Felejthetetlen Fradi-parádéban volt része annak, aki szerda este kilátogatott a Komjádi uszodába, hiszen a Bajnokok Ligája-címvédő Vogel Soma bámulatos teljesítményének is köszönhetően 16-4-re legyőzte a Radnicski Kragujevacot. A zöld-fehérek ezzel már biztosan csoportelsőként jutnak tovább a negyeddöntőbe, így a záróforduló már tét nélküli lesz a Jadran Split otthonában, ugyanakkor szeretnénk megtartani hibátlan mérlegünket is. Az FTC addig három bajnokit játszik, sorrendben a Miskolc, az Eger és a BVSC ellen.
Az év utolsó népligeti meccse lesz a borsodiak elleni, ahol Nyéki Balázs ezúttal is több fiatalnak szavaz bizalmat, így ott lesz a csapatban két ifista, Lugosi Csongor, Paján Bátor, valamint a serdülő együttes kapusa, Horváth Levente, illetve Jámbor Csaba. Visszatér a keretbe hosszantartó sérüléséből felépülő Pohl Zoltán. A világ- és Európa-bajnok bekkünk legutóbb a BL-döntőben játszott tétmérkőzést.
Az FTC-Telekom ugyebár hibátlan még az idényben és nyolc forduló után vezeti az E.ON férfi vízilabda OB I tabelláját, míg a Miskolc 11. helyen áll két győzelemmel és hat vereséggel. Legutóbb több, mint egy éve 2023 októberében találkoztunk velük, akkor 19-8-as győzelmet arattunk idegenben. A péntek esti találkozót a FradiMédia YouTube csatornáján élőben közvetítjük 20 órától.
E.ON FÉRFI VÍZILABDA OB I
Alapszakasz 9. forduló, 2024. november 22., péntek 20:00
Budapest, FTC-MVM Népligeti Sportközpont
FTC-TELEKOM – PANNERGY-MVLC-MISKOLC
Jegy: 2000 Ft
Férfi pólósaink egy idegenbeli bajnoki mérkőzéssel készülnek a kulcsfontosságú BL-túra előtt.
18 éves pólósunk első válogatott meghívóját kapta a Varga Zsolt vezette nemzeti csapat összetartására.
Az FTC-Telekom férfi pólósai 18–12-es győzelmet arattak a Debrecen ellen az OB I-ben.
Az FTC-Telekom férfi pólósai a szerdai, Panathinaikosz otthonában elért siker után pénteken a DVSE-t fogadják.
Az FTC-Telekom férfi pólósai 19–14-re győztek a nagyszerű hangulatú Bajnokok Ligája-rangadón.
Varga Zsolt tíz FTC-játékost hívott be a válogatott novemberi összetartására, köztük a fiatal Jámbor Csabát.
Az FTC-Telekom férfi pólósai a Panathinaikosz otthonában folytatják a Bajnokok Ligája küzdelmeit.
Férfi pólósaink a két, a bajnokságban még hibátlan csapat összecsapásán 14–11-es győzelmet arattak.