2021. november 23.
Elképesztő győzelem a BVSC ellen!
2.7 másodperccel a vége előtt szereztük a győztes találatot.

A szinte embertelen mennyiségű meccsterhelésben újabb rangadó következett, csak most nem a Bajnokok Ligájában, hanem a hazai bajnokságban.

A csapatból továbbra is hiányzott Német Toni és Gábor Lőrinc, míg a kapuban Szakonyi Dániel kezdett – legutóbbi klubja ellen, és a tudását kiválóan kamatoztatta!

Pedig a BVSC jól is kezdett, megszerezte a vezetést, amit viszont Daniil Merkulov kiegyenlített, úgyhogy 1–1-gyel ért véget az első negyed. Az eredményjelző tábla azonban megbokrosodott, és 2–1-es Fradi-előnyt jelzett (meg később mindenfélét): a jóslatot a második negyed közepére sikerült utolérni, amikor Fekete Gergő értékesített egy ötméterest.

Ennek dacára a félidő is döntetlennél érte a feleket, szépséget az jelentett, amikor Jansik Szilárd centerben küzdve a lábával vett maga elé egy labdát, kieszközölve az emberelőnyt, majd a harmadik etapban két ellenféllel a nyakán ejtette át Kardos Gergelyt!

Ám ettől még nem oldódott meg a meccs, mert habár a harmadik szünet előtti utolsó másodpercben Vámos Márton is betalált, ez csak a 4–3-as vezetéshez volt elegendő, ami az utolsó negyed elején gyorsan elpárolgott.

Kimaradtak fórok, ezután még egy ötméteres is, azaz elmaradt a színvonal az Olympiakosz elleni Bajnokok Ligája-rangadóétól…

Mindeközben viszont Szakonyi Dániel 71%-os hatékonysággal védett, megadva az esélyét a győzelemnek, amit a csapatkapitány, Varga Dénes meg is ragadott, amikor a Vámos Márton által kiharcolt emberelőnyt 2.7 másodperccel a dudaszó előtt belőtte, úgyhogy 7–6-ra nyertünk!

Ezzel kilenc forduló után kilenc győzelemmel állunk az OB1-ben, és szombaton a mezőny rajtunk kívül másik százszázalékos klubja, az OSC érkezik majd a Komjádiba…

E.ON FÉRFI OB1, 9. FORDULÓ
FTC-Telekom Waterpolo–BVSC 7–6 (1–1, 1–1, 2–1, 3–3)
Gólok: Jansik 2, Merkulov 2, Fekete 1, Varga D. 1, Vámos 1

Cikkajánló

Hatalmas csatában miénk az ötödik hely

Az U20-as férfi Európa-bajnokságon öt FTC-pólóssal a vízben vertük ötméteresek után a szerbeket.

Nem sikerült továbbjutni a spanyolok ellen

13-7-es vereséget szenvedtek az U20-as férfi pólósok a várnai Európa-bajnokságon.

Lehetséges ellenfeleinket sorsolták a BL-ben

Elkészültek a 2026/27-es vízilabda Bajnokok Ligájának selejtezőinek csoportjai.

A Vasas ellen kezdi pólócsapatunk az új bajnoki idényt

A címvédő FTC-Telekom férfi együttese szeptember 9-én, a Vasas otthonában kezdi meg az idei OB I-es szezont.

Nagy csatában szereztünk ezüstérmet a Világkupán

15–14-es vereséggel a vb- és az Eb-ezüst után a Világkupán is második lett a pólóválogatott.

Világkupa-döntős a magyar válogatott!

A férfi pólóválogatott nagy csatában, 13-12-re győzte le a hazai ausztrál együttest az elődöntőben.

Győzelemmel nyitott a férfi pólóválogatott

Fordulatos mérkőzésen nyert a hét FTC-játékossal felálló magyar vízilabda-válogatott Horvátország ellen.

Öt nap, hat meccs - indul a harc a Világkupa-trófeáért

Éremesélyekkel kezdi meg a Szuperdöntőt szerdán a magyar női és férfi vízilabda-válogatott Sydney-ben.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin