2023. december 7.
Decemberi válogatott meccsdömping
A magyar női és férfi vízilabda-válogatott is egyaránt erős ellenfelekkel készül az Európa-bajnokságra.

A Varga Zsolt által irányított férfi vízilabda-válogatott és a Mihók Attila, Cseh Sándor szövetségi kapitányi páros női válogatottja is kemény mérkőzéseknek néz elébe decemberben a januári Európa-bajnokságra való felkészülés jegyében

Világbajnok férfi csapatunk a négy napos E.ON Kupa keretein belül olyan csapatokat lát majd vendégül a Császár-Komjádi Sportuszodában, mint a 2022-es világbajnok Spanyolországot, illetve a kiváló formában játszó Dusan Mandicsot soraiban tudó Szerbiát, ezen felül pedig Románia és Németország ellen is vízbe ugrunk majd a december 18-21-ig tartó tornán.

Kurucz-Gurisatti Grétáék már javában edzenek a kontinenstornára, így az öt FTC-játékossal tréningező női válogatott is hivatalos meccset játszik majd a Kínaiak ellen. A folyamat ezen részén két összecsapást vívnak az ázsiai gárdával, december 16-án szombaton Egerben mérkőznek meg majd, egy nappal később, vasárnap pedig a Komjádi fog otthont adni az találkozónak. Ezt követően Spanyolországba utaznak majd a magyarok, ahol az Eb-címvédő hazaiakkal fognak együtt készülni az Európa-bajnokságra.

Az Európa-bajnokság a férfiak számára január 4-én veszi kezdetét és 16-án zárul, melynek Dubrovnik és Zágráb ad majd otthont. A női tornát pedig január 5-e és 13-a között rendezik majd Eindhovenben.

AZ E.ON KUPA MENETRENDJE

2023.12.18.-21. – helyszín: Császár-Komjádi Sportuszoda

12.18., hétfő

17:30 MAGYARORSZÁG - SPANYOLORSZÁG
19:00 SZERBIA-NÉMETORSZÁG

12.19., kedd

9:30 SZERBIA-ROMÁNIA
17:30 MAGYARORSZÁG - ROMÁNIA
19:00 SPANYOLORSZÁG-NÉMETORSZÁG

12.20., szerda

18:30 SPANYOLORSZÁG-ROMÁNIA
20:00 MAGYARORSZÁG-SZERBIA

12.21., csütörtök

9:30 ROMÁNIA-NÉMETORSZÁG
17:30 SZERBIA-SPANYOLORSZÁG
19:00 MAGYARORSZÁG – NÉMETORSZÁG

 

A NŐI VÍZILABDA-VÁLOGATOTT PROGRAMJA

2023.12.16., szombat – helyszín: Eger

18:00 MAGYARORSZÁG-KÍNA

2023.12.17., vasárnap – helyszín: Császár-Komjádi Sportuszoda

14:45 MAGYARORSZÁG-KÍNA

Cikkajánló

Jön a Fradi Zóna Plusz harmadik része!

A Fradi Zóna Plusz következő adásában a BL Final Fourra készülő férfi vízilabdacsapatunk szolgáltatja a témát.

Vízilabda szuperrangadó Amerikában

A Pro Recco és az FTC-Telekom férfi vízilabdacsapata történelmi mérkőzésre készül az Egyesült Államokban.

Bajnok az FTC ifjúsági csapata!

Az FTC fiú vízilabdacsapata magabiztos játékával szerezte meg a bajnoki trófeát a országos döntőben.

Újra bajnok lett az FTC Masters

Hatalmas küzdelemben nyerte meg a Masters póló-finálét az FTC a Sportliget ellen.

11 FTC-játékos harcol a vb-szereplésért

Kihirdette a szingapúri világbajnokságra készülő bő keretét a magyar válogatott szövetségi kapitánya.

Bajnoki bronzérmesek serdülő pólósaink

Az FTC fiú vízilabdacsapata bronzéremmel fejezte be a 2024/25-ös országos döntőt Szegeden.

„Minden trófeát szeretnénk elhódítani!”

Férfi vízilabdacsapatunk megvédte bajnoki címét. A főszereplők értékeltek – VIDEÓ!

Rekordbajnok az FTC!

Legyőztük a Vasast, ezzel férfi csapatunk sorozatban negyedik, összességében a 27. bajnoki címét nyerte.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin