2026. március 4.
Ez nem a mi napunk volt, kikaptunk a Reccotól
13-9-re kikaptak férfi pólósaink olasz riválisuktól a Bajnokok Ligája negyeddöntős csoportkörében.

Elérkezett a klubvízilabda csúcsmeccse: az FTC-Telekom–Pro Recco összecsapás. Először rajtunk volt a sor, hogy a 15–14-re megnyert Szuperkupa-döntő után fogadjuk riválisunkat a teltházas Komjádiban a negyeddöntős csoportkörben.

RÉMÁLOM, 0–5

Úgy indult a mérkőzés, ahogyan senki sem várta: sorra a kapufán csattantak lövéseink, a védekezésünket pedig ki nem kényszerített hibák jellemezték, amit könyörtelenül megbosszultak a Pro Recco klasszisai. Ötször is bevették az egyébként bravúrokkal védő Vogel Soma kapuját, így az első negyed végére behozhatatlannak tűnő, 5–0-s hátrányba kerültünk.

FEL A LEHETETLENRE!

Nyéki Balázst és csapatát nem olyan fából faragták, hogy csak úgy feladják, segítségükre pedig a hihetetlen hangulatot teremtő szurkolótábor volt. Mandics, Vámos és Varga góljaival el is kezdtük a felzárkózást, így a nagyszünetre már csak 7–3-as hátrányban mentünk.

A fiúk mindent kitettek a vízbe, ám az első negyedben összeszedett hátrány túl soknak bizonyult, és nem sikerült visszazárkóznunk. Az olaszok kontrollálták az összecsapást, és végül megérdemelten 13-9-re győztek. Nincs idő csüggedni Manherczéknek, hiszen március 25-én Hannoverbe utaznak, hogy a Waspo Hannover ellen javítsanak, és április 21-én még a Recconak is visszavághatunk.

FÉRFI VÍZILABDA BAJNOKOK LIGÁJA

Negyeddöntős csoportkör, 1. forduló – 2026. március 4., szerda 20:30

Budapest, Császár-Komjádi Sportuszoda

FTC-TELEKOM (magyar) – PRO RECCO (olasz) 9-13 (0-5, 3-2, 3-3, 3-3)

Gólszerzőink: Di Somma 2, Mandics 2, Vámos 2, Argiropulosz, Varga, Vigvári 1-1

Cikkajánló

Előbb Szolnok, aztán Marseille

Férfi pólósaink egy idegenbeli bajnoki mérkőzéssel készülnek a kulcsfontosságú BL-túra előtt.

Jámbor: motivációt ad, hogy felkerültem a térképre

18 éves pólósunk első válogatott meghívóját kapta a Varga Zsolt vezette nemzeti csapat összetartására.

Fiatal csapat győzött a bajnokságban

Az FTC-Telekom férfi pólósai 18–12-es győzelmet arattak a Debrecen ellen az OB I-ben.

Kevesebb mint 48 óra után jön a bajnoki

Az FTC-Telekom férfi pólósai a szerdai, Panathinaikosz otthonában elért siker után pénteken a DVSE-t fogadják.

Elbírtuk a nyomást, és megvertük a Panathinaikoszt

Az FTC-Telekom férfi pólósai 19–14-re győztek a nagyszerű hangulatú Bajnokok Ligája-rangadón.

Tíz Fradi-játékos a férfiválogatott keretében

Varga Zsolt tíz FTC-játékost hívott be a válogatott novemberi összetartására, köztük a fiatal Jámbor Csabát.

Irány a görög katlan!

Az FTC-Telekom férfi pólósai a Panathinaikosz otthonában folytatják a Bajnokok Ligája küzdelmeit.

Megküzdöttünk a BVSC-vel, de behúztuk a rangadót

Férfi pólósaink a két, a bajnokságban még hibátlan csapat összecsapásán 14–11-es győzelmet arattak.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin