Férfi vízilabdacsapatunk három hónapja nem játszott vidéken, a mai napon a Szeged vendége volt.
Varga Zsolt csapata vélhetően utoljára szerepelt a Szegedi Sportuszodában, mivel hamarosan átadják a város új és korszerű létesítményét, a Tiszavirág Sportuszodát. Ahogy arról már mindenki értesült, csapatunk megfogyatkozva, ifjúsági játékosokkal kiegészülve volt kénytelen nekivágni a tiszai kalandnak. A felnőtt keretből mindösszesen hatan álltak Varga Zsolt rendelkezésére, Zalánki Gergő eltiltása miatt volt távol, de jövő héten már újra medencébe ugorhat.
A Szeged a tabellán mindössze a tizenharmadik pozíciót foglalja el, de a körülmények tudatában egyáltalán nem beszélhettünk lefutott meccsről.
A találkozó szegedi gólokkal indult (2-0), a mieink kicsit álmosan indítottak, egészen a második negyed harmadik percéig kellett várni az első zöld-fehér gólra, ekkor Pohl eresztett meg védhetetlen lövést. Majd nem sokkal később Szabó II Bence távolról hatalmas kapufás gólt szerzett, kiegyenlítve az állást, a félidő vége előtt egy másodperccel Sedlmayer Tamás okos megoldásával pedig a vezetést is átvettük (2-3).
A harmadik negyed gólzáporosra sikeredett, de lélektani szempontból remek időpontokban találtunk be, 4-5-nél Fekete Gergő pillanatai következtek, 21 éves játékosunk előbb egy pazar csavargólt jegyzett, majd egy időkérés után, hosszú lóbálást követően előnyből volt eredményes (4-7).
A Szabó Zoltán trenírozta szegediek azonban nem adták fel, lelkesedésük a végső pillanatig kitartott, több alkalommal is élni tudtak a mienk faultproblémáival (a hajrá előtt Pohl és Sedlmayer is kipontozódott, majd Vigvári Vendel és Szabó II is begyűjtötte a harmadik hibáját).
Ezen a napon mindkét együttes kitartásból és küzdeni akarásból is kitűnőre vizsgázott, a Fradi és a Szeged fiataljai is minden dicséretet megérdemelnek. Végül minden erőnkre szükség volt a 9-8-as sikerhez, így nem kerültünk nagyobb hátrányba az első két helyezettel szemben.
Varga Zsolt (vezetőedző): - Biztos voltam benne, hogy nehéz mérkőzés lesz Szegeden. Nagyon jó mérkőzésen vagyunk túl. Kevés időnk volt felkészülni ekkora játékoshiányra, amivel szembesülnünk kellett ezen a héten. Ennek ellenére mind maradék felnőtt játékosaink, mind az utánpótlás játékosaink nagyon jól helytálltak. A mérkőzés végén egymás után kaptunk két gólt, de így is kevés gólon tartottuk a Szegedet. A rengeteg kiállítást is remekül kivédekeztük, nagyon büszke vagyok a csapatomra és mindenkinek köszönöm a hozzáállását.
Férfi vízilabda, OBI, alapszakasz, 17. forduló
Contitech Szeged Diapóló-FTC-Telekom Waterpolo 8-9 (1-0, 1-3, 3-4, 3-2)
Gólszerzőink: Fekete 3, Vigvári 2, Mezei, Sedlmayer, Szabó II B., Pohl 1-1
Október 8-án, a Komjádi uszodában rendezik a vízilabda csúcseseményét, az FTC-Pro Recco meccset.
Az FTC női csapata Győrben, a férfiak pedig hazai medencében a KSI ellen kezdik meg a 2025/26-os...
Ma ünnepli 45. születésnapját vízilabdacsapatunk sikeredzője, Nyéki Balázs – SZÜLETÉSNAPI
INTERJÚ!
Húsz év után ismét vb-döntőzött mindkét válogatott – a Duna Arénában értékelték a szingapúri sikert.
Már lehet jegyet vásárolni a BL-címvédő FTC és az Euro Kupa-győztes Pro Recco amerikai mérkőzéseire.
Két ellenfelet még nem ismerünk, de összességében "izgalmas" csoportot kaphatnak férfi pólósaink.
Manhercz Krisztián számára megtiszteltetés volt csapatkapitányként vezetni a válogatottat – VIDEÓ!
Kikapott a spanyoloktól a döntőben a magyar válogatott, amely kilenc FTC-játékossal lett ezüstérmes.