2026. január 12.
Fekete bombáival nyertük meg a csoportrangadót
Férfi pólóválogatottunk 13-10-re nyert Montenegró ellen, így csoportelsők lettünk a belgrádi Eb-n.

A kvartett rangadójára készült Varga Zsolt csapata, amely a franciák elleni 15-7-es siker után a Dejan Szavics vezette Montenegró ellen szállt harcba vélhetően a csoportelsőségért. Már a kezdéstől érezni lehetett a két csapaton, hogy kulcsfontosságú három pont a tét, nehezebben is sikerültek a támadások befejezései, mígnem Fekete Gergő egy húszméteres labdával való sprint után adott gólpasszt Jansik Szilárdnak (4-2).

LÉPÉSRŐL LÉPÉSRE

Sikerült lelassítani a montenegrói támadásokat, és a Vogel Somát ismét pótló Csoma Kristóf védéseivel megalapozta a csapat, hogy elöl Angyal Dániel és Fekete vezetésével szépen lassan bedaráljuk ellenfelünket, és 11-5-tel fordulhassunk az utolsó negyedre. Egy kicsit kiengedtünk a végére, de magabiztosan húztuk be az összecsapást 13-10-re Montenegró ellen.

KÖZEL A HIBÁTLAN CSOPORTKÖR

A győzelem pedig azt jelenti, hogy továbbjutottunk, és gyakorlatilag megnyertük a csoportot, mivel január 14-én 12.30-kor a két vereséggel álló máltai válogatott ellen kell egy kötelező győzelmet aratni, és készülhetünk is a középdöntős csoportkörre.

Nemcsak a magyar válogatott mérkőzésein láthatunk FTC-s gólokat. Dusan Mandics hat góllal indította hazai Eb-jét, akik a mieink mérkőzése után vívnak csoportrangadót a Miguel De Torot is soraiban tudó spanyolok ellen. Sztilianosz Argiropulosz és Edoardo Di Somma is három-három találatig jutott csapatuk győztes mérkőzésén, január 13-án a görögök Szlovénia, az olaszok pedig Szlovákia ellen folytatják a kontinenstornát.

Fotó: MVLSZ / Kovács Anikó

FÉRFI VÍZILABDA EURÓPA-BAJNOKSÁG / BELGRÁD 2026

Csoportkör, 2. mérkőzés – 2026. január 12., hétfő 15:15

MAGYARORSZÁG - MONTENEGRÓ 13-10 (4-3, 4-1, 3-1, 2-5)

Gólszerzőink: Angyal 3, Fekete 2, Kovács 2, Jansik, Manhercz, Vigvári Vendel, Nagy Ádám, Tátrai, Vigvári Vince 1-1

Cikkajánló

Ezüstérmes lett az FTC a Komjádi Kupában

16-12-re kikaptunk a BVSC-től az utánpótlás torna döntőjében, így az FTC-Telekom nem tudott címet védeni.

A brillírozó Nagy Ákos vezette győzelemre a Fradit

Parázs hangulatú bajnoki rangadót nyert meg 19-15-re az FTC-Telekom a Honvéd otthonában.

Tökéletes hozzáállással 30-2-re nyertek férfi pólósaink

A Pro Recco elleni vereség után az Eger elleni győzelemmel vett új lendületet az FTC-Telekom.

Újra lendületet vennének férfi pólósaink

Pénteken indul a bajnokság középszakasza, az FTC-Telekom az Egert fogadja a Népligetben.

Nyéki Balázs: „Leblokkoltunk valahogy fejben"

BL-címvédő férfi vízilabdacsapatunk 13–9-re kikapott az olasz Pro Reccótól a negyeddöntős csoportkörben.

Ez nem a mi napunk volt, kikaptunk a Reccotól

13-9-re kikaptak férfi pólósaink olasz riválisuktól a Bajnokok Ligája negyeddöntős csoportkörében.

Játékosaink extrém kihíváson - Reformer pilates óra

Jansik Szilárd és Lakatos Csongor egy extrém pilates órán vett részt - VIDEÓ!

Együtt az olimpiáig – hét pólósunkkal hosszabbítottunk

2028-ig írt alá BL-címvédő csapatunk magyar magja - Fekete, Jansik, Manhercz, Molnár, Vámos, Vigvári, Vismeg.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin