2025. április 13.
Bronzérem a Világkupa Szuperdöntőn!
Az FTC-játékosok remeklésével a vb-címvédőt tudta legyőzni a magyar válogatott ötméterespárbaj után.

Igazi presztízscsata várt a magyar válogatottra a Világkupa Szuperdöntő bronzmérkőzésén, hiszen azzal a Horvátországgal néztek szembe a mieink, amely csapattól a tavalyi olimpia elődöntőjében fájó vereséget szenvedtünk. Annyi a különbség, hogy Párizsban csak négyen játszottak Varga Zsolt megfiatalított keretéből, míg a túloldalon kilencen is ott voltak a végül ezüstéremmel záró együttesben, innen nézve pedig riválisunk volt a meccs esélyese. Bár Vigvári Vendel góljával vezetni tudtunk 2-1-nél, inkább a horvátok diktálták a tempót.

FTC-játékosok tartották a lelket a válogatottban

Négyszer is egyenlítettünk sorrendben Manhercz Krisztián (3-3), Vismeg Zsombor (4-4), Tátrai Dávid (5-5), majd Nagy Ákos (6-6) révén, de nem sikerült megtörni a sormintát, hiszen ezután a vb-címvédő ellépett 8-6-ra. A nagyszünet előtt azonban még Vismeg óriási lövésével tudtuk tartani a lépést (7-8), és ez sokat számított, hiszen a fordulás után Varga Vince labdaszerzése és gólpassza után Burián egalizált 8-8-ra.

Vismeg Zsombor fantasztikusan játszott (Fotó: MVLSZ / Kovács Anikó)

Manhercz hozta meg az áttörést!

Vismeg még éppen a támadóidő lejárta után vágta be a labdát a kapuba, így a találatot videózás után elvették, de ez nem vette el játékosaink kedvét. Nagy Ádám és Manhercz góljaival összejött a fordítás 10-9-nél, sőt Fekete Gergő kettőre növelte a különbséget 11-9-nél. Óriási izgalmakat hozott a hajrá, de hiába volt 14-12-nél is megnyugtatóbb az előnyünk, riválisunk utolérte a magyarokat (14-14). Mindkét csapatnak volt esélye megszerezni a győzelmet rendes játékidőben, de egyik fél sem tudott élni a meccslabdával.

A Fradisták és Csoma lett a hős!

Jöhetett az ötméterespárbaj, ahol Manhercz, Fatovics, Vigvári Vendel gólja után Csoma Kristóf védeni tudott, ez pedig elvette a horvátok önbizalmát, a mieinknek pedig lökést adott. Pavlics és Lazics lövését hárította a Honvéd kapusa, míg Tátrai és Nagy Ádám magabiztosan értékesítette saját ötméteresét, lezárva ezzel a szétlövést, melyet 4-1-re nyertünk meg.

BRONZÉRMET NYERT A MAGYAR VÁLOGATOTT!

Fotó: MVLSZ / Kovács Anikó

GRATULÁLUNK A MAGYAR FÉRFI VÍZILABDA-VÁLOGATOTTNAK!

Varga Zsolt szövetségi kapitány 15 fős keretében hét FTC-játékos szerepelt, akik alaposan kivették a részüket a podgoricai sikerből. Mind támadásban, mind védekezésben a nemzeti együttes vezére volt Fekete Gergő, Manhercz Krisztián, Nagy Ádám, Nagy Ákos, Varga Vince, Vigvári Vendel és Vismeg Zsombor, illetve a stáb tagja volt még kapusedzőnk, Gárdonyi András.

FÉRFI VÍZILABDA VILÁGKUPA SZUPERDÖNTŐ

Montenegró, Podgorica

Bronzmérkőzés - 2025. április 13., vasárnap 18:20

MAGYARORSZÁG - HORVÁTORSZÁG 18-15 (3-4, 4-4, 4-2, 3-4) - ötméteresek: 4-1 
Gólszerzőink: MANHERCZ 4, NAGY Ádám 2, VIGVÁRI 2, VISMEG 2, Burián 2, Tátrai 2, NAGY Ákos, FEKETE, Bedő, Vigvári 1-1

Cikkajánló

Vismeg Zsombor és Fekete Gergő egy barátságkvízben

Vízilabdacsapatunk játékosai egy rendhagyó barátság kvízre vállalkoztak - VIDEÓ!

Ezüstérmes lett az FTC a Komjádi Kupában

16-12-re kikaptunk a BVSC-től az utánpótlás torna döntőjében, így az FTC-Telekom nem tudott címet védeni.

A brillírozó Nagy Ákos vezette győzelemre a Fradit

Parázs hangulatú bajnoki rangadót nyert meg 19-15-re az FTC-Telekom a Honvéd otthonában.

Tökéletes hozzáállással 30-2-re nyertek férfi pólósaink

A Pro Recco elleni vereség után az Eger elleni győzelemmel vett új lendületet az FTC-Telekom.

Újra lendületet vennének férfi pólósaink

Pénteken indul a bajnokság középszakasza, az FTC-Telekom az Egert fogadja a Népligetben.

Nyéki Balázs: „Leblokkoltunk valahogy fejben"

BL-címvédő férfi vízilabdacsapatunk 13–9-re kikapott az olasz Pro Reccótól a negyeddöntős csoportkörben.

Ez nem a mi napunk volt, kikaptunk a Reccotól

13-9-re kikaptak férfi pólósaink olasz riválisuktól a Bajnokok Ligája negyeddöntős csoportkörében.

Játékosaink extrém kihíváson - Reformer pilates óra

Jansik Szilárd és Lakatos Csongor egy extrém pilates órán vett részt - VIDEÓ!

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin