„A veretlenséggel nem szeretnénk foglalkozni… minden mérkőzésre úgy készülünk, hogy az egy új harc, és megpróbáljuk megnyerni” – ezt mondta Nyéki Balázs a FradiMédiának a Vasas ellen 15-12-re megnyert bajnoki rangadó után. Ez a nyilatkozat is jól mutatja csapatunk mentalitását, amely mindenképpen kell ahhoz, hogy immár 28 meccs óta nem találtunk legyőzőre. De nem ülhetünk a babérjainkon, hiszen szombaton jön egy újabb meccs, ahol az FTC-Telekom az OSC-t fogadja a Komjádiban.
Egy esetleges sikerrel ráadásul megalapozhatjuk a fináléba jutásunkat is. Ez azért lehetséges, mert a Fradi mögött ugyan szoros küzdelem zajlik a középszakaszban, de jelen állás szerint az OSC-vel kerülnénk össze az elődöntőben. Ott pedig számít a két csapat egymás elleni eredménye is. A decemberi idegenbeli sikerünkkel most 3-0-ra vezetünk, a párharcok pedig az egyik fél hetedik pontjáig tartanak.
A FELSŐHÁZ ÁLLÁSA
1. FTC 30 pont
2. BVSC 21 pont
3. Vasas 19 pont
4. OSC 16 pont
5. Szolnok 15 pont
6. Honvéd 11 pont
7. Kaposvár 6 pont
8. Szeged 0 pont
Bár az elmúlt szezonokhoz képest gyengült az OSC kerete, hiszen távozott két világbajnok játékos, Manhercz Krisztián és Angyal Dániel, de így is alaposan megnehezítették az újbudaiak a dolgunkat a legutóbbi mérkőzésünkön. A második negyed közepén még 6-5-re vezetett Varga Dániel csapata, amely azt követően sem adta fel, hogy a Fradi fordított. Két perccel a vége előtt még egy gólra zárkóztak, a hajrát azonban jobban bírta Nyéki Balázs együttese és 17-14-re nyert. Vezetőedzőnk ezúttal sem számít könnyű meccsre.
"Az OSC egy lendületes, fiatal csapat, egy-két rutinosabb játékossal. Megszenvedtünk azért velük az első mérkőzésen a Szőnyi úton. Én most se számítok sokkal könnyebb mérkőzésre, pláne azért, mert utána hétfőn utazunk Barcelonába és egy nagyon nehéz mérkőzésünk lesz. Tehát azért úgy kell menedzseljük azt a mérkőzést is, hogy megnyerjük a meccset és közben gondoljunk arra is, hogy mik azok az elemek, amiben tudjuk építeni a játékunkat. Én azt gondolom, hogy a bajnoki elődöntőben össze tudunk kerülni az OSC-vel, ebből a szempontból lehet fontos a mérkőzés, és úgy is vesszük, hogy ez kemény párharc lesz" - mondta Nyéki Balázs.
Nem hangzik túl jól, hogy a Vasas elleni meccs után csupán egy nap pihenővel máris fontos bajnokit játszanak a mieink, viszont ez a két mérkőzés tökéletes felkészülés a jövő hét szerdai Barceloneta elleni idegenbeli Bajnokok Ligája-rangadóra, amely nagy lépést tehetünk a négyes döntőbe jutás felé.
E.ON FÉRFI VÍZILABDA OB I
Középszakasz 4. forduló, 2024. március 30., szombat 17:00
Budapest, Császár-Komjádi Sportuszoda
FTC-TELEKOM WATERPOLO – GENESYS-OSC ÚJBUDA
Jegy: 3000 Ft
13-9-es vereséget szenvedett Spanyolországtól a magyar férfi vízilabda-válogatott a Világkupa folytatásában.
Visszavágtunk a januári Eb-döntőben elszenvedett vereségért, 10-12-re nyertünk Szerbia ellen a Világkupán.
Fekete vezérletével, Lugosi debütálásával verte pólóválogatottunk Hollandiát.
A hat FTC-játékost soraiban tudó magyar válogatott szoros meccsen nyert 13-12-re a házigazda ellen.
15–10-re múlták felül az FTC-Telekom férfi pólósai a Mladost Zagrebet, így megelőzve őket a csoportban.
A hannoveri siker után újabb idegenbeli rangadó vár az FTC-Telekom férfi vízilabdacsapatára a BL-ben.
Az FTC-Telekom férfi pólósai 18-6-os bajnoki győzelemmel készültek a zágrábi Bajnokok Ligája-rangadóra.
Két idegenbeli Bajnokok Ligája-mérkőzés között visszatérnek a Komjádiba férfi pólósaink.