2026. január 25.
Eb-ezüst a belgrádi katlanban
Nem bírt a házigazda olimpiai bajnokkal és 10-7-re kikapott a döntőben a magyar válogatott.

MISSION IMPOSSIBLE? – Olyanra készült a magyar férfi vízilabda-válogatott, amire korábban még senki se volt képes a sportágban, vagyis legyőzni egy belgárdi Eb-döntőben a szerbeket, akik 2006-ban és 2016-ban is hazai közönségük előtt ünnepelhettek. Manhercz Krisztiánék most szerettek volna belerondítani a házigazda tervébe, ami borzasztóan nehéz küldetésnek ígérkezett, hiszen pokoli hangulat és közel 13 ezer szerb szurkoló fogadta a mieinket.

VIGVÁRI BEGYÚJTOTTA A RAKÉTÁKAT

BL-győztes gólvágónk indította a találatok sorát, majd igaz fordítani tudtak a szerbek, de Vogel Soma bravúrokkal őrizte a magyar kaput, és ennek a nyugalomnak köszönhetően támadójátékunk is alakult. Vigvári hármat lőtt a görögöknek az elődöntőben, átmentette jó formáját, és másfél negyed után már a szerbeknek is duplázott, így újra nálunk volt az előny (4-3). A továbbiakban is végletekig kiélezett csata dúlt a vízben, és Varga Vince bombájával 5-5-tel fordultunk a nagyszünetre.

KISÉRTETIESEN HASONLÓ FORGATÓKÖNYV

A középdöntős mérkőzéshez hasonlóan megint nehezen indult a második félidő. Két gyors gólt kaptunk, kijött Dusan Mandics klasszisa, és egy hatalmasat lőtt szabaddobásból. Annyira nem húztak el a szerbek, mint legutóbb, Vogel védéseinek köszönhetően, és Fekete Gergő góljával 6-7-tel mentünk az utolsó negyedre.

ELFÁRADTUNK

Sorra haltak el a támadások, fel-le úszkáltak a csapatok gól nélkül. Viszont a szerbek növelni tudták az előnyüket egy Mandics ötméteresnek köszönhetően, és ez végleg megpecsételte a sorsunkat. A végén még megszórtak minket, és végül 10-7-re elveszítettük az Európa-bajnoki döntőt. Fantasztikusan meneteltünk, de ezzel a hangulattal és a szerbekkel nem tudtunk mit kezdeni.

Nagyot küzdött a magyar csapat, de a tavaly nyári világbajnoki döntő után az Európa-bajnokságon sem sikerült az utolsó meccset megnyerni, így ismét ezüstérmes lett a magyar férfi vízilabda-válogatott. Ezúttal nyolc FTC-játékos szerepelt a csapatban: kettő saját nevelésű pólósunk, Vogel Soma és Varga Vince, illetve Fekete Gergő, Jansik Szilárd, Manhercz Krisztián, Nagy Ákos, Vismeg Zsombor és Vigvári Vendel. A stábban ott volt kapusedzőnk, Gárdonyi András.

GRATULÁLUNK A JÁTÉKOSOKNAK ÉS A SZAKMAI STÁBNAK!

AZ EURÓPA-BAJNOKI EZÜSTÉRMES MAGYAR FÉRFI VÍZILABDA-VÁLOGATOTT KERETE:

Kapusok: Csoma Kristóf (EPS-Honvéd), Vogel Soma (FTC-Telekom)

Mezőnyjátékosok: Angyal Dániel (Olimpiakosz SFP), Batizi Benedek (BVSC), Fekete Gergő (FTC-Telekom), Jansik Szilárd (FTC-Telekom), Kovács Péter (BVSC), Manhercz Krisztián (FTC-Telekom), Nagy Ádám (CN Marseille), Nagy Ákos (FTC-Telekom), Tátrai Dávid (BVSC), Varga Vince (FTC-Telekom), Vigvári Vendel (FTC-Telekom), Vigvári Vince (CN Barceloneta), Vismeg Zsombor (FTC-Telekom)

A döntő MVP-je a négy találatig jutó Dusan Mandics lett, a torna álomcsapatában pedig négy FTC-játékost is megtalálhatunk: Manhercz Krisztiánt, Nagy Ákost, Dusan Mandicsot és Sztilianosz Argiropuloszt.

FÉRFI VÍZILABDA EURÓPA-BAJNOKSÁG / BELGRÁD 2026

Döntő – 2026. január 25., vasárnap 20:30

SZERBIA – MAGYARORSZÁG 10–7 (3-2, 2-3, 2-1, 3-1)

Gólszerzőink: Vigvári Vendel 3, Fekete, Jansik, Nagy Ákos, Varga 1-1

Cikkajánló

Elit felkészülési tornára utazik férfi csapatunk

Az FTC-Telekom pólósai a georgiai Batumiban csapnak össze nemzetközi topcsapatokkal.

Manhercz, Argiropulosz? – ki lesz az év férfi pólósa?

Két FTC-Telekom-játékos is bekerült a World Aquatics év férfi vízilabdázója címének öt jelöltje közé.

Vigvári Vendel: "Ez kezdésnek jó volt"

Férfi vízilabdacsapatunk játékosa reméli, ennél csak izgalmasabb meccsek jönnek a BL-ben - VIDEÓ!

Gálajátékkal kezdtük a BL-t

Férfi pólósaink 23-7-es győzelmet arattak a Steaua Bukarest ellen a Bajnokok Ligája nyitófordulójában.

Fradi Zóna Plusz: indul a BL-szezon!

Adásunkban férfi vízilabdázóinkkal beszélgetünk az előttük álló kihívásokról.

Trónkövetelőként kezdjük a Bajnokok Ligája-szezont

Az új kiírás nyitómérkőzésén férfi pólósaink a Steaua Bukarestet fogadják a Komjádiban.

Manhercz és Argiropulosz is az év vízilabdázója lehet

Két FTC-Telekom játékos is jelölt a World Aquaticsnál az év férfi pólósa címre.

Győzelem a bajnokságban, kezdődhet a BL

Az FTC-Telekom férfi pólósai 20-9-es sikert arattak a SOSC ellen az OB I negyedik fordulójában.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin