2022. szeptember 6.
Eb-elődöntőben a férfiválogatott!
Jansik Szilárd és Vogel Soma klasszis teljesítményével csodálatos győzelem Montenegró ellen.

Az elmúlt időszakban többnyire a magyar válogatott jött ki jobban a Montenegró elleni ki-ki meccsekből. A spliti Európa-bajnokság negyeddöntőjében bízni lehetett ebben a tendenciában, de a mindkét oldalon végbement fiatalítás és a torna eddig eredményei alapján nem lehetett biztosra menni.

„Normálisan” kezdődött a mérkőzés: Jansik Szilárd elhozta a labdát, kaptunk egy emberelőnyt, amit Német Toni gólra váltott – még ha videózni is kellett. Aztán Montenegró is kapott egyet, belőtte. Ezt követően azonban megmerevedtek a frontok, kijött, hogy mindkét csapat rendesen kielemezte a másikat. A zónák jól működtek, a védők és a kapusok centire pontosan a helyükön voltak.

Ezt a monoton helyzetet billentette ki Angyal és Konarik átlövésből, az első negyed végén 3-1 volt ide. A második játékrész elején Montenegró beszorított minket: a blokkról vagy Vogel Somáról kipattanó lövéseknél hozzájuk került vissza a labda, a negyedik támadásukból büntetőt harcoltak ki. Durdics kíméletlenül értékesítette, majd két támadóhiba után Jansik volt szintén kegyetlen, egy öt a négyes lehetőség végén. A kapunk előtt egy kipattanóból lejátszódott az előző montenegrói gól, ismét Durdics értékesítette a büntetőt. De Manhercz is ugyanebben a műfajban mutatott be tökéletes végrehajtást, a félidő vége előtt Perkovics labda nélkül kapott kiállítást centerben, majd egy passzt gyorsan, és nem hibázott (5-4).

Térfélcsere után az első három percet gyakorlatilag a saját kapunk előtt töltöttük, ezalatt Vogel Soma négyszer védett. Az egykapuzásnak Jansik vetett véget, miután tökéletesen rázta le magáról védőjét, Molnár Erik pedig remek passzt adott neki a kapu elé. A negyed hajrájában Averka tudta megzörgetni a magyar hálót fórban, de a miénké volt az utolsó szó, mert egy rontott montenegrói lövés után le tudtunk fordulni, Burián önzetlenségéből Jansik harmadszor lehetett eredményes.

A záró játékrész elején elváltotta magát a montenegrói védelem, így a labdát elhozó Zalánki egyedül maradt a kapu előtt és nyolcadik próbálkozása immáron gólt eredményezett. Erre egy kontrafault után Manhercz tett rá egy lapáttal, pont annyi tempóelőnye volt, hogy gólt szerezzen (9-5).

De még hátra volt hét perc, ismét a védekezés került fókuszba. Vogel védett egy távoli kísérletet, majd Averka büntetőjét fogta biztos kézzel, de Radovics rosszkéz oldali csuklózásánál és Szpaics centerezésénél ő is tehetetlen volt (9-7).

Fellazult a magyar játék, ezért Varga Zsolt szövetségi kapitány időt kért. Bár nem a megbeszélt mozgás szerint valósult meg a támadás, ez volt az egyik kulcspillanat. Jansik zseniálisan ejtette át hét méterről Lazovicsot. Két perccel a vége előtt szinte kötelező módon jött a montenegrói emberelőny, amit szépen járattak és lőttek be (10-8), majd türelmes, de rontott támadásunk után blokkoltunk. Záró momentumként a nap embere, Jansik Szilárd labdát szerzett, és a széteső védelem mellett egy újabb ejtéssel lázarta a negyeddöntőt.

Majdnem tökéletes mérkőzést játszott a magyar válogatott, így biztosan éremért küzdhet a spliti Európa-bajnokságon. Az elődöntőben a Görögországot magabiztos játékkal legyőző Spanyolország lesz az ellenfél.

A sikerrel megvívott negyeddöntő után Varga Zsolt szövetségi kapitány így fogalmazott:

- A védekezés volt a döntő tényező. Montenegró hagyományos szláv vízilabdát játszik, jó védekezéssel, jó lövőkkel. A támadásaink az első két negyedben akadoztak, nem voltak igazán jól kidolgozott helyzeteink, de a végére sikerült átlendülni, áttörtük őket. A negyedik negyedben volt egy ütemrész, amelyben kicsit szétestünk. Ezért is kértem időt, hogy megnyugodjunk, tiszta fejjel menjünk vissza. Jól reagált rá a csapat, rögtön lőttünk is belőle egy szép gólt, onnan meg már kitartott a lendület.

Az öt gólt szerző Jansik Szilárd csapatkapitány így látta a negyeddöntőt:

- Másfél napot készültünk Montenegróra, ezalatt összeraktuk a védelmet, az emberhátrányos védekezést, a blokkokat. A kulcs az volt, hogy fegyelmezetten végig tudtuk csinálni a megbeszélteket, és a negyedik negyedig öt gólon tudtuk tartani őket, akcióból nem is tudtak gólt lőni addig.

 

A leendő elődöntős ellenfelekkel kapcsolatban Varga Zsolt úgy érzi:

- Ha lehetne választani, a görögökkel elődöntőznék, de a spanyolokat tartom esélyesebbnek. Amikor az Európa-bajnokság előtt velük edzettünk, láttuk, mennyi munkát tesznek bele a felkészülésbe, még úgy is, hogy ők a jelenlegi világbajnokok. A legjobb, legösszeszokottabb csapatnak tartom őket, de meglátjuk, a sport szépsége tartogat-e meglepetést.

Míg Jansik Szilárd szemszögéből így fest a következő mérkőzés:

- Az elődöntőben mindegy, kivel kell játszanunk, ismerjük mindkét csapatot, a spanyolokat egy kicsit talán jobban. Részcél volt számunkra legjobb négybe kerülni. Nem akarunk itt megállni, bízunk benne, hogy jobbak, a legjobbak leszünk.

Európa-bajnokság, férfiak, negyeddöntő, Split

Magyarország-Montenegró 11-8 (3-1, 2-3, 2-1, 4-3)
Magyar gólszerzők: Jansik 5, Manhercz 2, Német, Konarik, Angyal, Zalánki

Elődöntő
2022.09.08., 18:00: Magyarország-Spanyolország

Cikkajánló

Másfél negyed után kiszakadt a gólzsák

Az FTC-Telekom férfi pólósai 19-7-es, Szolnok elleni győzelemmel készültek a marseille-i BL-rangadóra.

Előbb Szolnok, aztán Marseille

Férfi pólósaink egy idegenbeli bajnoki mérkőzéssel készülnek a kulcsfontosságú BL-túra előtt.

Jámbor: motivációt ad, hogy felkerültem a térképre

18 éves pólósunk első válogatott meghívóját kapta a Varga Zsolt vezette nemzeti csapat összetartására.

Fiatal csapat győzött a bajnokságban

Az FTC-Telekom férfi pólósai 18–12-es győzelmet arattak a Debrecen ellen az OB I-ben.

Kevesebb mint 48 óra után jön a bajnoki

Az FTC-Telekom férfi pólósai a szerdai, Panathinaikosz otthonában elért siker után pénteken a DVSE-t fogadják.

Elbírtuk a nyomást, és megvertük a Panathinaikoszt

Az FTC-Telekom férfi pólósai 19–14-re győztek a nagyszerű hangulatú Bajnokok Ligája-rangadón.

Tíz Fradi-játékos a férfiválogatott keretében

Varga Zsolt tíz FTC-játékost hívott be a válogatott novemberi összetartására, köztük a fiatal Jámbor Csabát.

Irány a görög katlan!

Az FTC-Telekom férfi pólósai a Panathinaikosz otthonában folytatják a Bajnokok Ligája küzdelmeit.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin