2024. október 8.
Címvédőhöz méltó kezdés a BL-ben
Argiropulosz vezetésével 16-7-re legyőztük a Dinamo Tbilisit a BL csoportkörének első fordulójában.

Friss Európai Szuperkupa-győztesként és a sorozat címvédőjeként kezdte meg a Bajnokok Ligája új szezonját az FTC-Telekom férfi vízilabdacsapata, amely a csoportkör első fordulójában a Dinamo Tbilisivel nézett szembe. Három nappal a Jug Dubrovnik elleni fantasztikus siker után szerencsénkre nem kellett utazni, így hazai környezetben kezdhette meg menetelését Nyéki Balázs együttese, amelynek nem kellett félnie a közönség és szurkolótábor támogatásának hiányától sem.

Vezetőedzőnk azt nyilatkozta a FradiMédiának a mérkőzést megelőző napon, hogy egy Szuperkupa-döntő után nehezebb felpörögni és nagy lendülettel belecsapni egy újabb meccsbe. Nyéki Balázsnak ezúttal is igaza volt. A Dinamo erősen kezdte a találkozót és megszerezte az első gólt, ugyanakkor végig a georgiai együttes nyomában tudtunk maradni Sztilianosz Argiroluposz és Dusan Mandics bombáját követően. Vigvári Vendel értékesített egy ötméterest (3-3), a negyed vége előtt pedig már második gólját is megszerezte, amivel át is vettük a vezetést 4-3-nál. Ezt még ki tudta egyenlíteni a Tbilisi egy utolsó másodpercben szerzett ejtésgóllal (4-4). 

Bár akadozott a játékunk, a második negyedre felszívta magát férficsapatunk. Fekete Gergő, majd Argiropulosz találata után még tudott zárkózni a georgiai csapat, de ezt követően megtörtük a játékukat és zsinórban négyszer lőttük be a labdát a hálójukba. Bemutatkozott a fiatalabb generációból Vismeg Zsombor is egy remek gólpasszal, majd a nyáron U18-as világbajnoki címet szerző Lugosi Csongor is, aki kettős emberelőnyt harcolt ki a mieinknek. Szakonyi Dániel is megcsillogtatta tudását, megakadályozva ezzel, hogy ellenfelünk kihasználja emberelőnyét. Innen még Nagy Ákos kétszer is gólt szerzett, amellyel 4-4-ről 9-5-ös vezetéssel zártuk az első félidőt. 

Megállíthatatlanul folytatta az FTC. Varga Vince javítva a kihagyott büntetőjét, a következő támadásból eredményes volt (11-5). Görög klasszisunk számára jól álltak ezen az estén a csillagok, hiszen ötödik góljával már 13-5 volt a javunkra az utolsó játékrészre fordulva. Az egész meccsen remeklő ifi játékosunk góllal debütált a Bajnokok Ligájában, de Lugosi nem állt meg és a 16. gólunkat is megszerezte. A védelmünk is nagyszerűen teljesített, hiszen közel tizennyolc percig megakadályozta a Dinamo Tbilisit a gólszerzésben. Az FTC-Telekom végül címvédőhöz méltóan magabiztos, 16-7-es győzelemmel kezdte meg menetelését a Bajnokok Ligájában.

FÉRFI VÍZILABDA BAJNOKOK LIGÁJA

Csoportkör 1.forduló, 2024. október 8., kedd 18:15

Budapest, Császár-Komjádi Béla Sportuszoda

FTC-TELEKOM WATERPOLO – DINAMO TBILISI 16-7 (4-4, 5-1, 4-0, 3-2)

Gólszerzőink: Argiropulosz 5, Vigvári 3, Lugosi 2, Mandics 2, Nagy Ákos 2, Fekete, Varga V. 1-1

Cikkajánló

Elit felkészülési tornára utazik férfi csapatunk

Az FTC-Telekom pólósai a georgiai Batumiban csapnak össze nemzetközi topcsapatokkal.

Manhercz, Argiropulosz? – ki lesz az év férfi pólósa?

Két FTC-Telekom-játékos is bekerült a World Aquatics év férfi vízilabdázója címének öt jelöltje közé.

Vigvári Vendel: "Ez kezdésnek jó volt"

Férfi vízilabdacsapatunk játékosa reméli, ennél csak izgalmasabb meccsek jönnek a BL-ben - VIDEÓ!

Gálajátékkal kezdtük a BL-t

Férfi pólósaink 23-7-es győzelmet arattak a Steaua Bukarest ellen a Bajnokok Ligája nyitófordulójában.

Fradi Zóna Plusz: indul a BL-szezon!

Adásunkban férfi vízilabdázóinkkal beszélgetünk az előttük álló kihívásokról.

Trónkövetelőként kezdjük a Bajnokok Ligája-szezont

Az új kiírás nyitómérkőzésén férfi pólósaink a Steaua Bukarestet fogadják a Komjádiban.

Manhercz és Argiropulosz is az év vízilabdázója lehet

Két FTC-Telekom játékos is jelölt a World Aquaticsnál az év férfi pólósa címre.

Győzelem a bajnokságban, kezdődhet a BL

Az FTC-Telekom férfi pólósai 20-9-es sikert arattak a SOSC ellen az OB I negyedik fordulójában.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin