajnokok Ligája Final Fourban.

A női csapatunk után a férfiak is BL-döntőbe jutnának

A címvédő FTC-Telekom férfi vízilabdacsapata a Barceloneta ellen küzd meg a csütörtöki elődöntőben Máltán.

„Pozitív energiákat hoz ki belőlünk a két BL-győzelem!”

Nyéki Balázs szerint segíthet a vízilabdacsapatának az ismerős medence, ahol már két trófeát nyertek – VIDEÓ!

Fontos szurkolói információk a máltai Final Fourra

Vészhelyzeti telefonszámok és tudnivalók a vízilabda BL négyes döntőjére utazó magyar szurkolóknak!

Sikerült a címvédés FTC Mastersnek

Kiütéses, 17-10-es győzelemmel nyerte meg a Masters póló-finálét az FTC a Sportliget ellen.

Kilenc fradista a bő keretben

A névsor teljes, a létszám még nem az ausztráliai világkupa-döntőre készülő magyar férfi pólóválogatottnál.

A Margitszigeten készülünk Málta újabb meghódítására

BL-címvédő férfi pólósaink kiváló hangulatban várják az idei Final Fourt! Cél a triplázás - VIDEÓ!

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin