2021. május 16.
Egygólos vereséget szenvedtünk, nem jutottunk döntőbe
Az FTC-Telekom Waterpolo férfi csapata elveszítette az elődöntő utolsó mérkőzését az OSC otthonában.

Nézők nélkül rendezték az elődöntő párharcának utolsó, sorsdöntő meccsét a Nyéki Imre uszodában, vasárnap. Szurkolóink elkísértek bennünket és a létesítmény bejáratánál buzdították csapatunkat az OSC ellen, ami olykor-olykor be is hallatszódott a medencetérbe.

Az első támadásból vezetést szerzett az OSC (1-0), majd ötméterest ítéltek a játékvezetők a javukra, melyet Vogel Soma hatalmas bravúrral védett. Nem sikerült gólt szereznünk, és Vogel ráadásul a következő támadásnál megsérült, helyette Gárdonyi András ugrott a vízbe.

Salamon Ferenc kettőre növelte a hazaiak előnyét, majd Zalánki Gergő megszerezte az első gólunkat (2-1). Gárdonyi védett a rövid oldalon, Varga Dénes pedig hatalmasat blokkolt. Az első játékrész 2-1-gyel ért véget, majd a második nyolc perc OSC ötméteressel kezdődött, melyet Erdélyi Balázs a kapu jobb oldalába lőtt (3-1). Szépen végigjátszott támadás után Jansik Szilárd szerzett gólt, de a fordulás után ismét kettővel vezettek a hazaiak (4-2).

Jansik második találatával ismét egyre zárkóztunk és egyre jobban javult a védekezésünk, majd Nicolas Constantin-Bicari a negyed vége előtt kiegyenlített (4-4). Az OSC támadhatott a vezetésért a félidő előtt, de labdát szereztünk, lövésig azonban nem sikerült eljutnunk, 4-4-es döntetlennel fordultak a csapatok.

A harmadik játékrész első két percében nem született gól, ám ezt követően Jansik hatalmas bombájával átvettük a vezetést, majd Varga Dénes ötméterese után kettővel léptünk el az újbudai csapattól (4-6). Kis idő múlva Gárdonyi hatalmasat védett, majd Sedlmayer Tamás blokkolt óriásit, így ekkor még nem tudott betalálni az OSC. A következő támadásuknál már bevették a kapunkat, Burián Gergely volt eredményes (5-6). Varga váratlan lövése után viszont a negyed vége előtt újra kettővel vezetett az FTC-Telekom (5-7).

Giannis Fountoulist küldték ki a játékvezetők, betálalt az újbudai csapat, majd egy páros kiállítás utáni támadásnál ugyan ötméterest lőhettünk, ám ezt nem sikerült értékesíteni (6-7). Becsülettel küzdöttünk, de a fokozódó játékvezetői nyomással egyre kevésbé tudtunk megküzdeni. A másik oldalon az OSC-nek is büntetőt fújtak, a hazaiak pedig kiegyenlítettek (7-7). 

Millimétereken múlott, de gólt szerzett a hazai csapat, ha bent is volt, talán épphogy, így náluk volt az előny öt perccel a vége előtt, ráadásul a következő támadásuk után is betaláltak (9-7). A egész mérkőzés alatt küzdöttünk a játékvezetés által csapatunkra helyezett nyomással, Varga Zsolt időkérése felrázta a Fradit. Vámos Márton megtörte a közel kilenc perces gólcsendünket, életben tartva ezzel a reményeket, majd Zalánki tudott egyenlíteni (9-9). Bicari réven majdnem átvettük a vezetést, kanadai centerünk háttal a kapunak csavart, de a vízen megpattanó kísérlete a kapufán csattant. Fountoulis közben kipontozódott. Vámos blokkolt hatalmasat, de Erdélyihez pattant a labda, aki belőtte az OSC vezető találatát (10-9). Hét másodpercünk volt egyenlíteni, de ezúttal már nem sikerült. Rengetegszer kaptunk kiállítást, Hárai ellen pedig egyszer sem ítéltek kontrafaultot a sorsdöntő mérkőzésen. Nem sikerült megnyerni mindhárom mérkőzést zsinórban, a végeredmény 10-9, így a harmadik helyért a BVSC-vel találkozunk.

E.ON FÉRFI VÍZILABDA OB I
Elődöntő II. mérkőzés
2021.05.16., vasárnap 14:05
Budapest, Nyéki Imre Uszoda

OSC-Újbuda–FTC-Telekom Waterpolo 10-9 (2-1, 2-3, 1-3, 5-2)

Gólszerzőink: Jansik 3, Varga 2, Zalánki 2, Vámos, Bicari 1-1

Cikkajánló

Elit felkészülési tornára utazik férfi csapatunk

Az FTC-Telekom pólósai a georgiai Batumiban csapnak össze nemzetközi topcsapatokkal.

Manhercz, Argiropulosz? – ki lesz az év férfi pólósa?

Két FTC-Telekom-játékos is bekerült a World Aquatics év férfi vízilabdázója címének öt jelöltje közé.

Vigvári Vendel: "Ez kezdésnek jó volt"

Férfi vízilabdacsapatunk játékosa reméli, ennél csak izgalmasabb meccsek jönnek a BL-ben - VIDEÓ!

Gálajátékkal kezdtük a BL-t

Férfi pólósaink 23-7-es győzelmet arattak a Steaua Bukarest ellen a Bajnokok Ligája nyitófordulójában.

Fradi Zóna Plusz: indul a BL-szezon!

Adásunkban férfi vízilabdázóinkkal beszélgetünk az előttük álló kihívásokról.

Trónkövetelőként kezdjük a Bajnokok Ligája-szezont

Az új kiírás nyitómérkőzésén férfi pólósaink a Steaua Bukarestet fogadják a Komjádiban.

Manhercz és Argiropulosz is az év vízilabdázója lehet

Két FTC-Telekom játékos is jelölt a World Aquaticsnál az év férfi pólósa címre.

Győzelem a bajnokságban, kezdődhet a BL

Az FTC-Telekom férfi pólósai 20-9-es sikert arattak a SOSC ellen az OB I negyedik fordulójában.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin