2026. március 13.
Ezüstérmes lett az FTC a Komjádi Kupában
16-12-re kikaptunk a BVSC-től az utánpótlás torna döntőjében, így az FTC-Telekom nem tudott címet védeni.

Csütörtökön a Szeged elleni 18–13-as győzelemmel jutott be az FTC-Telekom a Komjádi Kupa döntőjébe, ahol megismétlődött a tavalyi finálé párosítása, hiszen a BVSC várt Szűcs Levente csapatára.  2025-ben óriási csata után egy 19–17-es sikerrel hódítottuk el a trófeát, most viszont a zuglóiak érezhetően revansot akartak venni. Jóval koncentráltabb volt riválisunk már az első percektől. Ekler Zsombor négy találattal indított, ami hatnak számított, mivel a Komjádi Kupában a hét méteren túlról szerzett gólok értéke duplázódik. Gyapjas Viktor pedig bombaformában védte Varga Vince, Nagy Ákos és Vismeg Zsombor próbálkozásait (2-9).

A harmadik negyed elején már 14–6-os hátrányban voltunk, ugyanakkor több zuglói játékos is a kipontozódás szélére került, és érezhetően el is fáradtak. A csapatot Lugosi Csongor centergóljai tartották meccsben, de sem Varga Vince, sem pedig Nagy Ákos lövései nem hozták meg a két pontot érő gólokat, így esélyünk sem volt visszakapaszkodni.

Idén nem sikerült megnyernünk a legrangosabb utánpótláskupát: 16–12-re kikaptunk a BVSC csapatától, így az ezüstérmet szereztük meg.

FÉRFI VÍZILABDA KOMJÁDI KUPA

Döntő, 2026. március 13., péntek 20:30

Budapest, Császár-Komjádi Sportuszoda

BVSC-ZUGLÓ – FTC-TELEKOM 16-12 (7-2, 5-4, 2-2, 2-4)

Gólszerzőink: Varga 4, Vismeg 4, Lugosi 2, Haverkampf, Nagy 1-1

A KOMJÁDI KUPA-EZÜSTÉRMES FTC-TELEKOM WATERPOLO:

Játékosok: Balla Ferenc Pál, Bárány Máté, Csiszár Dániel Miklós, Csiszár Márton Jenő, Czibók Belián, Farsang Aurél, Haverkampf Bence, Horváth Levente, Jámbor Csaba, Kucsay Bende, Lugosi Csongor, Nagy Ákos, Paján Viktor Bátor, Parádi Zalán, Sárfalvi Áron, Szabó Patrik, Szöllősi Nándor, Tempfli Gergő, Varga Kean William, Varga Vince Dániel, Varga-Pergel Krisztián, Vismeg Zsombor

Edző: Szűcs Levente, Korényi Balázs

Cikkajánló

Brutális május: „Ebből a ritmusból nem fogunk kiesni!”

Férfi vízilabdacsapatunk magabiztos sikerrel jutott be a bajnoki döntőbe. A főszereplők értékeltek - VIDEÓ!

Ott vagyunk a bajnoki döntőben!

Férfi pólósaink egy 23–13-as, Szolnok elleni győzelemmel jutottak be az OB I fináléjába.

Már a döntőbe jutásért játszanak férfi pólósaink

Szombaton 18:30-kor kezdődik az FTC-Szolnok bajnoki elődöntő a népligeti uszodában.

Mandics visszatért – legyőztük a SOSC-t

20-9-es sikerével hibátlanul zárta a középszakaszt az FTC-Telekom, férfi pólósaink az elődöntőre készülnek.

Elhunyt egykori vízilabdázónk, Domján Árpád

92 éves korában elhunyt Domján Árpád, az FTC és a magyar vízilabda-válogatott korábbi kiváló játékosa.

Négy nap alatt két bajnoki vár ránk a Népligetben

Szerdán az SOSC, szombaton a Szolnok csapatát fogadják férfi pólósaink az FTC-MVM Népligeti Sportközpontban.

Micsoda Fradi! Olaszországban győztük le a Reccót

Óriási csatában tudott 16-14-re nyerni az FTC-Telekom férfi vízilabdacsapata a BL negyeddöntős csoportkörében.

“Nem ez a legfontosabb Recco-Fradi”

Budapest után Genovában méri össze erejét a Bajnokok Ligája két nagy esélyese.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin