2025. április 16.
Emlékezzünk – Tíz éve hunyt el Ambrus Tamás
Lerakta az alapokat, hiszen sikeredzőink, Varga Zsolt és Nyéki Balázs is az ő hívására jött az FTC-hez.

Napra pontosan tíz évvel ezelőtt, 2015. április 16-án hunyt el hosszan tartó súlyos betegség után klubunk örökös bajnoka, Ambrus Tamás. Alig több, mint 50 éves volt a Ferencvároshoz ezer szállal kötődő korábbi vízilabdázó, a legendás olimpiai bajnok Ambrus Miklós fia.

Édesapjához hasonlóan ő is kapus volt, pályafutásának első időszakában védett az FTC-ben összesen 306 mérkőzésen 1980 és 1990 között. Kétszer ünnepelhetett bajnoki címet, illetve kétszer Magyar Kupa-győzelmet a zöld-fehér csapatban. A magyar válogatott tagjaként részt vett az 1986-os madridi világbajnokságon és az 1985-ös szófiai Európa-bajnokságon. Játszott Olaszországban, majd a BVSC-ben fejezte be pályafutását.

Életben tartotta a ferencvárosi vízilabdát a szakosztály legnehezebb időszakában

Játékos-karrierje után edzőnek állt és 2010-ben visszatért az FTC-hez. Ambrus Tamás hívta vissza a klubhoz az olimpiai bajnok Gerendás Györgyöt, illetve ő adta át a stafétát a felnőtt csapat kispadján jó barátjának, Varga Zsoltnak, aki a klub egyik legsikeresebb edzője lett 15 trófeával, közte az FTC történetének első BL-címével.

Ambrus Tamás mellett Vogel Soma a Komjádi Kupa-ezüstérmes FTC-ben (2012)

Vízilabda szakosztályunk újjáépítése Ambrus Tamással kezdődött, hiszen ő rakta le azokat az alapokat, aminek köszönhetően mára a világ egyik, ha nem a legjobb csapatának tartják az FTC-t.

„Nem múlik el úgy nap itt a Népligetben, hogy ne jutna eszünkbe Tamás, hiszen az ő szent őrültsége, az akarnoksága, és az álmai nélkül nem tartanánk most ott, ahol tartunk. Örökké emlékezni fogunk rá” – mondta a kerek évforduló kapcsán Nyíri Zoltán, az FTC ügyvezető alelnöke.

AMBRUS TAMÁS GONDOLATAI A FRADIZMUSRÓL (A videó 2011-ben készült)

A Fradit első vezetőedzői szezonjában Bajnokok Ligája-győzelemre vezető Nyéki Balázst is Ambrus Tamás hívta vissza a klubhoz. Süni is mindig jó szívvel gondol vissza rá, ugyanakkor azzal a fájdalommal is, hogy már nincs köztünk.

„Fiatal pólósként rajongtam az akkori bajnokcsapatért, amelyben Tomi volt a kapus – mesélte az FTC-ben nevelkedett Nyéki Balázs. Mindig megfogott az a szellemiség, és a fradizmus, amit képviselt. Ez alapjaiban határozta meg a gyerekkoromat. Emlékszem arra a pillanatra is, amikor visszatértem a Ferencvárosba és 2014-ben leültünk a Népligetben, hogy aláírjam a szerződésemet. Az utolsó mondata az volt, hogy örülök neked”

Ambrus Tamás emlékét megőrizzük, nyugodjék békében…

Cikkajánló

Történelmi duplázás – két BL-érem, két nap alatt!

Így zajlott a máltai Final Four az FTC szemszögéből - VIDEÓ!

Ismét Európa élén zárta az évet az FTC!

Férfi pólósaink első helye mellett a lányok az ötödik helyre emelkedtek a European Aquatics ranglistáján.

Végső búcsú Haufe Tamástól

Június 26-án kísérik utolsó útjára az FTC néhai KEK-győztes vízilabdázóját.

Görög sztárigazolással erősödik az FTC

Szezonértékelő sajtótájékoztatóval zártuk a szezont pólósainknál, illetve bemutattunk három új játékost.

„Ez egy bronz, de úgy éltük meg, mint egy BL-győzelmet”

Kapitány, edző és klubvezető is büszkén értékelt férfi pólósaink BL-bronzérme után Máltán – VIDEÓ!

Bronzéremmel zártuk a BL-szezont

Az FTC-Telekom 16-13-ra legyőzte az Olympiakoszt, és a harmadik helyen végzett a Bajnokok Ligájában.

„Úgy küzdünk a bronzért, mintha BL-döntőt játszanánk”

Nyéki Balázs szerint képes arra az FTC-Telekom csapata, hogy talpra álljon az elvesztett elődöntőből - VIDEÓ!

Címet már nem tudunk védeni, de megküzdünk a bronzért

Férfi pólósaink a Barceloneta elleni vereség után az Olympiakosszal csapnak össze a BL-bronzéremért Máltán.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin