2026. szeptember 4.
Erődemonstráció a Honvéd otthonában
Az FTC-Telekom férfi pólósai 19-11-re győzték le riválisukat a Magyar Kupa-negyeddöntő első mérkőzésén.

Igazi rangadóval indult a szezon az FTC-Telekomnak, ugyanis az előző szezonban a hazai porondon két ezüstérmet szerző Honvéddal kezdtünk a Magyar Kupa negyeddöntőjében.

Nehezen indult az összecsapás. Mindkét csapat nagyon szorosan védekezett, és a két kapus is nagy napot fogott ki. Fekete Gergő szerzett vezetést, majd Vogel-bravúrok után az első negyed végén egyenlítettek a házigazdák (1-1). A második játékrészben Feketéhez Jansik csatlakozott a duplájával, két nagyszerű befejezésnek köszönhetően (7-4).

A MÁSODIK FÉLIDŐBEN FELŐRÖLTÜK A HONVÉDOT

Sok szerzett labda és az ebből indított akciók villámgyors és pontos befejezése. Ez volt a receptje Nyéki Balázséknak a Szivós-csapat játékára, ami be is jött, hiszen kilenc találatot is jegyeztünk a harmadik negyedben. Vámos Márton triplázott ebben a játékrészben, így nagyra nyílt az olló a két csapat között 16-7-nél.

Az utolsó periódusban kicsit szétesett a medence, és a kispestiek ebből profitáltak, de az öt találatot jegyző Fekete állította be a 19-11-es végeredményt. A párharc szinte már eldőlt, de a visszavágón, hazai pályán is szeretnénk kiszolgálni a Fradi-szurkolókat holnap, szombaton 19:30-tól.

BENU FÉRFI VÍZILABDA MAGYAR KUPA

Budapest, Kőér utcai uszoda

Negyeddöntő 1. mérkőzés, 2026. szeptember 4., péntek 19:00

ENDO PLUS SERVICE-HONVÉD - FTC-TELEKOM 11–19 (1–1, 3–6, 3–9, 4–3)

Gólszerzőink: Fekete 5, Vámos 3, Jansik 2, Kakarisz 2, Manhercz 2, Vigvári 2, Di Somma, Jámbor, Mandics 1-1

Cikkajánló

Fekete hat góljával vertük a Tbilisit

Férfi pólósaink könnyed, 23–11-es győzelemmel folytatták a Fekete-tengeri Kupa küzdelmeit.

Gólzáporos győzelem a szerb rivális ellen

Férfi pólósaink 20–14-re verték a Novi Belgrádot a Fekete-tengeri Kupa első játéknapján.

Elit felkészülési tornára utazik férfi csapatunk

Az FTC-Telekom pólósai a georgiai Batumiban csapnak össze nemzetközi topcsapatokkal.

Manhercz, Argiropulosz? – ki lesz az év férfi pólósa?

Két FTC-Telekom-játékos is bekerült a World Aquatics év férfi vízilabdázója címének öt jelöltje közé.

Vigvári Vendel: "Ez kezdésnek jó volt"

Férfi vízilabdacsapatunk játékosa reméli, ennél csak izgalmasabb meccsek jönnek a BL-ben - VIDEÓ!

Gálajátékkal kezdtük a BL-t

Férfi pólósaink 23-7-es győzelmet arattak a Steaua Bukarest ellen a Bajnokok Ligája nyitófordulójában.

Fradi Zóna Plusz: indul a BL-szezon!

Adásunkban férfi vízilabdázóinkkal beszélgetünk az előttük álló kihívásokról.

Trónkövetelőként kezdjük a Bajnokok Ligája-szezont

Az új kiírás nyitómérkőzésén férfi pólósaink a Steaua Bukarestet fogadják a Komjádiban.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin