2026. március 2.
Együtt az olimpiáig – hét pólósunkkal hosszabbítottunk
2028-ig írt alá BL-címvédő csapatunk magyar magja - Fekete, Jansik, Manhercz, Molnár, Vámos, Vigvári, Vismeg.

„Célunk volt, hogy együtt tartsuk a Los Angeles-i olimpiáig a csapat magyar magját” – mondta klubunk ügyvezető alelnöke, Nyíri Zoltán, miután bejelentette, hogy hét férfi vízilabdázónkkal is szerződést hosszabbítottunk.

2028 nyaráig biztosan az FTC-Telekom játékosa lesz Fekete Gergő, Jansik Szilárd, Manhercz Krisztián, Molnár Erik, Vámos Márton, Vigvári Vendel és Vismeg Zsombor!

Ez azt is jelenti egyúttal, hogy az elmúlt időszakban a magyar válogatott tíz meghatározó tagja kötött hosszútávú megállapodást a zöld-fehér klubbal, ugyanis korábban csapatkapitányunk, Vogel Soma és a nemzeti együttes két tehetsége, Nagy Ákos és Varga Vince is 2028-ig kötelezte el magát a Ferencvároshoz.

„Reméljük, hogy mind klubszinten fent tudjuk tartani a sikereinket, mind a válogatottnak tudunk ebben segíteni, hogy egy jól összeszokott, egymást jól ismerő, egymással jóban lévő, jó csapategységet alkotó játékosokat tudunk a válogatottnak biztosítani. Ennek reményében és ennek vezérfonalaként akartuk ezt a hosszabbítást” – nyilatkozta Nyíri Zoltán, aki azt is megosztotta FradiMédiával, hogy összesen fél óráig tartott a hét játékossal való tárgyalás.

Mindannyian nyertek már csapatunkkal Bajnokok Ligáját, Európai Szuperkupát, magyar bajnokságot és kupát. Az FTC történetének egyik legsikeresebb sportolója, a már 24 kupát szerző Jansik Szilárdnak ez már a 12. szezonja a klubnál. Vámos Mártont 2017-ben igazoltuk, és közben ugyan két idényre légiósnak állt, de visszatért az Olympiakosztól a zöld-fehérekhez 2024-ben. Ahogy Manhercz Krisztián is így tett egy hosszabb kitérő után, hogy tavaly BL-címvédésig vezessék a Fradit. Fekete Gergő és Vigvári Vendel 2020 nyarán csatlakozott a kerethez, és egy évvel később jött Molnár Erik, mára pedig mind a hárman világbajnokok, vb- és Eb-ezüstérmesek. A válogatottba nemrég berobbanó Vismeg Zsombornak pedig ez a második szezonja a Népligetben.

„Az FTC örökségének fontos, hogy úgy építsen csapatot, hogy a jövőre is gondol” – állapította meg a hírrel kapcsolatban az Év Edzőjének megválasztott Nyéki Balázs, aki tavaly ilyenkor szintén 2028-ig tartó szerződést írt alá. Az együttessel 2023 óta minden létező trófeát megnyerő szakember az állandóságra hívta fel a figyelmet, ami a Fradi sikertörténetének az egyik titka.

A történelmi BL-címvédést produkáló FTC-Telekom Waterpolo

„Viszonylag ritka egy csapat életében, hogy ilyen kevés változás van a keretben ennyi év alatt, mint nálunk. Annyira elégedettek vagyunk a játékosok hozzáállásával, és a teljesítményével, hogy butaság lenne cserélni. Azt pedig bizonyítottuk, hogy egy-egy fiatal beépítése elég ahhoz, hogy fenntartsuk azt a szintet, amit a világ legjobb csapatának kell képviselnie” – mondta az FTC-Telekom vezetőedzője, aki további bejelentéseket is ígért a következő hetekre.

Mindannyiuk célja az, hogy az FTC-Telekom sorozatban harmadszor is megnyerje a Bajnokok Ligáját, hosszútávon pedig szeretnék megszerezni a férfi szakosztály harmadik csillagát is a címerre, ami 2028-ban sikerülhet is az olimpia előtt, hogy ott aztán egy újabb közös álmot váltsanak valóra.

Cikkajánló

Magyar Kupa: a Honvédon át vezet az út a címvédéshez

A tavalyi döntős Honvéddal találkozik a címvédő férfi vízilabdacsapatunk a Magyar Kupa negyeddöntőjében.

Mesteredző lett Nyéki Balázs

A MET Mesteredzői Díjjal ismerte el az FTC-Telekom vezetőedzőjét.

Tornagyőzelemmel indítottuk a felkészülést

17-11-re győzte le az FTC-Telekom férfi csapata a Nagyváradot, és megnyerte a Ladislav Bottlik-emléktornát.

Egy nap, két meccs, két győzelem

A kassai felkészülési torna második játéknapján a Spandaut és a Radncsikit győzték le férfi pólósaink.

Gólzáporos győzelemmel kezdtük a felkészülést

19-5-ös Szlovákia elleni sikerrel indult az FTC-Telekom férfi csapata számára a Ladislav Bottlik emléktorna.

Szűcs: „Menedzselt jövőképet kínálunk a játékosoknak”

Fiú pólósaink korosztályos eredményeiről és az utánpótlás-nevelés szerepéről beszéltünk szakmai vezetőnkkel.

Kassai felkészülési tornával indul a szezon

Férfi pólósaink Szlovákiába utaznak, ahol négy mérkőzésen ugranak vízbe. Nyéki Balázst kérdeztük a célokról.

Hatalmas csatában miénk az ötödik hely

Az U20-as férfi Európa-bajnokságon öt FTC-pólóssal a vízben vertük ötméteresek után a szerbeket.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin