Bár az okostelefonok elterjedésével az utóbbi időben kissé háttérbe szorult a karórák használata, azért a mai napig elmondható, hogy egy jó óra öltöztet. Amellett pedig, hogy stílust, eleganciát kölcsönöz viselőjének, még praktikus is. Nem véletlen, hogy a Ferencvárosi Torna Clubnál is nagy hangsúlyt fektetnek az egyesület által kiadott hivatalos termékek között a karórákra. Korábban már a Fradi TV nézői is láthatták, hogyan készült a sorszámozott, a 33. bajnoki címnek emléket állító karóra reklámkampánya nem mással, mint Sztanyiszlav Csercseszovval, nemrég pedig két újabb óra került be a Fradi Shop kínálatába.
A két óra okkal vált egyszerre elérhetővé, ugyanis ezúttal egy férfi, és egy kifejezetten női modellről van szó. Így adta magát, hogy a reklámkampány arcai egy párt alkossanak, férfi pólócsapatunk kapusánál, Vogel Sománál és kedvesénél, Katarinánál alkalmasabb duót pedig talán keresve sem találhattak volna a feladatra, olyan otthonosan mozogtak a fényképezőgép előtt, és úgy ráéreztek a képek, a beállítások stílusára.
Vezetőedzőnk higgadtan értékelte a Brescia ellen elveszített BL-találkozót - VIDEÓ!
Megszakadt az FTC nagy sorozata, miután ötméterespárbajban alulmaradt a Bresciával szemben a BL-ben.
A csoportelsőséget is megszerezhetik a Bajnokok Ligájában férfi pólósaink az év utolsó mérkőzésén.
Jól hangoltunk a Brescia elleni évzáróra, és a BVSC 16-7-es legyőzésével megőriztük a tabella első helyét.
A december 2-i évzáró FTC-Brescia BL-rangadó előtt még a BVSC-t fogadják férfi pólósaink.
A kupadöntőhöz képest jóval simábban, 16-9-re nyertek férfi pólósaink a Honvéd ellen a bajnokságban.
7-7 után egy 10-1-es rohammal bedarálták riválisukat női pólósaink a bajnokságban, és őrzik első helyüket.
November 22-én egymás után játszanak pólósaink: a nők az Egert, a férfiak a Honvédot fogadják.