Előzetesen arra lehetett számítani, hogy szoros csatát hoz majd a bajnoki tabella első két helyén álló csapat összecsapása, hiszen a BVSC az elmúlt évek egyik legjobb teljesítményével a második, és az elmúlt időszakban többször is megnehezítette a Fradi dolgát. A zuglóiaknak azonban a vezetés megszerzése után – nem túlzás kijelenteni – közük sem volt a mérkőzéshez. Nagy Ádám duplájával, Argirpulosz, Varga Vince, és Jansik góljával hoztunk egy 5-0-s rohamot, amivel gyakorlatilag tíz perc után eldöntöttük a rangadót. Főleg csapatkapitányunk megmozdulása sikeredett látványosra, hiszen két védővel a nyakán táncoltatta meg a kapust, addig amíg el nem süllyedt, így passzolt a kapuba Jansik. (ITT nézhető meg a gól) Ezután a hazaiak ugyan betaláltak, de 5-2 után folyamatosan növeltük a különbséget.
Már az Olympiakosz ellen is fantasztikusan működött az FTC védelme. Ezúttal Szakonyi Dániel kapott lehetőséget a kapunkban, és második számú hálóőrünkre se lehetett panasza Nyéki Balázs vezetőedzőnek. Egy pillanatig nem volt kérdés, hogy ezt a találkozót megnyerjük, de együttesünk nem lassított. Nagy Ádám, Merkulov és Mandics távolról bomzátott a kapuba, míg Nagy Ákos jóformán az alapvonalról lőtt szép gólt. Hatalmas fölényben játszottak a zöld-fehérek, ami számszerűleg is megmutatkozott, hiszen a harmadik negyed közepén már 3-13 virított az eredményjelzőn. Az utolsó játékrészben ugyan csökkent az előnyünk, de így is 16-7-re győztünk a BVSC otthonában.
Tökéletes főpróbája volt ez a következő mérkőzésünknek, hiszen jövő hét szerdán jön egy újabb Bajnokok Ligája-rangadó, ráadásul idegenben, a Brescia otthonában. Március 28-án pedig a Vasast fogadjuk a Komjádiban.
E.ON FÉRFI VÍZILABDA OB I
Középszakasz 2. forduló, 2024. március 16., szombat, 17:00
Budapest, Szőnyi út 2. Laky Károly Uszoda
BVSC-ZUGLÓ – FTC-TELEKOM WATERPOLO 7-16 (1-3, 2-6, 2-6, 2-1)
Gólszerzőink: Nagy Ádám 4, Varga V. 2, Vigvári 2, Mandics 2, Fekete 2, Argiropulosz, Jansik, Merkulov, Nagy Ákos 1-1
Vezetőedzőnk higgadtan értékelte a Brescia ellen elveszített BL-találkozót - VIDEÓ!
Megszakadt az FTC nagy sorozata, miután ötméterespárbajban alulmaradt a Bresciával szemben a BL-ben.
A csoportelsőséget is megszerezhetik a Bajnokok Ligájában férfi pólósaink az év utolsó mérkőzésén.
Jól hangoltunk a Brescia elleni évzáróra, és a BVSC 16-7-es legyőzésével megőriztük a tabella első helyét.
A december 2-i évzáró FTC-Brescia BL-rangadó előtt még a BVSC-t fogadják férfi pólósaink.
A kupadöntőhöz képest jóval simábban, 16-9-re nyertek férfi pólósaink a Honvéd ellen a bajnokságban.
7-7 után egy 10-1-es rohammal bedarálták riválisukat női pólósaink a bajnokságban, és őrzik első helyüket.
November 22-én egymás után játszanak pólósaink: a nők az Egert, a férfiak a Honvédot fogadják.