2021. december 4.
Döntetlen a Vasas ellen
Szoros és harcos rangadót játszottunk a piros kékekkel, a vége 9–9.

Szinte már szokásosan a Komjádiban gyülekeztünk rangadóra, csak kivételesen vendégcsapatként, hiszen a Vasas számított a hivatalos pályaválasztónak.

Német Toni ugyan továbbra is hiányzik a csapatból, ám Gábor Lőrinc már bekerülhetett a meccskeretbe. A kapuban Vogel Soma tartotta a frontot.

Kevés lövőhelyzettel, még kevesebb góllal, annál több úszással telt az első negyed, meg némi értetlenséggel. Mert az elején Varga Dénes fórból megszerezte az első találatot, majd Vadovics Viktor ugyancsak előnyös egyenlítése után Daniil Merkulov visszavette a vezetést, de amikor a negyed végéhez közeledve úgy tűnt, ismét létszámfölényhez jutunk, hirtelen más irányt vettek az események.

Mert ugyan  a kiállítást már ráfújták a hazaiak csapatkapitányára, Bátori Bencére, mielőtt elindult volna a büntetősarokba, úgy összegabalyodtak Fekete Gergővel, hogy a hetesünknek a sapkája is lekerült a fejéről – mire őt küldték ki cserével, így az emberfórunk is odalett…

A második szakaszban is több volt a blokk meg a kontra, mintsem a góllal befejeződő akció, és habár Jansik Szilárd megúszásból, majd Molnár Erik gyorsan beváltott emberelőnyös góljával megléptünk, a nagyszünet ugyanúgy egygólos vezetésünknél érkezett, mert hirtelen a Vasas is képes volt a semmiből betalálni kétszer – de Vogel még így is 73%-os védési hatékonyságnál tartott.

Ez a hektikusság a második félidőre is jellemző maradt, mert habár a harmadik etap közepén és a negyedik elején is megléptünk hárommal, ebből semmi sem maradt a végére. Pedig 1:14-gyel a vége előtt is még kettő volt ide, csak a Vasas küzdött az utolsó leheletéig, és a végén az összes kínálkozó lehetőségét értékesítette, így 27 másodperccel a vége előtt egyenlített.

Ezután a megmaradt időbe belefért még két védett lövés, egy sarokdobás, egy támadó hiba, egy sima és két cserés kiállítás, ám gól már nem, úgyhogy döntetlennel ért véget a bajnoki rangadó.

Már nincs messze a „visszavágó” sem, hiszen jövő pénteken, Sopronban a Magyar Kupa elődöntőjében ugyancsak a Vasassal találkozunk.  

FÉRFI E.ON OB 1, 12. FORDULÓ
Vasas–FTC-Telekom Waterpolo 9–9 (1–2, 2–2, 2–3, 4–2)
Gólok: Varga D. 3, Jansik 2, Vámos 2, Molnár E. 1, Merkulov 1

Cikkajánló

Nem sikerült továbbjutni a spanyolok ellen

13-7-es vereséget szenvedtek az U20-as férfi pólósok a várnai Európa-bajnokságon.

Lehetséges ellenfeleinket sorsolták a BL-ben

Elkészültek a 2026/27-es vízilabda Bajnokok Ligájának selejtezőinek csoportjai.

A Vasas ellen kezdi pólócsapatunk az új bajnoki idényt

A címvédő FTC-Telekom férfi együttese szeptember 9-én, a Vasas otthonában kezdi meg az idei OB I-es szezont.

Nagy csatában szereztünk ezüstérmet a Világkupán

15–14-es vereséggel a vb- és az Eb-ezüst után a Világkupán is második lett a pólóválogatott.

Világkupa-döntős a magyar válogatott!

A férfi pólóválogatott nagy csatában, 13-12-re győzte le a hazai ausztrál együttest az elődöntőben.

Győzelemmel nyitott a férfi pólóválogatott

Fordulatos mérkőzésen nyert a hét FTC-játékossal felálló magyar vízilabda-válogatott Horvátország ellen.

Öt nap, hat meccs - indul a harc a Világkupa-trófeáért

Éremesélyekkel kezdi meg a Szuperdöntőt szerdán a magyar női és férfi vízilabda-válogatott Sydney-ben.

Feketéék vezérletével nyertünk a VK-Szuperdöntő előtt

20-11-re győzött a magyar férfi vízilabda-válogatott a házigazda ellen egy felkészülési minitornán.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin