A világbajnoki címvédő Spanyolországot Varga Zsolt szövetségi kapitány előzetesen a jelenlegi egyik legjobb csapatként nevezte meg. Nem hízelgésből, vagy altatásból tette mindezt, hanem a számok és a spanyol csapat eddig mutatott játéka ezt az állítást támasztotta alá.

Mint ahogyan az elődöntő első pár perce is. Elsősorban gyorsabbnak, magasabb hőfokon játszónak tűntek a spanyolok, aminek előbb egy kiharcolt büntető (Vogel Soma nem ért bele, de Granados kapufára lőtte), majd egy emberelőnyös gól volt az eredménye. Erre rögtön jött Német Toni centerakció gólja, amire válaszul két átlövéses találat érkezett.

Négy perc alatt 3-1 volt oda, ekkor kezdte felvenni a mérkőzés ritmusát a magyar válogatott. Megjöttek a blokkok és az első Vogel védés, támadásban pedig felpörögtek a fiúk és érkeztek a kiállítások. Ezekből az utolsó pillanatban Jansik Szilárd tudott egy veszni látszót átgyötörni az ihletett formában védő spanyol kapuson.

A második negyedben immáron azonos hőfokon, elképesztően gyors tempóban zajlott az adok-kapok a két kapu előtt – egy darabig gól nélkül. Végül Tahull tudta pillanatok alatt gólra váltani a róla megítélt kiállítást (2-4). Egy remek magyar akció után Jansikot rántotta le a spanyol klasszis, Perrone, a megítélt büntetőt Manhercz lőtte be, némi szópárbaj után. Majd ugyanő blokkolt, a támadásunk végén szintén vállalta a lövést, ami nehezen, de utat talált a kapuba (4-4).

A következő poén a spanyolok gólgyárosáé, Granadosé volt, emberelőnyben talált rést. Amit ekkor még nehezen lehetett volna elképzelni, ekkor volt utoljára náluk az előny. A félidőig fennmaradó két és fél percben először Nagy Ádám vágott be egy kidolgozottnak semmiképpen nem nevezhető emberelőnyt, majd egy remek labdalopás után szinte hasonló koreográfiából juttatta előnyhöz a magyar csapatot (6-5). A játékrész végén Burián lepte meg Aguirrét, a spanyol kapus feje felett lőtt a hálóba lehetetlen szögből.

A félidőre magabiztos magyar vezetéssel, helyenként zavarodott spanyol játékosokkal vonultak a felek, hogy aztán a harmadik negyedben ismét hullámozzon egyet a játék képe. Ekkor mi nem találtuk a védelem nyitját, Granados és Munarriz viszont igen, még ha mindkét gólhoz kellett is a figyelmetlenség a magyar pajzs részéről.

Így az utolsó felvonás döntetlenről indult, fontos volt, hogy ekkorra már többen is két személyi hibával keringőztek a vízben mindkét oldalon, patikamérlegen kimérve cserélgetett mindkét kapitány. És ebből mi jöttünk ki jobban. Előbb egy hat az ötös megúszásból Nagy Ádám passzát Zalánki verte be iszonyú erővel, majd az előbbi gólpasszos, élete meccsét játszó Nagy villant meg, miután labdát szerzett. Úgy hajolt be a blokkoló mögé, hogy sem a védőnek, sem a kapusnak nem volt esélye lekövetni a lövést (9-7).

Ekkor még négy perc volt vissza, időt kértek a spanyolok, az ebből megítélt emberhátránynál Vogel fogott óriásit, majd jött a kegyelemdöfés. Az Európa-bajnoki újonc, Molnár Erik maradt bántóan üresen a jobb szélen (nem a saját posztja), és olyan erővel lőtte el keresztbe a labdát, hogy nem ért rá át Aguirre.

Matematikailag ekkor még volt esélye Spanyolországnak, de a mérkőzés lélektana alapján már csak pont az a szépségtapasz kerülhetett felragasztásra, amit De Toro fél perccel a meccs vége előtt helyezett el. A hajrára a fiatal magyar csapat érett rutinnal kezelte a magabiztos vezetést, és jutott teljesen megérdemelten az Európa-bajnokság döntőjébe. Ahol címvédőként szombat este a házigazda Horvátország lesz, amely egy hajmeresztő mérkőzésen győzte le Olaszországot 11-10-re. A döntő 20.30 órakor kezdődik, az M4 Sport és az m4sport.hu élőben közvetíti.