2023. május 21.
Érmet szerzett gyermek csapatunk is
Az FTC-Telekom 2008-as korosztályú fiú együttese bronzérmes lett az országos bajnokságban.

A Nagy Sándor irányította csapat mind az alap-, mind a középszakaszban a harmadik helyet érte el az UVSE és a KSI mögött a legfiatalabbaknak kiírt országos bajnokságban. Az FTC ezek után hazai környezetben küzdhetett az éremért, hiszen a nyolcas döntőnek a népligeti uszoda adott otthont május 19-21. között.

Az első ellenfelünk az OSC volt, melyet magabiztosan győztünk le 14-11-re. Az újbudaiakkal szemben csak annyit adtunk ki magunkból, amennyire a továbbjutáshoz szükség volt, hiszen másnap keményebb ellenfél várt ránk az elődöntőben: az a KSI, amely csapattól a szezon korábbi időszakában két meccsből kétszer is vereséget szenvedtünk (7-11, 6-10). Ezúttal viszont nem volt ennyire könnyű dolga a sportiskolásoknak. Remek volt a hangulat a Népligetben, az FTC pedig hihetetlenül jól tartotta magát. Három perccel a lefújás előtt egyenlítettünk és a vezetést is többször megszerezhettük volna, ám a végén a KSI eldöntötte a mérkőzést és 9-7-es sikerével kiharcolta a finálét. Vasárnap így jöhetett a bronzcsata a Pécs ellen, amely az UVSE-vel szemben maradt alul a másik ágon.

A pécsieket eddig mind a két alkalommal legyőztük az idényben, így a lélektani előny is nálunk volt. 4-4 után úgy is tűnt, hogy le tudjuk zárni a meccset már a félidő után, hiszen három találattal elhúztunk, ám a vendégek 10-9-re felzárkóztak az utolsó negyedben. Csapatkapitányunk, Kovács Mátyás vezérletével azonban megnyertük a sok kiállítást hozó összecsapást 13-10-re, ezzel pedig a bronzérmek az FTC játékosainak nyakába kerültek. A döntőben az UVSE legyőzte a KSI-t. A lányoknál az 5. helyen végzett országos gyermek együttesünk.

"Egész évben nagyon készültünk erre a három napra. Az eredmények alapján nehéz út várt ránk, már a pénteki meccsünk is elég nehéz volt, aztán az elődöntőben kikaptunk, ami most még csalódás, mert szerettünk volna döntőt játszani, de sajnos nem sikerült a saját szintünket hozni. Lehet, picit izgultak is a fiúk. Hála Istennek a bronzmeccsen javítottunk és magunk mögött hagytuk az elődöntőt. Büszke vagyok rájuk, sokat dolgoztak, sokat tettek ezért, reméljük a jövőben jobban kamatozik az idei munka." - Nyilatkozta Nagy Sándor, a csapat vezetőedzője.

Az ifjúsági csapat bravúros bajnoki címe után tehát a gyermek korosztályban is dobogón végzett az FTC-Telekom!

Gratulálunk a játékosoknak és a szakmai stábnak!

A BRONZÉRMES FTC-TELEKOM ORSZÁGOS GYERMEK CSAPATA:

Bakulya Ádám, Bánhidy Márk, Bárány Máté, Császári Máté, Csorba Barnabás, Deák Zalán, Dér Barnabás Tamás, Ditzmann Barnabás, Farsang Aurél, Horváth Levente, Kárász Buda, Kovács Mátyás, Kucsay Bende, Serestyén Bence, Simon Domonkos, Szirovicza Ruben, Tempfli Gergő, Varga Ákos, Varga Kean, Vizsnyovszki Gábor

Vezetőedző: Nagy Sándor, utánpótlás szakmai vezető: Nyéki Balázs

Cikkajánló

„Két év múlva még szebb érmet szeretnénk nyerni!”

Manhercz Krisztián számára megtiszteltetés volt csapatkapitányként vezetni a válogatottat – VIDEÓ!

Vb-ezüstérmesek férfi pólósaink is

Kikapott a spanyoloktól a döntőben a magyar válogatott, amely kilenc FTC-játékossal lett ezüstérmes.

Fradisták repítették vb-döntőbe a férfi válogatottat

Az olimpiai bajnok szerbek elleni 19-18-as győzelemmel világbajnoki döntőbe jutott a magyar vízilabda csapat.

Legyőztük a címvédőt – ott vagyunk a vb-elődöntőben

FTC-játékosok parádéjával magabiztosan, 18-12-re nyert a magyar válogatott a horvátok elleni negyeddöntőn.

Feladat teljesítve - Vb-negyeddöntőben a magyarok

Nem álomjátékkal, de 15-11-re legyőzte a románokat a férfi pólóválogatott, és ott van a legjobb nyolc között.

Kiélezett csatában elvesztettük a vb-csoportrangadót

10-9-re kikapott a magyar csapat Spanyolország ellen, így Románia ellen kell kiharcolnia a vb-negyeddöntőt.

Vismeg-parádéval nyertünk a Japán válogatott ellen

23-18-as, látványos mérkőzésen múlta felül második csoportellenfelét a férfi vízilabda-válogatott a vb-n.

Ezüstérem az U16-os fiú Európa-bajnokságon!

Az FTC-s Kárász Budával a keretben Eb-ezüstérmet szerzett a magyar válogatott Isztambulban.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin