A szezonban már a harmadik alkalommal fordul elő, hogy ugyanazon a helyszínen, egymás után játszik az FTC-Telekom női és férfi csapata, de most először rendezünk a Császár-Komjádi Sportuszodában dupla rangadót. EGY JEGY, KÉT MECCS – Az Eventim oldalán már lehet elővételben belépőt vásárolni 4000 forintos darabáron, amely tartalmazza az FTC-Eger és az FTC-Honvéd bajnokit is.
„Ezek a mérkőzések mind befolyásolhatják a bajnokság végkimenetelét.” – női csapatunk vezetőedzője, Matajsz Márk néhány napja így nézett előre a bajnoki rangadók sorára. Az első kihívást azóta abszolváltuk, hiszen szerda este Dunaújvárosban 16-11-es győzelmet arattunk, viszont hátravan még az Eger és az UVSE elleni összecsapás. A két szombati meccs első felvonásaként a Heves vármegyei csapatot fogadják Keszthelyi Ritáék.

Hét forduló után a címvédő Ferencváros vezeti a tabellát hibátlan mérleggel, és jobb gólkülönbséggel megelőzve az UVSE-t, míg az egriek a harmadik helyen állnak. Ha csak a rangadókat nézzük, Biros Péter együttese ötméterespárbajban legyőzte a BVSC-t, majd 14-10-re kikapott Dunaújvárosban, míg a legutóbbi fordulóban csupán egy góllal maradt alul az UVSE-vel szemben. Az FTC ezzel szemben magabiztosan nyert a BVSC (15-11), és a Dunaújváros ellen (16-11) is.
Ezek alapján is kijelenthető, hogy a szombati meccs egyértelmű esélyese a Fradi, amely legutóbb az előző szezon elődöntőjében játszott az Eger ellen. Akkor Kurucz-Gurisatti Grétáék egy 14-9-es sikerrel bejutottak a bajnoki döntőbe.
Ismét nagy csatára kényszeríti a Honvéd az FTC-t?
Emlékezetes meccset hozott szeptember 28-án a férfi Magyar Kupa-döntő, ahol egy parázs, néhol kaotikus mérkőzésen 17-15-re győztük le Szivós Márton együttesét és nyertük meg a trófeát sorozatban nyolcadik alkalommal. Kijelenthető, hogy az elmúlt két és fél évben a magyar csapatok közül a Honvéd szorította meg a leginkább a Fradit, amely utoljára még 2023. április 8-án vesztett pontot a bajnokságban az OSC ellen (13-13), és 2022 tavaszán kapott ki Szolnokon. Többek között ezért is ért sokakat váratlanul a finálé kiélezettsége, ahol végül magabiztosan nyert az FTC, ám hatalmas tapsot kaptak Ekler Bendegúzék is.

A Honvéd magabiztosan érkezik majd a Komjádiba, hiszen Nyéki Balázs együtteséhez hasonlóan mind a hét bajnokiját megnyerte, és a Konferencia Kupában is menetel. A fenti megállapítás illik persze az FTC-re is, amely hét közben ráadásul továbbjutott a Bajnokok Ligájában két fordulóval a csoportkör vége előtt. Vigvári Vendelék gyakorlatilag tökéletes második félidőt produkáltak Nagyváradon, hiszen 4-4 után 13 gólt lőttek, míg az Oradea mindössze egyszer talált be, az az egy gól is az utolsó másodpercekben született. Ilyen előzmények után szombaton két veretlen csapat néz farkasszemet egymással, ezért, és a kupadöntő miatt sem kell külön motiválni a játékosokat.
Minden Fradi-szurkolót várunk november 22-én a Császár-Komjádi Sportuszodába, ahol lányok 16:30-kor kezdenek, a fiúk pedig 18:45-kor.
MOL NŐI VÍZILABDA OB I
Alapszakasz 8. forduló – 2025. november 22., szombat 16:30
Budapest, Császár-Komjádi Sportuszoda
FTC-TELEKOM WATERPOLO – One-Eger
Élő közvetítés: FradiMédia YouTube csatornája
E.ON FÉRFI VÍZILABDA OB I
Alapszakasz 8. forduló – 2025. november 22., szombat 18:45
Budapest, Császár-Komjádi Sportuszoda
FTC-TELEKOM WATERPOLO - Endo Plus Service-Honvéd
Élő közvetítés: M4 Sport
Jegy: 4000 Ft | megvásárolható online az Eventimen (mindkét mérkőzést tartalmazza)
Fordulatos mérkőzésen nyert a hét FTC-játékossal felálló magyar vízilabda-válogatott Horvátország ellen.
Éremesélyekkel kezdi meg a Szuperdöntőt szerdán a magyar női és férfi vízilabda-válogatott Sydney-ben.
20-11-re győzött a magyar férfi vízilabda-válogatott a házigazda ellen egy felkészülési minitornán.
A sérüléséből felépülő kétszeres BL-győztes vízilabdázó egy év múlva visszatérhet az FTC-Telekom csapatához.
Két ezüstérem után Világkupát nyerne Sydney-ben a magyar férfi vízilabda-válogatott.
Georgia ellen is győzött a férfi pólóválogatott, és behúzta a fradistákkal teli csapat az OTP-kupát.
A magyar férfi vízilabda-válogatott 17-13-as győzelmet aratott Szerbia ellen az OTP-kupa második mérkőzésén.
21–12-re legyőzte Hollandiát a magyar válogatott az OTP-Kupa felkészülési vízilabda tornán.