2019. március 22.
Csak előre!
A hétközi vereség után Debrecenbe utazik az FTC-Telekom férfi csapata, melynek nyernie kell szombaton.

TOVÁBBI MECCSEINK A KÖZÉPSZAKASZBAN:

Debrecen (i); Szolnok (i); Miskolc (o); OSC (i)

Szerda este elvette bajnoki veretlenségünket az OSC, mely után az FTC-Telekom csapata többször is visszanézte a történteket és kielemezte a hibákat. Ezek után azzal a mérkőzéssel, de legfőképpen az eredménnyel már nem szabad foglalkozni, hiszen gyorsan jönnek egymás után az újabb és újabb fontos meccsek az ob I-ben illetve a Bajnokok Ligájában is.

A bajnokság középszakaszából már csak négy forduló van hátra, ezalatt pedig összesen 12 pont szerezhető meg. Mindez azt jelenti, hogy valami elképesztő balszerencsesorozatnak kell történnie ahhoz, hogy a Ferencváros férfi csapata a másodiknál rosszabb helyen végezzen a felsőházban. A negyedik helyen álló Eger ugyanis 11 pontos hátrányban van velünk szemben, de a harmadik Szolnok is 9 ponttal van lemaradva az FTC-től. Hozzá kell tennie, hogy a sorsolásunk nem túl szerencsés, mert a négy meccsből hármat idegenben játszunk. 

A következő körben annak a Debrecennek az otthonába látogatunk, mely csapatnak a legtöbb gólt dobtuk a szezon eddigi meccseit tekintve. A Népligetben 22-7-es győzelmet arattunk, ez pedig kicsit előre is vetíti a szombati találkozónak az erőviszonyait. Elbízni persze nem szabad magunkat, hiszen egy OSC elleni vereség után vagyunk, néhány hete pedig a Szolnok hatalmas meglepetésre 10-8-ra kikapott Debrecenben.

A Fradiban többen is betegséggel illetve kisebb sérüléssel bajlódnak, így lehetséges, hogy kimaradnak az utazó keretből. Mindenesetre a csapat összeállításánál figyelmbe kell venniük vezetőedzőnknek, Varga Zsoltnak és a szakmai stábnak a következő hetek programját, amiben lesz egy Barceloneta elleni idegenbeli és egy Pro Recco elleni hazai Bajnokok Ligája szuperrangadó is!

E.ON FÉRFI VÍZILABDA OB I

Középszakasz 5. forduló, 2019.03.23. szombat, 19:00

Debreceni Sportuszoda

DVSE - FTC-Telekom Waterpolo

Jegy: 500 Ft

Tv közvetítés: Nincs

Cikkajánló

20/20 – veretlenül fordulunk rá a rájátszásra

Az FTC-Telekom Waterpolo férfi csapata 16-7-re nyert a Kaposvár ellen a középszakasz utolsó fordulójában.

Már az elődöntőre és a BL-rangadókra készülünk

A bajnokság középszakaszának utolsó mérkőzését a Kaposvár együttese ellen játszák férfi pólósaink.

Vásárolj jegyet elővételben két BL-rangadóra is!

Május 3-án a Brescia, majd május 14-én a Barceloneta ellen küzdenek férfi pólósaink a Komjádiban.

Kiütéses siker a Honvéd otthonában

A BL-re készülő FTC-Telekom Waterpolo férfi csapata 23-9-re legyőzte a Honvédot a bajnokság középszakaszában.

Nagy küzdelemre készülünk a Honvéd ellen

Két BL-rangadó előtt a Honvéd és a Kaposvár ellen zárják férfi pólósaink a bajnoki középszakaszt.

Megszenvedtünk ezért a sikerért

Ismét nagy csatára kényszerítette a Szolnok Nyéki Balázs csapatát, amely végül 12-9-re nyert.

A Szolnok ellen zárjuk a meccsdömpinget

A bajnoki elődöntő szempontjából is fontos lehet, hogy férfi pólósaink nyerjenek szombaton a Komjádiban.

Óriási BL-rangadót nyertünk meg Barcelonában!

Hatalmas csata után 10-8-ra győzött az FTC-Telekom a Barceloneta otthonában a BL második csoportkörében.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin