2024. január 6.
EB 2024: Négygólos sikerrel megvan az első győzelem
15-11-re nyert Georgia ellen második csoportmeccsén a magyar férfi vízilabda-válogatott az Eb-n.

A megfiatalított magyar vízilabda-válogatott biztató játékkal, de 10-8-as vereséggel kezdte az Európa-bajnokságot a vb-ezüstérmes és legerősebb keretével felálló Görögország ellen. Az eredmény ellenére Varga Zsolt szövetségi kapitány a pozitívumokat és a küzdőszellemet emelte ki, amivel a második csoportmeccsen már esélyesként ugorhatott vízbe a csapat. Annál is inkább, mert Georgia egy megsemmisítő, 22-5-ös eredménnyel rajtolt Olaszország ellen.

Büszkén ülhettünk le a szombati mérkőzéshez, hiszen ezúttal ott volt a keretben az FTC saját nevelésű játékosa, Varga Vince, aki ezzel bemutatkozott élete első világeseményén. A 18 éves bekk rögtön gólpasszal jelentkezett, Vigvári Vince pedig 2-1-re alakította az állást, majd Nagy Ádám szerzett nagyszerű találatot (3-1). A Fradi világbajnoka ezután is jeleskedett, hiszen Tátrai Dávidnak adott asszisztot, majd egymás után kétszer is betalált a georgiai kapuba (5-2, 6-3). Védekezésben is remek teljesítményt nyújtott a magyar válogatott, a kapuban pedig a jelenleg BVSC-s, de Fradi-nevelésű Gyapjas Viktor mutatott be bravúrokat. Nagy Ádám negyedik góljával már 9-4 volt a javunkra, amit még 9-5-re kozmetikázott Georgia a félidő előtt.

A folytatásban mindkét oldalon estek gólok, érdemes azonban kiemelni a 12. magyar találatot, amit Varga Vince távolról, bődületes erővel lőtt a jobb felső sarokba (12-7). Varga Zsolt elégedett mosollyal és tapssal nyugtázta a megmozdulást, ami ráerősített arra, hogy jól döntött a kapitány, amikor az egyébként kereten kívüli Fradi-játékost végül a végső Eb-csapatba is berakta. Az ötgólos előny talán túlságosan megnyugtatta a nemzeti együttest, ugyanis Georgia visszazárkózott, és az utolsó negyedet váratlanul szoros, 13-11-es állással kezdtük meg. A védekezésünk az utolsó nyolc percre újra összeállt, és nem is kaptunk gólt, míg elől Tátrai és Fekete Gergő eldöntötte a mérkőzést.

Magyarország végül 15-11-es győzelmet aratott Georgia ellen, és készülhet a hétfői rangadóra, hiszen a csoportkör utolsó mérkőzésén ismét nehéz feladat vár a mieinkre, akiknek az Edoardo Di Sommával, Luca Damontéval és több Pro Reccós világklasszissal felálló olasz válogatottal kell szembenézniük. A magyar-olasz rangadót január 8-án, hétfőn rendezik 19 órától.

Fotó: MVLSZ \ Derencsényi István

VÍZILABDA EURÓPA-BAJNOKSÁG – FÉRFI TORNA

Horvátország, Zágráb

Csoportkör, 2. mérkőzés – 2024. január 6., szombat 17:00

GEORGIA – MAGYARORSZÁG 11-15 (2-5, 3-4, 6-4, 0-2)

Gólszerzőink: NAGY 4, Vigvári Vince 3, Tátrai 3, Burián 2, VARGA, FEKETE, Vismeg 1-1

Cikkajánló

Nem sikerült továbbjutni a spanyolok ellen

13-7-es vereséget szenvedtek az U20-as férfi pólósok a várnai Európa-bajnokságon.

Lehetséges ellenfeleinket sorsolták a BL-ben

Elkészültek a 2026/27-es vízilabda Bajnokok Ligájának selejtezőinek csoportjai.

A Vasas ellen kezdi pólócsapatunk az új bajnoki idényt

A címvédő FTC-Telekom férfi együttese szeptember 9-én, a Vasas otthonában kezdi meg az idei OB I-es szezont.

Nagy csatában szereztünk ezüstérmet a Világkupán

15–14-es vereséggel a vb- és az Eb-ezüst után a Világkupán is második lett a pólóválogatott.

Világkupa-döntős a magyar válogatott!

A férfi pólóválogatott nagy csatában, 13-12-re győzte le a hazai ausztrál együttest az elődöntőben.

Győzelemmel nyitott a férfi pólóválogatott

Fordulatos mérkőzésen nyert a hét FTC-játékossal felálló magyar vízilabda-válogatott Horvátország ellen.

Öt nap, hat meccs - indul a harc a Világkupa-trófeáért

Éremesélyekkel kezdi meg a Szuperdöntőt szerdán a magyar női és férfi vízilabda-válogatott Sydney-ben.

Feketéék vezérletével nyertünk a VK-Szuperdöntő előtt

20-11-re győzött a magyar férfi vízilabda-válogatott a házigazda ellen egy felkészülési minitornán.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin