Hatalmas sorozatban volt Varga Zsolt csapata, hiszen a nyitányon a görögök ellen elszenvedett vereség után az Európa-bajnoki csoportkör második mérkőzésén Georgiát győzte le a fiatal magyar válogatott, majd az olaszok ellen öt góllal megnyert találkozón eldőlt, hogy csoportgyőztesként egyből a negyeddöntőbe jutunk, ahol a szerbekkel találkozunk. Dusan Mandicsékkal szemben pedig végletekig szoros ütközet végén büntetőkkel nyertünk, komoly bravúrt végrehajtva ezzel.
Jött az elődöntő, ahol Horvátország állt velünk szemben, és ismerős lehetett a helyzet, hiszen a 2022-es spliti Eb-döntőben nem jártunk sikerrel ellenük, szintén egy fiatal csapattal, most pedig Zágrábban vehettünk revansot. Ezt öt FTC-játékossal a keretben tehettük meg, Molnár Erik kivételével mindenki ott volt a csapatban, tehát Nagy Ádám, Varga Vince, Vigvári Vendel, Pohl Zoltán és Fekete Gergő is harcra kész volt.
Ugyanott folytattuk, ahol a szerbek ellen abbahagytuk, a kiváló formában játszó Fekete egyenlített először, majd újra hátrányba kerültünk, ezt Vigvári Vince egalizálta (2-2). A támadójátékot nem tudtuk átmenteni a következő játékrészre, a hazaiak viszont tartották a formájukat, így 4-2-re álltunk a félidőben.
Sikerült feljebb zárkóznunk, hiába adott bele mindent ellenfelünk, ott loholtunk a nyakukban és Nagy Ádám két, Fekete Gergő és Vigvári Vince 1-1 találatával feljebb zárkóztunk hozzájuk. A játékrészt egy kivédekezett kettős emberhátránnyal zártuk le, ami erőt kellett, hogy adjon a záró felvonásra. Az olló viszont tovább nyílt és nem tudtunk egyenlíteni, sőt a különbség egyre nőtt. Az elődöntőt 11-8-ra vesztettük el így ismét az Edoardo Di Sommával és Luca Damontéval felálló olaszokkal játszunk majd a bronzmeccsen kedden 16:30-kor.
VÍZILABDA EURÓPA-BAJNOKSÁG – FÉRFI TORNA
Horvátország, Zágráb
Elődöntő – 2024. január 14., vasárnap 18:30
MAGYARORSZÁG – HORVÁTORSZÁG 8-11 (2-2, 0-2, 4-3, 2-4)
Gólszerzőink: NAGY 3, Vigvári Vince 3, FEKETE 2
Mutatjuk, mely vízilabdázóinkra figyeljünk a női és férfi mezőnyben a 2025-ös szingapúri világbajnokságon.
Keszthelyi Rita és Manhercz Krisztián is optimistán várja a közelgő vízilabda-világbajnokságot – VIDEÓ!
A férfiaknál kilenc, a nőknél három FTC-vízilabdázó került be a Szingapúrba utazó magyar válogatottakba.
Szépen zárta a hazai tornát a magyar férfi vízilabda-válogatott, amely 13-12-re nyert Szerbia ellen.
15-8-ra győzött második meccsén a magyar férfi vízilabda-válogatott a BENU-Kupán, vasárnap jönnek a szerbek.
Kikapott 21-17-re nagy riválisától a magyar férfi vízilabda-válogatott a BENU-Kupa első meccsén.
Nyolc, sikerekben gazdag szezon és 21 megnyert trófea után távozik az FTC-ből Német Toni.
Nem sikerült érmet szereznie a négy FTC-játékossal felálló korosztályos magyar póló-válogatottnak.