
Nagyon idegesen kezdte mindkét csapat a bajnoki döntőt, de ez érthető is volt, hiszen itt már nem pontokért ment a csata. Az OSC négyszer is a kapufát találta el, ami annak volt betudható, hogy "túlhelyezték" a lövéseket, ugyanis tartottak kapusunktól Vogel Somától, aki ezúttal is megmutatta tehetségét és hogy számíthat rá a Ferencváros. A tapogatózó játéknak 1-1-es első negyed lett az eredménye.
A második elején rögtön megszereztük a vezetést egy gyönyörű összjátékkal. Stefan Mitrovic remekül vette észre a betörő Aaron Youngert a sarokdobásnál, ausztrál klasszisunk pedig nyakán két játékossal a kapuba lőtt (2-1). Ez kellett a Fradinak, és a következő támadásból Vámos Márton bombázott Branislav Mitrovic hálójába (3-1). Megzavarodtak az újbudaiak, ami jól megmutatkozott Erdélyi Balázs ötméteresénél, hiszen az OSC játékosa a kapuba talált, de már négy méteren volt, ezért érvénytelenítették a gólt. A sors fintora, hogy néhány perccel később újabb esélyt kapott Erdélyi, ezt a büntetőt pedig már szabályosan végezte el (3-2). Varga Dénes eltiltása miatt Vámos vette át a csapatkapitányi feladatokat és, mint kiderült, vezér szerepét is, hiszen újabb fantasztikus gólt szerzett (4-2). Ezt az előnyünket azonban nem tudtuk megtartani a szünetig (4-3).
Sajnos lendületben maradt az OSC és szorossá vált a találkozó köszönhetően annak, hogy két Sedlmayer-kapufával nyitottuk a harmadik negyedet, a vendégek pedig kihasználva ezt egyenlítettek 4-2-ről 4-4-re, majd 5-5-nél is. Érett a fordítás is, de Vámos Márton újra a kapuba vágta a labdát a legjobb pillanatban! A negyed utolsó másodperceiben!
6-5-ös FTC vezetésről indult a negyedik játékrész, ahol négy percig egyik csapat sem tudott a kapuba találni. Ha nem is meccslabdája, de meg volt a lehetősége az OSC-nek az egyenlítésre, de Hárai Balázs próbálkozásánál megállt a labda a gólvonalon. Ezek után jöttek Vogel Soma percei, aki kivédte a vendégek szemét, elől pedig Sedlmayer Tamás eldöntötte a mérkőzést két góllal (8-5). A vége 8-6-os Ferencváros győzelem lett, így 1-0-ra vezetünk a három sikerig tartó bajnoki döntőben.
Jövő hét kedden Moszkvába utazik a Fradi, ahol már tét nélküli meccset játszik a Bajnokok Ligája utolsó csoportkörében, majd május 18-án az OSC otthonában folytatódik a finálé.
E.ON FÉRFI VÍZILABDA OB I
Döntő 1. mérkőzés, 2019.05.10. péntek
Budapest, Császár-Komjádi Sportuszoda
FTC-TELEKOM WATERPOLO - A-HÍD OSC ÚJBUDA 8-6 (1-1, 3-2, 2-2, 2-1)
Gólszerzőink: Vámos 3, Sedlmayer 2, Kállay, Younger, Jaksic 1-1
A párharc állása 1-0 a Fradinak, a döntő az egyik csapat harmadik győzelméig tart.
A DÖNTŐ TELJES MENETRENDJE:
05.10. péntek - FTC-OSC 8-6 | Császár-Komjádi Uszoda
05.18. szombat 13:45 - OSC-FTC | Nyéki Imre Uszoda
05.22. szerda 19:00 - FTC-OSC | Császár-Komjádi Uszoda
05.25. szombat 17:00 (ha szükséges) - OSC-FTC | Nyéki Imre Uszoda
05.28. kedd 20:15 (ha szükséges) - FTC-OSC | Császár-Komjádi Uszoda
13-7-es vereséget szenvedtek az U20-as férfi pólósok a várnai Európa-bajnokságon.
Elkészültek a 2026/27-es vízilabda Bajnokok Ligájának selejtezőinek csoportjai.
A címvédő FTC-Telekom férfi együttese szeptember 9-én, a Vasas otthonában kezdi meg az idei OB I-es szezont.
15–14-es vereséggel a vb- és az Eb-ezüst után a Világkupán is második lett a pólóválogatott.
A férfi pólóválogatott nagy csatában, 13-12-re győzte le a hazai ausztrál együttest az elődöntőben.
Fordulatos mérkőzésen nyert a hét FTC-játékossal felálló magyar vízilabda-válogatott Horvátország ellen.
Éremesélyekkel kezdi meg a Szuperdöntőt szerdán a magyar női és férfi vízilabda-válogatott Sydney-ben.
20-11-re győzött a magyar férfi vízilabda-válogatott a házigazda ellen egy felkészülési minitornán.