2026. május 23.
Egy nehéz félidő után behúztuk az első meccset
13-9-re legyőztük a Honvédot, ezzel pedig vezetést szerzett az FTC-Telekom pólócsapata a bajnoki döntőben.

Zsinórban ötödik bajnoki címükért szálltak harcba az FTC-Telekom férfi pólósai. Nyéki Balázs együttese a döntős párharc első mérkőzésén a Komjádiban fogadta Szivós Márton Honvédját, amellyel ismét egy fináléban találkozik csapatunk, miután a Magyar Kupa döntőjében legyőztük őket.

AZ ÜLDÖZŐ SZEREPÉBEN TALÁLTUK MAGUNKAT

5-5-ig mindig vezetést szerzett a Honvéd, de a nyomukban voltunk, és folyamatosan egyenlíteni tudtunk, hogy ne tudjanak ellépni. Csoma Kristóf nagyszerűen védett, illetve Szivós Márton ismét előhúzta a kapuba állós védekezést és annak variációit, ez pedig hibázásra kényszerítette a mieinket. Az első félidő végén azonban először megszereztük a vezetést, és kezünkbe vettük az irányítást (6-5).

A KÜLÖNBSÉGET JELENTŐ NEGYED

A nagyszünet után egyenlítettek a kispestiek, de Fekete Gergő két bombát is küldött Csoma kapujába, Vogel Soma pedig az egész mérkőzésen kiemelkedő hatékonysággal, 59%-kal, valamint bravúrokkal védett. Egy kontraszabálytalanság után a miénk volt az utolsó támadás a negyedben, amelynek végén egy hihetetlenül nagy Nagy Ákos-góllal 10-7-re vezettünk, ezzel pedig először alakítottunk ki magabiztos előnyt.

Az utolsó nyolc percben Fekete megszerezte negyedik, Vigvári pedig harmadik gólját, Varga Vince pedig egy gyönyörű ejtéssel örvendeztette meg a nagyszerű hangulatot teremtő Fradi-szurkolókat. 13-9-re legyőztük a Honvédot, és megnyertük a bajnoki döntő első mérkőzését. A második összecsapásra május 27-én 18:45-től, a Tüskecsarnok uszodájában kerül sor, ahol a trófea elhódítása szempontjából kulcsfontosságú csatát vívhatnak meg Vámos Mártonék.

E.ON FÉRFI VÍZILABDA OB I

Döntő 1. mérkőzés – 2026. május 23., szombat 20:45

Budapest, Császár-Komjádi Sportuszoda

FTC-TELEKOM – ENDO PLUS SERVICE-HONVÉD 13–9 (3–4, 3–1, 4–2, 3–2)

Gólszerzőink: Fekete 4, Vigvári 3, Jansik 2, Argiropulosz, Nagy, Vámos, Varga 1-1

1-0-ra vezet az FTC a három győzelemig tartó párharcban.

 

A párharc további menetrendje:

Döntő 2. mérkőzés – 2026. május 27., szerda 18:45

Budapest, Tüskecsarnok Uszoda

ENDO PLUS SERVICE-HONVÉD – FTC-TELEKOM

 

Döntő 3. mérkőzés – 2026. május 31., vasárnap 18:30

Budapest, Császár-Komjádi Sportuszoda

FTC-TELEKOM – ENDO PLUS SERVICE-HONVÉD

Cikkajánló

Elit felkészülési tornára utazik férfi csapatunk

Az FTC-Telekom pólósai a georgiai Batumiban csapnak össze nemzetközi topcsapatokkal.

Manhercz, Argiropulosz? – ki lesz az év férfi pólósa?

Két FTC-Telekom-játékos is bekerült a World Aquatics év férfi vízilabdázója címének öt jelöltje közé.

Vigvári Vendel: "Ez kezdésnek jó volt"

Férfi vízilabdacsapatunk játékosa reméli, ennél csak izgalmasabb meccsek jönnek a BL-ben - VIDEÓ!

Gálajátékkal kezdtük a BL-t

Férfi pólósaink 23-7-es győzelmet arattak a Steaua Bukarest ellen a Bajnokok Ligája nyitófordulójában.

Fradi Zóna Plusz: indul a BL-szezon!

Adásunkban férfi vízilabdázóinkkal beszélgetünk az előttük álló kihívásokról.

Trónkövetelőként kezdjük a Bajnokok Ligája-szezont

Az új kiírás nyitómérkőzésén férfi pólósaink a Steaua Bukarestet fogadják a Komjádiban.

Manhercz és Argiropulosz is az év vízilabdázója lehet

Két FTC-Telekom játékos is jelölt a World Aquaticsnál az év férfi pólósa címre.

Győzelem a bajnokságban, kezdődhet a BL

Az FTC-Telekom férfi pólósai 20-9-es sikert arattak a SOSC ellen az OB I negyedik fordulójában.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin