A tavalyi junior világbajnokot, Varga Vincét és a friss U18-as vb-győztes Haverkampf Bencét, Lugosi Csongort és Zeman Mártont soraiban tudó U19-es magyar vízilabda-válogatott nagy reményekkel utazott ki a Bulgáriában megrendezett korosztályos Európa-bajnokságra. A torna első két mérkőzésén magabiztos játékkal tudtunk nyerni 10-9-re a horvátok, majd 13-9-re a montenegróiak ellen, de a spanyol csapat már megnehezítette a dolgunkat, és 16-11-re elveszítettük a harmadik csoportmeccset. Azonban ez nem veszélyeztette a legjobb nyolc közé jutásunkat, és egy pihenőnap után Németország ellen kellett megküzdeni a továbbjutásért. A negyeddöntőben nem kezdtek jól a mieink, de sikerült felállniuk a négygólos hátrányból, ráadásul óriási érdemei voltak a fordításban a Fradi pólósainak, a győztes gólt is saját nevelésű játékosunk, Varga Vince lőtte, így 11-10-re nyertek a németekkel szemben. Az elődöntő viszont ismét fejfájást okozott, és habár a csoportkörben felül tudtunk kerekedni Montenegrón, most nem sikerült a bravúr, és 6-5-re kikaptunk ellenük. Maradt tehát a bronzcsata…
Szombat délután nagy riválisa, Spanyolország ellen kellett vízbe ugrania a magyar csapatnak. Óriási küzdelmet hozott a mérkőzés, amelyet nagyon erősen kezdtek meg a mieink, és hamar háromgólos előnyre tettek szert (3-0), innen még zárkózni próbált a spanyol csapat, de Lugosi Csongor góljával 4-1-es magyar vezetéssel zárult az első negyed. A következő játékrészben felszívta magát ellenfelünk, és egy találatra zárkózott (5-4).
Az elvesztett csoportmeccs miatt a visszavágás tüze is hajtotta a mieinket a bronzérem megszerzésén túl. Az óriási téttel bíró találkozó csak szorosabbá vált, miután 5-5-nél kiegyenlített Spanyolország, és hiába szerezte meg ötödik gólját a remek játékot bemutató Leinweber Olivér, 8-8-as állással kezdhettük meg az utolsó nyolc percet. Fej-fej mellett haladtak a csapatok, és csatlakozott a gólszerzőkhöz saját nevelésű játékosunk, Varga Vince is, de a spanyolok nem engedték, hogy ellelépjünk, és tíz másodperccel a meccs vége előtt kiegyenlítettek. Így a rendes játékidő 11-11-es eredménnyel zárult, és következhetett az ötméterespárbaj. Tőlünk Leinweber Olivér, Varga Vince és Benedek Mór nem hibázott, azonban az FTC játékosának, Haverkampf Bencének a lövését hárította a spanyol kapus, míg ők mind az öt alkalommal sikerrel jártak. Ezzel 16-14-re elveszítette a bronzmérkőzést Kovács Cs. Róbert együttese, amely negyedik helyen zárta az U19-es Európa-bajnokságot Burgasban.
U19-OS FIÚ VÍZILABDA EURÓPA-BAJNOKSÁG
Burgas, Bronzmérkőzés – 2024. szeptember 07., szombat 16:30
MAGYARORSZÁG – SPANYOLORSZÁG 14-16 (4-1, 1-3, 3-4, 3-3) – ötméteresekkel 3-5
Gólszerzőink: Leinweber 6, VARGA 2, Benedek 2, Nagy 2, LUGOSI, Simon1-1
AZ U19-ES MAGYAR VÍZILABDA-VÁLOGATOTT
Játékosok: Gyovai János (Szeged), Szabó Gergő (BVSC), Benedek Mór (KSI), Cseh Maxim (Szolnok), Gidófalvi Elemér (UVSE), Haverkampf Bence (FTC-Telekom), Leinweber Olivér (Szeged), Lugosi Csongor (FTC-Telekom), Nagy Zalán (KSI), Peőcz Ádám (VASAS), Pörge Zsombor (Szeged), Szécsi Marcell (UVSE, UCLA), Simon Balázs (BVSC), Varga Vince (FTC-Telekom), Zeman Márton (FTC-Telekom)
Szakmai stáb: Kovács Cs. Róbert, vezetőedző, Nagy Sándor másodedző, Kardos István kapusedző, Balázs Miklós videós, Balogh-Bottlik Emese masszőr/terapeuta.
A VÁLOGATOTT ÚJTA AZ EURÓPA-BAJNOKSÁGON
Csoportmérkőzések:
Horvátország – Magyarország | 9-10
Montenegró – Magyarország | 9-13
Spanyolország – Magyarország | 16-11
Kieséses szakasz:
Negyeddöntő: Magyarország – Németország | 11-10
Elődöntő: Montenegró – Magyarország | 6-5
Bronzmérkőzés: Magyarország - Spanyolország | 14-16
Éremesélyekkel kezdi meg a Szuperdöntőt szerdán a magyar női és férfi vízilabda-válogatott Sydney-ben.
20-11-re győzött a magyar férfi vízilabda-válogatott a házigazda ellen egy felkészülési minitornán.
A sérüléséből felépülő kétszeres BL-győztes vízilabdázó egy év múlva visszatérhet az FTC-Telekom csapatához.
Két ezüstérem után Világkupát nyerne Sydney-ben a magyar férfi vízilabda-válogatott.
Georgia ellen is győzött a férfi pólóválogatott, és behúzta a fradistákkal teli csapat az OTP-kupát.
A magyar férfi vízilabda-válogatott 17-13-as győzelmet aratott Szerbia ellen az OTP-kupa második mérkőzésén.
21–12-re legyőzte Hollandiát a magyar válogatott az OTP-Kupa felkészülési vízilabda tornán.
Így zajlott a máltai Final Four az FTC szemszögéből - VIDEÓ!