2021. november 4.
Főpróba a Miskolccal a BL-folytatás előtt
A Miskolc ellen a hetedik bajnoki sikerére tör a férficsapatunk, mielőtt folytatódik a Bajnokok Ligája.

Az utolsó OB1-es mérkőzés következik a Bajnokok Ligája-folytatás előtt: péntek este a Miskolc érkezik a Népligetbe, aztán a jövő hét elején irány Szerbia a Kragujevac elleni nemzetközi rangadóra.

Persze az előző, első körös BL-csata sem volt rég, múlt hét kedden, azóta viszont már a harmadik bajnoki következik, hiszen szombaton még Szegeden, szerda este már itthon a Szentes ellen játszott a csapatunk, most pedig következik a Miskolc.

A borsodiak zsengén kezdték az évadot, hat forduló alatt csak egyszer, odahaza az UVSE ellen nyertek, előtte és utána kikaptak a Honvédtól, a BVSC-től, az OSC-től, a Szegedtől és a Vasastól is, azaz a sorsolásuk sem volt a legkönnyebb.

Ennek eredményeképp az MVLC jelenleg a 10. a táblázaton, ahol a mieink a Szolnokkal azonos pontszámmal állnak az élen, technikailag a második helyen – egyetlen találatnyival rosszabb gólkülönbség miatt.

A lényeg azonban, hogy a hetedik fordulóban meglehet a hetedik győzelmünk, annak ellenére is, hogy a háromfrontos terhelés miatt sok a hiányzó és/vagy pihenő játékos.

Ügyesen kell bánni az erő- és lelki tartalékokkal is, erről beszélt Varga Zsolt vezetőedző is az előzetesében, míg Vigvári Vendel azt említette a soros bajnoki előtt, hogy a hatalmas terhelés dacára nemcsak az eredmény, a jó póló is fontos a BL-re hangolva.

A péntek esti meccset élő streamben közvetítjük a FradiMédia YouTube-csatornáján!

Jövő héten pedig következhet a Kragujevac elleni BL-rangadó kedden, majd szombaton az UVSE elleni hazai folytatás.

E.ON FÉRFI OB1, 7. FORDULÓ
November 5., péntek, 20:00, FTC-MVM Sportközpont, Népliget
FTC-Telekom Waterpolo–Miskolc

Élő közvetítés: Fradi Média YouTube

Cikkajánló

Fiatal csapat győzött a bajnokságban

Az FTC-Telekom férfi pólósai 18–12-es győzelmet arattak a Debrecen ellen az OB I-ben.

Kevesebb mint 48 óra után jön a bajnoki

Az FTC-Telekom férfi pólósai a szerdai, Panathinaikosz otthonában elért siker után pénteken a DVSE-t fogadják.

Elbírtuk a nyomást, és megvertük a Panathinaikoszt

Az FTC-Telekom férfi pólósai 19–14-re győztek a nagyszerű hangulatú Bajnokok Ligája-rangadón.

Tíz Fradi-játékos a férfiválogatott keretében

Varga Zsolt tíz FTC-játékost hívott be a válogatott novemberi összetartására, köztük a fiatal Jámbor Csabát.

Irány a görög katlan!

Az FTC-Telekom férfi pólósai a Panathinaikosz otthonában folytatják a Bajnokok Ligája küzdelmeit.

Megküzdöttünk a BVSC-vel, de behúztuk a rangadót

Férfi pólósaink a két, a bajnokságban még hibátlan csapat összecsapásán 14–11-es győzelmet arattak.

Jön a hibátlanok rangadója

Az FTC-Telekom férfi vízilabdázói a szezon vélhetőleg legnagyobb hazai riválisával, a BVSC-vel küzdenek meg.

A Pro Recco sem tudta megállítani a Ferencvárost!

Férfi pólósaink 18–15-re legyőzték az olasz bajnokot, ezzel megnyerték a Fekete-tengeri Kupát.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin