2025. szeptember 8.
Feltüzelhet minket a Szuperkupára a Recco sikere
Parázs küzdelem után 16-15-re elvesztette utolsó amerikai meccsét az FTC-Telekom férfi vízilabdacsapata.

New Yorkban öldöklő csatát vívott egymással a Pro Reccóval a Fradi, amely ötméterespárbajban győzte le legnagyobb kihívóját. Az első meccset és a korábbi közös edzéseket látva, Princetonban is hasonló mérkőzésre számíthattunk a két gigász második felvonáson. Francesco Di Fulvio révén az olaszok szerezték meg az első találatot, de utána Manhercz Krisztián és Miguel De Toro góljaival fordítani tudtunk (1-2), és 10 percig irányítottunk is. Aztán Álvaro Granados ötméteresből ismét a Reccót juttatta előnyhöz 6-5-nél is innentől riválisunk diktálta a tempót, ráadásul már 8-6 is volt nekik.

A harmadik negyed elején Argiropulosz, Manhercz és Varga Vince révén sikerült egyenlíteni (9-9), ugyanakkor elkezdett ismét döcögni a játékunk, ezt kihasználva pedig 12-9-re ellépett Sandro Sukno együttese. Most sem telt el a rangadó összetűzés nélkül, ezúttal Fekete vette zokon jogosan, hogy Di Fulvio a víz alatt megütötte, majd az olasz kérte számon a játékvezetőt, hogy nem történt retorzió, amikor a Fradi játékosai az esetet látva körbevették.

A kétszeres Bajnokok Ligája-címvédő FTC fel is szívta magát, erőt merített a Reccósok hisztijéből és a Manhercz-Jansik-Vámos trió vezérletével 12-12-re egyenlített. Ennek következtében az utolsó negyed újabb izgalmakat hozott: a kisebb fájdalmakkal játszó Dusan Mandics egalizált (13-13), de hiába próbálkoztunk, nem tudtunk fordítani. Sőt, az olaszok megint elléptek kettővel. Vészesen fogyott az idő, így gyors támadásokat kellett vezetni Nyéki Balázs csapatának, amelyben a fiatalok vették kézbe az irányítást. Előbb Varga Vince, majd Nagy Ákos lőtt óriási gólt, így 15-15 volt az állás a hajrára fordulva. Bosszankodhatunk, mert volt lehetőségünk megszerezni a győztes találatot kétszer is, az utolsó szó viszont a Pro Reccoé volt, amely Fondelli révén megnyerte a meccset 16-15-re.

A világ két legjobb csapata ismét megmutatta, hogy fantasztikus mérkőzést tudnak játszani, így biztosak vagyunk benne, hogy október 8-én a Komjádiban megrendezésre kerülő Európai Szuperkupa-döntőn is csúcsvízilabdát láthatunk majd. Az amerikai túra ezzel véget ért, a csapat kedden ér haza Budapestre, pénteken pedig kezdődik is a szezon a Magyar Kupa-negyeddöntővel, melynek első meccsén hazai medencében fogadjuk a Szegedet, másnap pedig jön a párharc visszavágója idegenben.

FÉRFI VÍZILABDA – PRO RECCO WORLD TOUR 2025

Egyesült Államok, Princeton University – DeNunzio Pool

2025. szeptember 7., vasárnap 14:00

PRO RECCO – FTC-TELEKOM 16-15 (4-4, 4-3, 5-5, 3-3)

Gólszerzőink: Manhercz 4, Varga 3, Jansik 2, Vámos 2, Argiropulosz, Mandics, Nagy, De Toro 1-1

Cikkajánló

Gólzáporos győzelem a szerb rivális ellen

Férfi pólósaink 20–14-re verték a Novi Belgrádot a Fekete-tengeri Kupa első játéknapján.

Elit felkészülési tornára utazik férfi csapatunk

Az FTC-Telekom pólósai a georgiai Batumiban csapnak össze nemzetközi topcsapatokkal.

Manhercz, Argiropulosz? – ki lesz az év férfi pólósa?

Két FTC-Telekom-játékos is bekerült a World Aquatics év férfi vízilabdázója címének öt jelöltje közé.

Vigvári Vendel: "Ez kezdésnek jó volt"

Férfi vízilabdacsapatunk játékosa reméli, ennél csak izgalmasabb meccsek jönnek a BL-ben - VIDEÓ!

Gálajátékkal kezdtük a BL-t

Férfi pólósaink 23-7-es győzelmet arattak a Steaua Bukarest ellen a Bajnokok Ligája nyitófordulójában.

Fradi Zóna Plusz: indul a BL-szezon!

Adásunkban férfi vízilabdázóinkkal beszélgetünk az előttük álló kihívásokról.

Trónkövetelőként kezdjük a Bajnokok Ligája-szezont

Az új kiírás nyitómérkőzésén férfi pólósaink a Steaua Bukarestet fogadják a Komjádiban.

Manhercz és Argiropulosz is az év vízilabdázója lehet

Két FTC-Telekom játékos is jelölt a World Aquaticsnál az év férfi pólósa címre.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin