1996 és 2001, 2002 és 2004, valamint 2011 és 2012 között erősítette játékosként a Ferencváros férfi vízilabdacsapatát Székely Bulcsú, aki rövid ideig szakosztályvezetőként is dolgozott klubunknál. Játékosként bajnoki címet és Magyar Kupa-győzelmet ünnepelhetett az FTC-vel, amelynek színeiben Kupagyőztesek Európa-kupáját is nyert. A válogatottal 2000-ben, Sydney-ben olimpiai bajnok lett, emellett kétszeres Eb-győztesnek mondhatja magát. Jelenleg a hazai sportági szövetség, az MVLSZ sportszakmai vezetőjeként és az utánpótlás és sportszakmai bizottság elnökeként tevékenykedik. A vele készült interjúból kiderül, hogy az ereiben zöld-fehér vér csörgedezik.

– Milyen érzésekkel gondolsz vissza a Fradinál eltöltött évekre?

Székely Bulcsú: – Mindig nagyon büszkén hangoztatom, hogy a mai napig úgy járok a meccsekre a Groupama Arénába, vagy úgy lépek be a népligeti uszodába, mintha haza mennék. Nálam a fradizmusnak olyan előszele volt az életemben, hogy nyolcéves koromtól már jártam a hazai meccsekre a gyerekkori barátaimmal a régi stadionba. A Fradiba igazolásom éppen ezért tényleg egy beteljesült álom volt számomra.

– Három időszakban játszottál a Ferencvárosban. Melyek voltak a legemlékezetesebb pillanataid a klubban?

SZB: – Összességében hét évet játszottam a Fradiban. Miután abbahagytam a vízilabdát, mindig azt mondtam, hogy nekem a Fradi az örök szerelem. Csak jó emlékem van. Minden centiméterét jól ismerem a Népligetnek. Bármikor magamra húzhattam a Fradi-köpenyt, és fradis sapkába beugorhattam a vízbe, az egy felemelő, magasztos érzés volt számomra.

– Az olimpiai bajnokok sétányán a te szobrod is látható a Népligetben.

SZB: – Elképesztő érzés, hogy olyan legendák között szerepel a nevem, mint Dalnoki Jenő, Gyarmati Dezső vagy Gerendás György. Amikor valaki elkezd sportolni, nem gondol rá, hogy egyszer majd idáig eljut, így egészen hihetetlen ez a történet számomra. Amikor a nagyobbik fiam a Fradiban focizott, és egy tornán játszott, megmutattam neki a szobrot. Hatalmas büszkeség számomra, hogy a Fradi történelméhez és családjához tartozhatok. Szerencsésnek érzem magam, hogy ezt elmondhatom magamról.

– A gyermekeid is Fradi-szurkolók?

SZB: – Igen, teljesítettem a feladatot, amit megkövetelt tőlem a haza! Mindannyian nagy drukkerei a Ferencvárosnak, követik a klubbal kapcsolatos történetéseket, és ők is szurkolnak a futballcsapatnak a lelátóról. Büszkeség számomra, hogy mindhárom fiam fradista.

– Pályafutásod csúcsa a 2000-es sydney-i olimpián szerzett aranyérem. Mi volt a siker titka?

SZB: – Számomra már az felért egy győzelemmel, hogy bekerültem az olimpiai keretbe. 1999-ben, a firenzei Eb-n eredetileg nem szerepelt a nevem a listán, de Benedek Tibor eltiltása miatt végül meghívót kaptam Kemény Dénestől, én voltam a beugró. Sok esélyt nem adtam magamnak, hogy utazhatok az olimpiára, de végül lehetőséget kaptam rá. Mindig is jellemző volt rám, hogy szívvel-lélekkel játszottam, minden tőlem telhetőt megtettem, hogy számoljanak velem. Azzal, hogy végül aranyérmet nyertünk, gyerekkori álmom vált valóra. Visszatérve a kérdésre, a titkunk az volt, hogy kivételes csapatot alkottunk. Nem tartottak minket esélyesnek, de rácáfoltunk a kétkedőkre.

– A 2000-es esztendő emlékezetesen alakult számodra, hiszen az olimpiai aranyérem megszerzése előtt a Fradival bajnokságot nyertél.

SZB: – Nagyon fiatal csapattal sikerül diadalmaskodnunk a bajnokságban. A mindent eldöntő meccsen a végén rám jött ki a figura, és én dobtam a győztes gólt. Ez egy olyan pillanat a pályafutásomban, amit soha nem fogok elfelejteni. A mérkőzés előtt összenéztem a szurkolótáborunk tagjaival, kiabáltam, hogy hajrá, Fradi, amire aztán ők is rázendítettek erre a rigmusa. Ezek ugyanolyan fantasztikus élmények, mint a szerzett gólok, a szerelések vagy éppen a megnyert trófeák.

– Ma is jó a kapcsolatod a szurkolókkal?

SZB: – Nyilván ma már nagyon kevesen állítanak meg az utcán. Hogyha Fradi-meccsre megyek, ott azért előfordul. Ha a szurkolók közös fotót vagy aláírást kérnek tőlem, az nagyon megtisztelő. Alapvetően is, amíg játszottam, mindig remek volt a kapcsolatom a szurkolókkal. Megtaláltuk egymással a közös hangot is. Nyilván a szurkolók mindig értékelik, amikor azt látják egy játékoson, hogy nemcsak a fizetéséért ugrik be a vízbe, hanem azért, mert szívvel-lélekkel játszik, és küzd a csapatáért. Persze ennek alapvetőnek kellene lennie.

– Mit gondolsz férfi vízilabdacsapatunk teljesítményéről?

SZB: – Amikor Nyíri Zoltán ügyvezető alelnökkel találkozom, mindig elmondom neki, hogy úgy kell képviselni a magyar sportot, ahogyan azt a Ferencváros teszi. Nyéki Balázs, „Süni” és csapata elképesztő teljesítményt nyújt, dinasztiát épít. Amikor én játszottam a Fradiban, sokszor sajnos nehéz időket éltünk meg. Örülök, hogy a ferencvárosi vízilabda ma a fénykorát éli. A sikert persze csak kemény munkával lehet elérni. A Fradira a kiszámíthatóság, a rendezett háttér és a szisztematikusan felépített rendszer jellemző. A legfelsőbb vezetőtől a masszőrig mindenki remek munkát végez, és ez a siker titka. Jó ezt így látni.

– Női csapatunk is sikeres, története során először ünnepelhetett bajnoki címet. Hogy látod az együttest?

SZB: – Megérdemelte a csapat a bajnoki aranyérmet. Nagyon szép fejlődés volt jellemző az együttesre. Örültem Matajsz Márk és a csapat sikerének. Az előző vezetőedző, Gerendás György érdemeit is meg kell említeni ebben a sikerben. Látható a szisztematikus építkezés a női csapatnál is, fényes a jövője az együttesnek.

– Mi a véleményed a magyar utánpótlás helyzetéről? Sok fiatal tehetséget látsz a vízben?

SZB: – Alapvetően elégedettek és optimisták lehetünk. Azt látom, hogy tulajdonképpen az utánpótlásunk mind férfi, mind pedig női vonalan nagyon erős. A legfontosabb, hogy a fiatalok fejlődése töretlen maradjon. Azt látjuk, hogy nagyon-nagyon sok fiatal került be már most a felnőtt válogatottak keretébe, és még több fiatal kopogtat az ajtón, ami alapvetően egy jó visszacsatolása az elmúlt éveknek.

Pécskai István