
Jövő hét szerdán nagyon fontos mérkőzés vár a Ferencváros férfi vízilabda-csapatára, hiszen a Brescia otthonába utazik a Bajnokok Ligája következő fordulójában. Az olaszok erejéről megbizonyosodhattunk a Komjádi uszodában, ahol az utolsó pillanatig úgy tűnt, hogy vereséget szenved az FTC-Telekom, ám jött Stefan Mitrovic, aki az dudaszó előtt lőtte be az egyenlítő gólt. Ahogy a Brescia, úgy mi is készülünk a február 6-i mérkőzésre, előtte azonban a „főpróbán” kell jól teljesíteni. Ez pedig szombaton 16 órától kezdődik a Népligetben, ahol a Szentest látjuk vendégül.
Tíz forduló után egyedül az FTC veretlen a magyar bajnokságban. Száz százalékos teljesítménnyel, 30 ponttal vezeti az alapszakasz A-csoportját, míg a szentesiek a 6. helyen állnak 10 ponttal. Mindössze az AVUS-t és a KSI-t előzik meg, mielőtt azonban lebecsülnénk őket, fontos megjegyezni, hogy az eddigi meccseink közül ellenük szenvedtük meg a legjobban a három pontért. Szentesen a harmadik negyed közepén még 5-4-re a hazaiak vezettek, és az utolsó negyed elején is csak egy gólos volt az előnyünk. Végül érvényesült a fizikai fölényünk, így 10-7-es győzelmet arattunk, de ez volt a legszorosabb bajnokink mindközül. A játékosoknak tehát még nem szabad a szerdai BL-rangadóra koncentrálniuk, előbb a Szentest kell legyűrni.
E.ON FÉRFI VÍZILABDA BAJNOKSÁG
Alapszakasz 11. forduló, 2019.02.02. szombat, 16:00
FTC-MVM Sportközpont, Népligeti uszoda
FTC-TELEKOM WATERPOLO – METALCOM SZENTES
Jegy: 1000 Ft
Nagyon csalódottan nyilatkozott Fekete Gergő és Nyéki Balázs az elvesztett BL-elődöntő után – VIDEÓ!
Végletekig szoros mérkőzés után ötméteresekkel kikaptak férfi pólósaink a Bajnokok Ligája Final Fourban.
A címvédő FTC-Telekom férfi vízilabdacsapata a Barceloneta ellen küzd meg a csütörtöki elődöntőben Máltán.
Nyéki Balázs szerint segíthet a vízilabdacsapatának az ismerős medence, ahol már két trófeát nyertek – VIDEÓ!
Vészhelyzeti telefonszámok és tudnivalók a vízilabda BL négyes döntőjére utazó magyar szurkolóknak!
Kiütéses, 17-10-es győzelemmel nyerte meg a Masters póló-finálét az FTC a Sportliget ellen.
A névsor teljes, a létszám még nem az ausztráliai világkupa-döntőre készülő magyar férfi pólóválogatottnál.
BL-címvédő férfi pólósaink kiváló hangulatban várják az idei Final Fourt! Cél a triplázás - VIDEÓ!