2022. január 17.
Fekete Gergő bemutatkozhat a válogatottban!
Mind a négy behívott FTC-játékos készülhet a Montenegró elleni világliga-rangadóra!

Kedden játssza idei első tétmérkőzését a tavaly Tokióban olimpiai bronzérmet szerző férfiválogatottunk, méghozzá Montenegró ellen, azaz nyomban rangadóval kezdődik a versenyév.

Märcz Tamás szövetségi kapitány 15 játékosnak küldött meghívót, közülük 13-an ugorhatnak vízbe kedden este Győrben – köztük lesz az FTC-Telekomból most behívott négy pólós is, úgyhogy Fekete Gergő bemutatkozhat a felnőttválogatottban!

„Ilyen rövid idő alatt mindig nehéz összerakni egy sok csapatból érkező keretet, de szerencsére dolgoztunk együtt december végén és január elején, illetve most is van két-három edzésünk – nyilatkozta Märcz Tamás a szövetség honlapjának. – Igyekszünk leegyszerűsíteni a játékunkat, mindezt magas színvonalon megtenni. A társaság nagyon motivált, egyértelműen a győzelem a cél a jó erőkből álló rivális ellen. Nem számítok könnyű mérkőzésre. Minden jel arra utal, hogy Fekete Gergő személyben újoncot is avatunk."

Feketén kívül tőlünk a kapus Vogel Soma, illetve a mezőnyjátékosoknál Jansik Szilárd és Vigvári Vendel érintett.

Férfiválogatottunk a mostani meccs után márciusban Románia ellen idegenben játszik majd a vl-ben.

VILÁGLIGA, A-CSOPORT
2022. január 18., kedd, 18:00, Győr
Magyarország–Montenegró

A KERET
Kapusok (2): Kardos Gergely (BVSC), Vogel Soma (FTC-Telekom Waterpolo)
Mezőnyjátékosok (11): Angyal Dániel, Nagy Ádám (Szolnok), Bedő Krisztián, Erdélyi Balázs, Mezei Tamás, Vadovics Viktor (Vasas), Manhercz Krisztián (OSC), Fekete Gergő, Jansik Szilárd, Vigvári Vendel (FTC-Telekom Waterpolo), Zalánki Gergő (Pro Recco)

Cikkajánló

„Meccsről meccsre készülünk a BL-re”

Nyéki Balázs vezetőedző és a háromgólos Vigvári Vendel értékeltek a Vasas legyőzését követően – VIDEÓ!

Győztes rangadóval őrizzük veretlenségünket

Magabiztos, 15-12-es sikert aratott az FTC-Telekom Waterpolo férfi csapata a Vasas elleni hazai bajnokin.

Rangadók hete

Három napon belül két bajnoki mérkőzést is játszik a Komjádiban az FTC-Telekom férfi vízilabdacsapata.

Sikerült nyerni Bresciában!

Óriasi hajrával fordított az FTC-Telekom férfi pólócsapata, és két forduló után hibátlan a BL-csoportban.

Megtörnénk a jeget Bresciában

Szerda este a BL-szezon egyik legnehezebb feladata vár az FTC férfi vízilabdacsapatára.

Fölényes siker a rangadón

Kilenc góllal győzött a listavezető FTC-Telekom vízilabdacsapata a második helyen álló BVSC ellen.

Leszakíthatjuk üldözőinket

Két BL-rangadó között a bajnokságban is kiemelt meccs vár az FTC-Telekom Waterpolo férfi csapatára.

Gyászol a Fradi-család: elhunyt Wiesner Tamás

Életének 74. évében elhunyt az FTC egykori vízilabdázója, szakosztályvezetője, az Európa-bajnok Wiesner Tamás.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin