Nyilvánvalóan csalódott volt a magyar csapat, amiatt hogy nem az aranyéremért játszik az Eb utolsó napján, főleg hogy csak egy hajszállal maradt le Nyéki Balázs csapata a fináléról, miután ötméterespárbajban kapott ki az elődöntőben Szerbiától.
A szombati szünnapon azonban mindent kiegyenesített az együttes és nagy lendülettel kezdte meg a bronzcsatát Görögország ellen. Az első negyedben minden rendbe is ment és vezettünk 2-1-re, majd riválisunk fordított 4-2-re. Ekkor megrázta magát a magyar csapat, visszavette az irányítást és 4-5-ös hátrányból felállva sorozatban négy gólt lőve 8-5-re ellépett a harmadik játékrészben. A hátralévő 11 percben már nem volt kérdés, melyik válogatott nyakába akasztják az érmeket. A Nyéki-csapat jól őrizte előnyét és végül 10-7-re megnyerte a mérkőzést, így bronzéremmel zárta az U19-es Európa-bajnokságot!
Gratulálunk a junior válogatottnak, benne három FTC-játékosnak, Klár Gergelynek, Molnár Eriknek és Varga Vincének, illetve a válogatott vezetőedzőjének, Nyéki Balázsnak és kapusedzőjének, Gárdonyi Andrásnak!
(Fotó: MVLSZ)
U19-ES EURÓPA-BAJNOKSÁG
BRONZMECCS - 2022.09.25.
Montenegró, Podgorica
MAGYARORSZÁG – GÖRÖGORSZÁG 10-7 (2-1, 3-4, 3-1, 2-1)
Gólszerzők: Szalai P., Vismeg Zs., Vigvári Vince 2-2, Tátrai, Mészáros M., Varga Vince, Molnár Erik 1-1.
Elődöntő:
Magyarország - Szerbia 17-18 - ötméteresekkel
Negyeddöntő:
Németország – Magyarország 1-22
Csoportkör:
Magyarország - Törökország 25-2
Montenegró - Magyarország 8-17
Magyarország - Franciaország 13-6
A MAGYAR U19-ES VÁLOGATOTT KERETE
Kapusok: Danka Benedek (KSI), Kovács Kristóf (Szentes, Szeged)
Mezőnyjátékosok: Vigvári Vince (OSC), Ekler Zsombor (UVSE, Honvéd), Pető Attila (KSI, Szolnok), Mészáros Mátyás (BVSC), Tátrai Dávid (BVSC), Klár Gergő (Ferencváros), Molnár Erik (Ferencváros), Nagy Norbert (Miskolc), Vismeg Zsombor (Miskolc, Szolnok), Lakatos Soma (Szeged), Nagy Ákos (KSI), Varga Vince (Ferencváros), Szalai Péter (KSI)
Vezetőedző: Nyéki Balázs
Kapusedző: Gárdonyi András
13-9-es vereséget szenvedett Spanyolországtól a magyar férfi vízilabda-válogatott a Világkupa folytatásában.
Visszavágtunk a januári Eb-döntőben elszenvedett vereségért, 10-12-re nyertünk Szerbia ellen a Világkupán.
Fekete vezérletével, Lugosi debütálásával verte pólóválogatottunk Hollandiát.
A hat FTC-játékost soraiban tudó magyar válogatott szoros meccsen nyert 13-12-re a házigazda ellen.
15–10-re múlták felül az FTC-Telekom férfi pólósai a Mladost Zagrebet, így megelőzve őket a csoportban.
A hannoveri siker után újabb idegenbeli rangadó vár az FTC-Telekom férfi vízilabdacsapatára a BL-ben.
Az FTC-Telekom férfi pólósai 18-6-os bajnoki győzelemmel készültek a zágrábi Bajnokok Ligája-rangadóra.
Két idegenbeli Bajnokok Ligája-mérkőzés között visszatérnek a Komjádiba férfi pólósaink.