2020. december 16.
Férfi vízilabda BL: Nagy falatnak bizonyult a Brescia
Varga Zsolt csapata többször közel került a végig vezető riválishoz, ám végül 10-7-es vereséget szenvedett.

Remek ráhangolódás volt a keddi, Jadran elleni siker csapatunknak, az FTC-Telekom Waterpolónak a szerdai, jóval nehezebbnek tűnő, Brescia elleni csata előtt. Sajnos abban nem igazán bízhattunk, hogy olasz csoportriválisunk ma is úgy átszundikálja a mérkőzés elejét, mint ahogy azt a grúz Dinamo Tbiliszi elleni nyitányon tette.

A Brescia egyértelműen a Pro Recco uralmának megdöntésére törekszik, a lombardiai klubnál igazán életképes vízilabda-projektet alakítottak ki a közelmúltban. A Brescia számtalan világbajnok olasz játékos mellett néhány igen kiváló légióst is a magáénak tudhat, de bíztunk benne, hogy nem a mai napon öregbíti tovább hírnevét.

Az FTC a 2018/2019-es, fényes sikerrel záruló idényben egy csoportban volt mai ellenfelünkkel, hazai pályán 8-8-ra végeztünk vele, idegenben viszont 10-5-re kikaptunk, persze azóta mindkét csapat keretében történtek változások.

A mai tizenhármas keretünkben egyetlen változás történt a tegnapihoz képest, a Herceg Novi ellen remeklő Német Toni ezúttal pihenőt kapott, Mezei Tamás került a helyére. A Bresciában tegnap kiválóan teljesített a volt egri, Angelos Vlachopoulos (5 gól, 83,3 %-os lövési statisztika), valamint az olasz Giacomo Cannella (4 gól), szólnunk kell még a torna előtt sérüléssel bajlódó Maro Jokovicról is, aki a grúzok elleni meccs után ma is medencébe ugrott.

A mérkőzés kezdeti fázisában rendre a vendégek támadtak, négyszer is megrezgették a kapufát, a mieink nehezebben vették fel a tempót. A negyed végére a Brescia vezetett 3-1-re.

A második nyolc perc két olasz góllal kezdődött (1-5), sajnos a védelmünk több alkalommal is kiszolgáltatott helyzetbe hozta az amúgy végig kiválóan védő Vogel Somát, Varga Zsolt vezetőedző időkéréssel próbálta felrázni csapatát.

A fordulás után mindkét oldalon potyogtak a gólok, sőt, Vogel Soma kiváló hárításainak (az egész meccset nézve tizenhárom alkalommal védett) és a magasabb szintű összpontosításnak köszönhetően akadt egy zsinórban három lőtt gólos periódusunk, ekkor felzárkóztunk 6-7-re, és felcsillant a remény.

A negyed hajrája azonban ismét a Bresciának hozott szerencsét, Vlachopoulos gólja után a dudaszó előtt centerből kaptunk gólt (sajnos a legrosszabbkor hagyott ki a koncentrációnk).

A negyedik negyedben már érezni lehetett, hogy tetemes a háromgólos hátrány, a Brescia olykor eldugta a labdát, és az edzője, Alessandro Bovo időkéréssel is remekül időzítve törte meg a lendületünket. A vége 10-7-es vendégsiker lett. Ám nincs miért csüggedni, hosszú még a csoportkör, és mint tudjuk, a Brescia a 2018/2019-es szezonban is előttünk végzett a csoport küzdelmei során, ám a leglegvégén mindenkit magunk mögé utasítottunk.

Varga Zsolt, csapatunk vezetőedzője a következőképpen értékelt a mérkőzés után.

- A mérkőzés pozitívuma, hogy jobban játszottunk, mint az utolsó két bajnoki mérkőzésen. Elsősorban a fizikális téren kell felhoznunk azokat a játékosokat, akiknek sérülés, vagy betegség után jöttek vissza. Erre vezetem vissza, hogy olyan döntéseket hoztunk, aminek következtében könnyű gólokat szerzett a Brescia. Ha ezek a problémák megoldódnak, és magasabb szintre emeljük a koncentrációnkat, nem adunk ilyen lehetőségeket ellenfeleinknek. Bízom bennne, hogy a hónapok múlva esedékes visszavágón szorosabb mérkőzést játszunk velük, ami abszolút háromesélyes lesz.

Az ihletett formát mutató, összesen tizenhárom védést bemutató Vogel Soma is nyilatkozott.

- Olyan meccset kaptunk, amilyenre számítottunk. A Brescia hajós, agresszív, provokatív játékot mutatott. Összességében rosszul kezdtünk, eltudott lépni ellenfelünk, és onnantól kezdte már nem tudtunk belerázódni a meccsbe. Holnap vár még ránk egy fontos mérkőzés, amit meg kell nyernünk.

Az első, budapesti csoportkört csütörtkön 16.30-kor a német Waspo Hannover ellen zárjuk.

 

Férfi vízilabda, Bajnokok Ligája, B-csoport

Duna Aréna

FTC-AN Brescia (olasz) 7-10 (1-3, 1-2, 4-4, 1-1)

Gólszerzőink: Fountoulis 2, Zalánki, Jansik, Constantin-Bicari, Jaksic, Varga 1-1

Cikkajánló

Hatalmas csatában miénk az ötödik hely

Az U20-as férfi Európa-bajnokságon öt FTC-pólóssal a vízben vertük ötméteresek után a szerbeket.

Nem sikerült továbbjutni a spanyolok ellen

13-7-es vereséget szenvedtek az U20-as férfi pólósok a várnai Európa-bajnokságon.

Lehetséges ellenfeleinket sorsolták a BL-ben

Elkészültek a 2026/27-es vízilabda Bajnokok Ligájának selejtezőinek csoportjai.

A Vasas ellen kezdi pólócsapatunk az új bajnoki idényt

A címvédő FTC-Telekom férfi együttese szeptember 9-én, a Vasas otthonában kezdi meg az idei OB I-es szezont.

Nagy csatában szereztünk ezüstérmet a Világkupán

15–14-es vereséggel a vb- és az Eb-ezüst után a Világkupán is második lett a pólóválogatott.

Világkupa-döntős a magyar válogatott!

A férfi pólóválogatott nagy csatában, 13-12-re győzte le a hazai ausztrál együttest az elődöntőben.

Győzelemmel nyitott a férfi pólóválogatott

Fordulatos mérkőzésen nyert a hét FTC-játékossal felálló magyar vízilabda-válogatott Horvátország ellen.

Öt nap, hat meccs - indul a harc a Világkupa-trófeáért

Éremesélyekkel kezdi meg a Szuperdöntőt szerdán a magyar női és férfi vízilabda-válogatott Sydney-ben.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin