2022. december 14.
Fantasztikus BL-győzelem a Marseille ellen
Elképesztően kemény pólómeccsen, háromgólos hátrányból sikerült győznie itthon a Fradinak.

A Magyar Kupa-győzelem után négy nappal már tétmeccsen kellett bizonyítania az FTC-Telekom férfi vízilabdacsapatának, a Bajnokok Ligájában a CN Marseille várta Varga Zsolt csapatát a Komjádiban. Két gyors góllal nyitott a Marseille, előbb Andrija Prlainovics lőtte át a Fradi zónáját, majd Vladan Szpaics tudta góllal befejezni a francia fórt. Vigvári Vendel egy szépen végigadogatott lefordulást tett el Dejan Lazovics mellett, így zárkóztunk. A kezdés a komoly test-test elleni küzdelmektől sem volt mentes, minden milliméterért meg kellett küzdeni, a játékrész végére lassabb lett az iram, de az ütközések megmaradtak.

A második játékrész elején a balkezes Michal Izdinszki az utolsó pillanatban lőtt be egy akciót, majd Pohl Zoltán és Nemanja Ubovics is begyűjtötte második személyi hibáját. De nem ezekből, hanem centerakcióból kaptuk a negyedik gólt, Thomas Vernoux talált be (1-4). A támadásaink recsegését Varga Dénes oldotta fel átmenetileg egy kettős emberelőny végén, Jansik Szilárd hatalmas blokkja után Varga Zsolt kikérte első idejét.

Jól sikerült a megbeszélés, mert az akcióból Ubovics két védővel a nyakán is gólt szerzett, a negyed végén még Varga Dénes csent el szemfülesen egy labdát. A térfélcsere után megint beragadtunk, Ugo Crousillat értékesített egy fórt, majd Prlainovics nem kapott kellő őrizetet (3-6).

A háromgólos hátrány ellenére is higgadt tudott maradni a csapat. Az egyik támadásból nagyon taktikusan három személyi hibát is összeszedettünk a franciákkal, a vége egy büntető lett, amit Luca Damonte értékesített. Majd Vogel Soma hárítása után ismét sikerült emberelőnyt kiharcolni, amit Sztilianosz Argiropulosz-Kanakakisz centizett ki (5-6). Nyílt lett a végjáték.

Az utolsó nyolc percben az előny-hátrány játék lépett előtérbe, Prlainovics és Ante Vukicsvics is belőtt egyet-egyet, de Danyiil Merkulov is átlőtte a Marseille védelmét (6-8). A negyed derekán ismét Vigvári villant, minden védőt átverve szerzett gólt szabaddobásból, ezután Argiropulosz-Kanakakisz lopott labdát. A francia kapu előtt Fekete Gergőnek sikerült kipontoznia az ellenfél egyik kulcsemberét, Crousillat-ot, a büntetőt Merkulov vállalta, hibátlanul kivitelezte (8-8).

Két perccel a vége előtt emberhátrányban Vogel védett szögletre, utána a kapufa segített, az ellentámadásból pedig érkezett Argiropulosz-Kanakakisz. Szabaddobásból vette be az egyébként remekül védő Dejan Lazovics kapuját. Az utolsó pillanatokban két egyenlítési lehetőséget is elpuskázott a Marseille, így igazi csapatmunkával, végig küzdve sikerült itthon tartani a három nagyon fontos BL-pontot.

Férfi vízilabdacsapatunk szombaton Szegedre utazik bajnoki mérkőzést játszani, a hazai pontvadászatban még veretlenek vagyunk. Idén utoljára pont egy hét múlva, jövő szerdán láthatjuk Jansik Szilárdékat itthon játszani, december 21-én a Bajnokok Ligája negyedik fordulójában a Jug Dubrovnik lesz az ellenfél.

Bajnokok Ligája, férfiak, csoportkör, 3. forduló
B-csoport
Császár-Komjádi Sportuszoda

FTC-Telekom-CN Marseille 9-8 (1-2, 2-2, 2-2, 4-2)
Az FTC gólszerzői: Vigvári, Merkulov, Argiropulosz-Kanakakisz 2-2, Ubovics, Dénes, Damonte

A csoport további mérkőzései

OSC-Spandau 04 9-9
Novi Beograd-Jug Dubrovnik 12-12
20.30: AN Brescia-Sabadell 7-4

A csoport állása a 3. forduló után

1. AN Brescia 9p
2. Novi Beograd 7p
3. FTC-Telekom 6p
4. Jug Dubrovnik 4p
5. OSC 2p
6. Spandau 04 2p
7. CN Marseille 1p
8. Sabadell 1p

Cikkajánló

Vismeg Zsombor és Fekete Gergő egy barátságkvízben

Vízilabdacsapatunk játékosai egy rendhagyó barátság kvízre vállalkoztak - VIDEÓ!

Ezüstérmes lett az FTC a Komjádi Kupában

16-12-re kikaptunk a BVSC-től az utánpótlás torna döntőjében, így az FTC-Telekom nem tudott címet védeni.

A brillírozó Nagy Ákos vezette győzelemre a Fradit

Parázs hangulatú bajnoki rangadót nyert meg 19-15-re az FTC-Telekom a Honvéd otthonában.

Tökéletes hozzáállással 30-2-re nyertek férfi pólósaink

A Pro Recco elleni vereség után az Eger elleni győzelemmel vett új lendületet az FTC-Telekom.

Újra lendületet vennének férfi pólósaink

Pénteken indul a bajnokság középszakasza, az FTC-Telekom az Egert fogadja a Népligetben.

Nyéki Balázs: „Leblokkoltunk valahogy fejben"

BL-címvédő férfi vízilabdacsapatunk 13–9-re kikapott az olasz Pro Reccótól a negyeddöntős csoportkörben.

Ez nem a mi napunk volt, kikaptunk a Reccotól

13-9-re kikaptak férfi pólósaink olasz riválisuktól a Bajnokok Ligája negyeddöntős csoportkörében.

Játékosaink extrém kihíváson - Reformer pilates óra

Jansik Szilárd és Lakatos Csongor egy extrém pilates órán vett részt - VIDEÓ!

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin