Magyar bajnoki címvédő férfi vízilabdacsapatunk tagjai csütörtök este az idény utolsó hazai bajnoki mérkőzésén ugrottak medencébe a BVSC-Zugló ellen a Császár-Komjádi Sportuszodában. A bronzcsata első felvonását nézők előtt rendezték.
Jól kezdtünk, hiszen Jansik Szilárd utcahossznyi előnnyel hozta el a kezdő ráúszást, Vámos Márton góljával pedig rögtön megszereztük a vezetést (1-0). Jól működött a szoros emberfogásos védekezésünk, de nem tudtuk növelni az előnyünket, négy perc elteltével Mészáros Mátyás egyenlített (1-1).
A gólváltást követően a negyed végéig Vogel Soma védett hatalmasat Gyárfás Tamás lövésénél, részünkről pedig Fekete Gergő volt eredményes. Hat perc után szereztünk újabb találatot, ezzel ismét nálunk volt az előny (2-1)!

Vogel Soma védett fontos pillanatban az első negyedben
A folytatásban Nicolas Constantin-Bicari harcolt ki egy ötméterest, Vámos pedig be is vágta azt, így 3-1-re vezettünk a második negyed feléhez érkezve. Ekkor Nagy Márton találatával szépített ugyan a BVSC, de Varga Dénes góljával ismét kettővel vezettünk (4-2). Ezután egy zuglói gólt követően Giannis Fountoulis is betalált, így már ötnél tartott az FTC-Telekom (5-3). Sorozatban estek a gólok, egy vendég-időkérés után Gyárfás volt eredményes, ám nem ezzel, hanem Nikola Jaksic találata után ért véget a második negyed (6-4).
A harmadik felvonás gyors BVSC-gólokkal indult, két perc alatt kiegyenlített az ellenfél (6-6). A meccs ezen periódusában nem sikerültek a támadásaink, öt perce tartott gólcsendünk, amikor átvette a vezetést a BVSC (6-7). A negyed végéig nem is sikerült újra betalálnunk, a vendégcsapat várhatta előnyből a végjátékot.
A negyedik negyedben Fekete Gergő egyenlített az első támadásunk végén, megtörve több mint nyolcperces gólcsendünket, majd szintén Fekete révén a vezetést is visszaszereztük (8-7)! Gyárfás góljával később még átmenetileg döntetlenre mentette az állást a BVSC, de az FTC-Telekom újra megrázta magát, Jaksic két egymás utáni góljával 10-8-ra vezettünk.

Küzdelmes mérkőzést hozott a bronzcsata első felvonása
Kevesebb, mint három perccel a vége előtt időt kért a kétgólos hátrányban lévő BVSC, de remek védekezésünknek köszönhetően az ellenfél nem tudta gólra váltani az akciót. Ezzel azonban még nem volt vége! Jaksic kipontozódott, majd egy véleményes ötméterest kapott a zuglói csapat. Vogel Soma hárította Pásztor Mátyás kísérletét, de nem érte utol a labdát a kötélnél. Ismét a vendégek támadtak, Pásztor pedig ezúttal eredményes volt, így kialakítva a 10-9-es végeredményt. Egygólos előnyt szereztünk a második mérkőzésre.
A visszavágót vasárnap 17 órától a Laky Uszodában rendezik.
Férfi vízilabda ob I, a 3. helyért, 1. mérkőzés
FTC-Telekom Waterpolo–BVSC-Zugló 10-9 (2-1, 4-3, 0-3, 4-2)
Gólszerzők: Jaksic, Fekete 3-3, Vámos 2, Varga Dé., Funtulisz 1-1, illetve Pásztor, Gyárfás 2-2, Nagy M., Mészáros, Sugár, Csapó, Czigány 1-1
Minden fronton címet védtek férfi pólósaink, de vezetőedzőnk szerint továbbra is motiváltak.
Pályafutása eddigi legjobb évének tartja 2025-öt az FTC-Telekom pólósa, a BL-döntő hőse - INTERJÚ
Férfi vízilabdázóink 2025-ban is elhódították a legrangosabb európai klubtrófeát – VIDEÓ!
15-14-re kikapott a magyar férfi vízilabda-válogatott az Eb előtti felkészülési mérkőzésen.
Ügyvezető alelnökünk és férfi vízilabdacsapatunk edzője az elmúlt évet értékelik.
A két FTC-klasszist választott 2025 legjobbjának a Magyar Vízilabda Szövetség elnöksége.
Vezetőedzőnk higgadtan értékelte a Brescia ellen elveszített BL-találkozót - VIDEÓ!
Megszakadt az FTC nagy sorozata, miután ötméterespárbajban alulmaradt a Bresciával szemben a BL-ben.